A migránsok miatt szigorítják a határállenőrzést Németországban

Vágólapra másolva!
A német belügyminiszter bejelentette, hogy átmenetileg kiterjesztik az ellenőrzést az ország minden határára az illegális migráció visszaszorítása és az iszlamista szélsőségesek jelentette veszély elhárítása érdekében.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is beszámolt róla, nagy változásokat vezetnek be Németországban, szombaton a német koalíciós kormány beterjesztett egy új törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi a kitoloncolások felgyorsítását és más szigorú rendelkezések bevezetését a késes bűncselekmények visszaszorítása érdekében. A törvénytervezet beterjesztésére azt követően került sor, hogy augusztus 23-án Solingenben három embert ölt meg késsel egy 26 éves szíriai gyanúsított.

Konkrét intézkedésekkel erősítjük a nemzetbiztonságunkat, és folytatjuk az irreguláris migráció elleni szigorú fellépést

 - mondta Nancy Faeser egy hétfői sajtótájékoztatón. A belügyminisztérium közlése szerint az Európai Uniót is értesítették a szeptember 16-án kezdődő, hat hónapig tartó ellenőrzések elrendeléséről a Franciaországgal, Luxemburggal, Hollandiával, Belgiummal és Dániával közös határon. Az ellenőrzések kiegészítik a Lengyelországgal, Csehországgal, Ausztriával és Svájccal közös határon már meglévő korlátozásokat. 

Amíg az új Közös Európai Menekültügyi Rendszerrel nem sikerül létrehoznunk az Európai Unió külső határainak erős védelmét, addig a saját országhatárainkon kell tovább erősíteni az ellenőrzéseket

 - mondta Faeser. A belügyminiszter emlékeztetett, hogy Németország 2023 októbere óta több mint 20 ezer embert fordított vissza a határairól. 

Az ellenőrzése bevezetése a teljes országhatáron az illegális migráció további korlátozását és az iszlamista terrorizmus jelentette veszélyekkel, valamint a súlyos bűncselekményekkel szembeni védekezést szolgálta. Mindent megteszünk azért, hogy jobb védelmet biztosítsunk az országunkban élő emberek számára

 - mondta a miniszter. Gerhard Karner osztrák belügyminiszter a német határellenőrzés kiterjesztésére reagálva kijelentette: Ausztria nem fogad be olyan személyeket, akiket a német határról fordítanak vissza. Karner szerint Németországnak jogában áll visszaküldeni azokat az embereket, akik egy másik országban indították el menedékjogi kérelmüket, azonban a hivatalos eljáráshoz a kérelemben érintett tagállam beleegyezése is szükséges.

Arról is írtunk, hogy Európa egy része már keresi a kiutat a migránscsapdából.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!