Visszatért Korányi Dávid: mire készül megint Soros pénzhordó embere a dollárbaloldallal?

Korányi Dávid
Vágólapra másolva!
Újra előkerült Korányi Dávid, akit Soros és az amerikai megbízók a 2022-es választás előtt előbb Karácsony Gergely mellé helyeztek, majd a teljes dollárbaloldalt felügyelő helytartó lett. Most hisztérikusan tiltakozik amiatt, hogy Brüsszel nagy nehezen odaadja a Magyarországnak járó pénzek egy részét. A Tűzfalcsoport közvetlen kapcsolatot tárt fel közte és Soros György között. 
Vágólapra másolva!

Korányi Dávid, a guruló dollárok elosztója

Korányi Dávid 2009-ben Washingtonban, Bajnai Gordon akkori miniszterelnökkel Forrás: MTI/Beliczay László

A Magyar Nemzet korábban cikksorozatban mutatta be Korányi Dávidot.

Korányi a kommunista utódpártban, az MSZP-ben kezdte pályafutását, ahol előbb gyakornok volt, majd 2004-től Brüsszelben Tabajdi Csaba, európai parlamenti képviselő, delegációvezető mellett dolgozott, asszisztensként.

2009-ben Bajnai Gordon kül- és biztonságpolitikai főtanácsadója lett, majd a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. Korányi Bajnai társaságában tárgyalt New Yorkban Soros Györggyel, majd Washingtonban Joe Biden akkori amerikai alelnökkel. Soros valószínűleg már ekkor kiszemelhette magyarországi összekötőnek.

Így a baloldal 2010-es választási veresége után rögtön vezetőképzésre küldték az Egyesült Államokba. Ezt követően globalista szervezeteknél dolgozott, egyre jobban bedolgozva magát a baloldal nemzetközi hálózatába.

Korányi mintegy 10 éve működik együtt a Soros György által finanszírozott Európai Külkapcsolatok Tanácsával.

Forrás: MTI/Beliczay László

Ennek fényében sokat mondó, hogy 2013-ban az Együtt nevű párt egyik alapítója volt, ezen keresztül akarták Bajnait visszacsempészni a hatalomba. Nem sikerült, az Együttből mikropárt lett.

Karácsony Gergely 2019-ben városdiplomáciai főtanácsadójává nevezte ki. Korányi ezt követően is New Yorkban élt, így erősen kétséges, hogy Budapest érdekében bármilyen munkát végzett. Még csak meg sem jelent Magyarországon, volt, hogy saját felesége, Mihalik Enikő egykori modell buktatta le az RTL Klub egyik műsorában, hogy hosszú ideje el sem hagyták el az Egyesült Államokat. Sőt, Korányi még azzal is dicsekedett, hogy vett egy luxusvillát.

- írta ki a közösségi oldalára.

Korányi Dávid és felesége, Mihalik Enikő Forrás: Metropol

Korányi 2022-ben más, a nemzetközi baloldalhoz köthető emberekkel közösen létrehozta az Action for Democracy (A4D) nevű szervezetet, amin keresztül mintegy 3 milliárd forintnak megfelelő amerikai dollárt küldtek a magyarországi dollárbaloldalnak. Korányi és az Action for Democracy 2022-es választásokat befolyásoló tevékenységét Márky-Zay Péter egyik véletlen elszólása leplezte le.

Korányi visszatért

Korányi rövid csend után hisztérikus véleménycikkel tért vissza, a Der Standarban közölt lejárató cikket Magyarországról. Diplomáciai ellentmondásnak és erkölcsi csődnek nevezte, hogy miközben

— célzott ezzel a baloldal pénzfelhajtó embere Magyarországra.

Pedig

Brüsszel semmi mást nem csinált, mint kénytelen-kelletlen átutalta Magyarországnak az országnak amúgy is járó pénz egy részét.

Korányi Dávid és Karácsony Gergely, Budapest baloldali főpolgármestere Forrás: facebook / Karácsony Gergely

Korányi Dávid az uniós forrásoknak a baloldal által kontrollált intézmények számára kedvező elosztását is követelte Brüsszeltől. A dollárbaloldal kulcsfigurája szerint a kormány megkerülésével közvetlenül a magyar településeknek, vállalkozásoknak, valamint a nem kormányzati szervezeteknek kell utalni ezeket a pénzeket.

Az Action for Democracy a Soros-hálózat része

Korányi szervezetét az amerikai demokrata párti kormányhoz és külügyhöz szorosan kötődő figurákkal töltötték fel. A szervezet tanácsadói között olyan baloldali közéleti szereplők vannak, mint Kati Marton, aki szerint egy

vagy éppen a Bill Clinton-kormányában Európa- és Oroszország-ügyi főtanácsadóként tevékenykedő Charles Gati, valamint az Obama-kormányában 2012 és 2015 között a posztszovjet térségért felelős helyettes védelmi államtitkári posztot betöltő Evelyn Farkas.

Az Action for Democracy tanácsadó testületének legismertebb tagja Wesley Clarke tábornok, a NATO — egyben az amerikai hadsereg — európai erőinek egykori főparancsnoka.

Wesley Clark tábornok (1997 körül) Fotó: Wikipedia

A társaság tagjai közül a nemzeti elkötelezettségű közép-európai kormányzatokat élesen támadó Anne Applebaum néhány évvel ezelőtt még a Bilderberg-csoport ülésére is meghívást kapott, „hogy zárt ajtók mögött vitassák meg a világ sorsfordító kérdéseit". Megjegyzendő, hogy Applebaum férje – Radoslaw (Radek) Sikorski – a jelenlegi szélsőbaloldali lengyel kormány külügyminisztere.

Anne Applebaum Forrás: Jakub Orzechowski / Agencja Wyborcza.pl

Ugyancsak az A4D tanácsadó testületében ül az illiberális demokrácia esküdt ellenségeként számontartott filozófus, Francis Fukuyama is, aki egyébként a történelem végét jósló, bukott elmélete kapcsán vált híressé (amit még az amerikai külügyminisztérium alkalmazottjaként alkotott meg).

Francis Fukuyama Forrás: NurPhoto via AFP/Ying Tang

Korányi Dávid a dollárbaloldal egyik legbefolyásosabb embere, aki Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon felügyeletével került külföldre, és tért most vissza a dollárbaloldal helytartójának.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!