Irán bejelentette a félelmetes Izrael elleni csapás részleteit

Vágólapra másolva!
Izrael megtorlásra számíthat Irán részéről, ha Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök betartja ígéretét és válaszcsapást mér az országra.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is beszámolt róla, az egész világra veszélyt hozhat a Közel-Keleten zajló háború. Arról is írtunk, hogy Izrael megölte a Hamász miniszterelnökét.

Ha Izrael támadást indít, Irán célba veszi az izraeli energia- és gázipari létesítményeket - jelentette az SNN félhivatalos iráni hírügynökség az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) parancsnokhelyettesét, Ali Fadavit idézve. 

Ha a megszállók ilyen hibát követnek el, célba vesszük az összes energiaforrást, létesítményt, finomítót és gázmezőt

 - mondta Fadavi. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az iráni rakétatűz után a héten azt mondta, hogy Irán "nagy hibát követett el", és "meg fog fizetni érte". Az iráni IRGC kedden közölte, hogy rakétákat lőtt ki Izraelre válaszul a gázai és libanoni lakosság elleni halálos izraeli támadásokra, valamint az IRGC, a Hamász és a Hezbollah vezetőinek meggyilkolására - írja az Al Jazeera.

Korábban arról is írtunk, hogy Szijjártó Péter bejelentette, hogy újabb magyar állampolgárokat menekítenek ki Libanonból - videó.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!