Orbán Viktor és Donald Trump újabb csúcstalálkozója lesz ma

TRUMP, Donald; ORBÁN Viktor, TrumpOrbán, OrbánTrump
Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor kormányfő Donald Trump korábbi amerikai elnökkel tárgyal Floridában pénteken. A magyar kormányfő és Donald Trump nem először találkozik, Trump elnökként már 2019-ben fogadta Orbán Viktort a Fehér Házban. A két politikus 2022-ben is találkozott. Trump a mostani előválasztási kampányban is többször elismerően nyilatkozott Orbán Viktorról. A magyar kormányfő pedig a béke garanciájának nevezte a volt amerikai elnököt.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor csütörtökön Washingtonban Kevin Robertsszel, a leghíresebb amerikai konzervatív kutatóintézet, a Heritage Alapítvány elnökével folytatott panelbeszélgetést az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolatainak jövője címmel, a magyar stratégiai gondolkodásról a kialakuló globális biztonsági, gazdasági és társadalmi konfliktusok korszakában.

Pénteken pedig a kormányfő Donald Trump korábbi amerikai elnökkel tárgyal Floridában

közölte korábban Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. 

TRUMP, Donald; ORBÁN Viktor, TrumpOrbán, OrbánTrump
Nagyon jó a kapcsolat Orbán Viktor és Donald Trump között 
MTI/Koszticsák Szilárd

Kölcsönös tisztelet, jó kapcsolat

Orbán Viktor és Donald Trump nem először találkozik, Trump elnökként már 2019-ben fogadta a magyar miniszterelnököt a Fehér Házban. 

Akkor Trump elismerően nyilatkozott Orbán Viktorral kapcsolatban, kiemelve a kormány erőfeszítéseit a migrációval szemben a biztonság érdekében, és a találkozó a tervezettnél jóval hosszabb ideig tartott .

A két politikus 2022 nyarán találkozott legutóbb Trump bedminsteri birtokán, és Orbán Viktor akkor felszólalt az amerikai jobboldal legnevesebb seregszemléjén, a CPAC-en is.

Donald Trump az elmúlt években többször is elismerően nyilatkozott Orbán Viktorról. 

„Rendkívül tiszteletreméltó”

A 2022-es találkozó óta Trump 2023 decemberében egy rendezvényen Orbánt  Viktort rendkívül tiszteletre méltónak nevezte és kifejtette azon véleményét, hogy szerinte  a magyar miniszterelnök nagyszerű vezető.

Orbán Viktor a Tucker Carlsonnak adott interjúban arról is beszélt, hogy a jelenlegi helyzetből az egyetlen kiút az, hogyha Donald Trump egykori elnök visszatér a hatalomba, és a korábbihoz hasonló külpolitikát folytat. A gesztusok mögött azonban felsejlik az, hogy a két vezető a legfontosabb kérdésekben - ilyen a woke, a genderideológia, a migráció, a határvédelem, a béke - egyetért.

A mostani találkozónak az is jelentőséget és aktualitást ad, hogy szerdán kiderült: a szuperkeddi előválasztási eredmények után, ahol tarolt Donald Trump, visszalépett egyetlen állva maradt republikánus riválisa, Nikki Haley.

Nemrég az amerikai CPAC-en úgy fogalmazott Trump:

Nagyon tiszteletem Orbán Viktort, az itteniek is nagyon tisztelik. Egy szívós, okos ember.

A republikánus politikus felidézte Orbán Viktor szavait is, aki az évértékelőjén arról beszélt, 

Szeretnénk, ha Donald Trump visszatérne az Egyesült Államok elnöki székébe, és békét csinálna Európa keleti felén.


Trump: Béke lesz a Földön

Még idén február elején Donald Trump a Truth Social oldalán a Breitbart cikkét megosztva köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnöknek, amiért a magyar kormányfő a francia Le Pointnak adott interjúban arról beszélt, hogy Trump az egyetlen vezető az Egyesült Államokat és Európát tekintve, aki elég erős ahhoz, hogy véget vessen az ukrajnai háborúnak.

Köszönjük Viktor, nem hagyjuk cserben a világot. Béke lesz a földön, akárcsak négy évvel ezelőtt!

 – fogalmazott közösségi oldalán a volt amerikai elnök. 

 

„Komoly bajban van a nyugati civilizáció”

A konzervatívok történelmi csatát vívnak a marxista globalistákkal és a kommunistákkal az egész világon, "olyan barbárokkal szemben, akik le akarják rombolni a szabadságunkat és a hagyományainkat" - mondta Donald Trump volt amerikai elnök a 2023-as CPAC Magyarország konferencia zárónapjának megnyitóján sugárzott videoüzenetében. Trump hangsúlyozta, hogy a nyugati civilizáció komoly bajban van, meg kell menteni, és ezért Európában és Amerikában is "össze kell fogni, hogy megvédjük határainkat, zsidó-keresztény értékeinket, identitásunkat és életmódunkat".

Nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy üdvözölheti a budapesti CPAC-konferencián összegyűlt "szabadságszerető hazafikat", akikkel együtt "hiszünk abban, hogy a hit és a család alkotja egy jó és szabad társadalom alapját", illetve hogy "egy nemzet határok nélkül egyáltalán nem is nemzet".

 

Donald Trump szerint a hagyományok, a jog uralma, a szólásszabadság és minden emberi élet Isten adta méltósága azok az eszmék, amelyek összekötik a konzervatív mozgalmat és amelyek megmentik majd a nyugati civilizációt.

 

A volt amerikai elnök üzenetében kiemelte azt is, hogy négyéves hivatali ideje alatt megtisztelő volt számára mélyíteni az Egyesült Államok és Magyarország közötti "különleges barátságot", és emiatt köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnöknek.

 

Közös pontok

A magyar jobboldal és az amerikai konzervatívok gondolkodásában sok a közös pont, például az illegális bevándorlás elutasítása vagy a családok fontossága. Az amerikai konzervatívok ráadásul szeretnék, ha újra rend lenne a világban, ehhez viszont erőt kell tudni mutatni, ebben pedig a jelenlegi amerikai kormány nem jeleskedik, az Európai Unió vezetéséről nem is beszélve – erről beszélt a minap Törcsi Péter az Alapjogokért Központ operatív igazgatója a Központ sajtóbeszélgetésén, ahol szóba került Orbán Viktor amerikai útja is. 

Dan Schneider, az amerikai MRC Free Speech America alelnöke szerint 

a magyar kormányfő erős vezető, aki tudja, hogy a vezetés a mögötte álló emberek erejében rejlik, és reményét fejezte ki, hogy ez szóba kerül a Donald Trumppal való találkozója során is, és hogy a két vezető a szabadság helyreállításának katalizátora lesz az egész világon.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!