Biden magára hagyta a Libanonban rekedt amerikaiakat

Vágólapra másolva!
Az izraeli bombázások miatt Libanonban rekedt egyik amerikai állampolgár szerint az országa cserben hagyta, nem segít neki kijutni az országból.
Vágólapra másolva!

Az egyre súlyosbodó libanoni helyzet miatt sok amerikai állampolgár került veszélyben. Az egyikük, Karam, hétfőn hívta fel az amerikai nagykövetséget abban reménykedve, hogy segítenek neki kijutni Bejrútból, azonban azt a meglepő választ kapta, hogy saját magának kell megoldania az országból való kijutást. Joe Biden most szerdán, 9 nappal a harcok kezdete után jelentette be, hogy elindult az első repülőgép, amely összesen száz amerikai állampolgárt menekített ki Libanonból. Ez viszont csak töredéke annak a közel hatezer amerikainak, akik Libanonban tartózkodnak. Az amerikai kormány reményét fejezte ki, hogy több járatot is tudnak szervezni, biztosat azonban nem mert mondani, mert szerintük 

nem biztos, hogy sikerülni fog. 

Mint ismert, Izrael folyamatosan bombázza Libanont, Bejrútban már a belvárosban is bombák csapódnak, emellett az izraeli hadsereg megkezdte a szárazföldi műveleteket is. A helyzet egyre súlyosabb, valós esélye van annak, hogy Irán és Izrael pusztító háborúba sodródik. Egyelőre a nemzetközi közösség a feleket nyugalomra inti, mindenki szeretné elkerülni a közvetlen háborút a régió két meghatározó nagyhatalma között. 

Izrael viszont a Hezbollah vezetőségének meggyengülése miatt úgy láthatja, hogy eljött az ideje felszámolni a terrorszervezettel. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!