Megvakult egy kislány, aki nyolc évig csak chipset és sült krumplit evett

Vágólapra másolva!
Csak chipset és sült krumplit volt hajlandó megenni egy kislány. A szülei aggódtak az egyoldalú táplálkozásának esetleges káros hatásai miatt, ezért orvoshoz fordultak. Az orvosok azonban megnyugtatták őket, hogy a gyerek súlya rendben van. Azonban más problémákra nem hívták fel a figyelmüket.
Vágólapra másolva!

A nyolc évig tartó, szigorúan korlátozó étrend olyan mértékű tápanyaghiányt okozott a kislány szervezetében, hogy megvakult és majdnem belehalt abba, hogy évekig csak chipset és sült krumplit evett - írja Bors a Mirror nyomán. 

A tünetek akkor jelentkeztek, amikor az egyébként sportos kislány 12 éves lett és elkezdett nekimenni dolgoknak, bútoroknak, ajtóknak. Egy napon pedig édesanyja ájultan találta meg otthonukban. 

A lányt kórházba szállították, ahol a mentősöknek és orvosoknak sikerült megmenteniük az életét, de a látását elveszítette. 

A kislány édesapja azt mondta:

Olyan szintű A-vitamin hiánya volt, mint amilyet a harmadik világbeli embereknél látnak. De mi hiába mondtuk el újra és újra az orvosoknak, hogy aggódtunk Bella egészségéért a korlátozott étrendje miatt. Az általa fogyasztott ételek meglehetősen magas kalóriatartalmúak, így a súlyát mindig is elfogadhatónak tartották, pedig kétségbeejtően beteg volt.

A most 16 éves lánynak egy kevéssé ismert, de veszélyesnek tartott étkezési rendellenessége van, az ARFID (avoidant/restrictive food intake disorder). 

A betegségben szenvedők, akik lehetnek felnőttek és fiatalok is, erősen korlátozzák az általuk fogyasztható ételek fajtáit.

A szülők úgy gondolják, az evészavar ellenére is megelőzhető lett volna a mostani állapot.

A megvakulása megelőzhető lett volna, ha az evészavarát kezdettől fogva komolyan veszik

 – mondta az édesapa, aki azóta petíciót nyújtott be azért, hogy az étkezési zavarral küzdő autista gyermekeket átfogóan vizsgálják a táplálkozási hiányosságokra.

Mint arról az Origo korábban beszámolt, Schobert Lara is bevallotta, hogy korábban evészavarral küzdött. Szerinte ez részben az Instagram, a valóságot meghamisító képek hatására alakult ki nála. A sztár úgy véli, a tinilányokra veszélyes is lehet a közösségi média. Szintén evészavarral küzdött korábban a Csináljuk a fesztivált! zsűrijében is látott Nagy Bogi, aki egykor kövérnek gondolta magát, testképzavara volt és ezzel összefüggésben evészavar is kialakult nála, aminek következtében az énekesnő - saját bevallása szerint - rendszeresen hánytatta magát.

 


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!