Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Következő mérkőzések 
Manfred Weber szerint Európának készen kell állnia egy Amerika segítsége nélküli háborúra, és ezért Moszkvával szemben akár a nukleáris elrettentés sem nagy ár. A brüsszeli háborúpárti politikus szerint nem számít, mennyi ideig tart, Oroszországot le kell győzni. Miért erőltetik ennyire a háborút a brüsszeli politikusok?
Brüsszelben már rég nem az európai emberek érdeke, sőt létérdeke jelenti a fő prioritást. Az európai intézmények világa az ún. progresszív, háborúpárti hálózat által irányított, így
azok hozzák meg a háttérből a legfontosabb politikai döntéseket, akiket senki nem választott meg, így senki nem is válthat le, és akiknek érdekükben áll a háború folytatása.
Amit ma a nyugati politikusoktól látunk, azt már megtapasztalta a kontinens: a II. világháború idején és még azt követően is, hasonló háborús pszichózis uralta az egész európai politikát, amely kétpólusú szembenállást és fegyverkezést, hatalmas katonai kiadásokat, katonai ipart, kutatóintézeteket és hozzá ideológiai, politikai harcot hozott, de akkor Nyugat-Európa az amerikai gazdasági segítség – és persze piaci térnyerés – révén kevésbé sínylette meg azt az időszakot.
Míg az ezt követő időszak a német, olasz, francia stb. gazdasági csoda aranykora volt, ma a nyugati ember egyre rosszabbul él, az EU polgárai lassan konstans kollektív háborús pszichózisban kénytelenek létezni, miközben a kapuban folyamatosan egy fölfestett keleti „ellenség” áll.
Miért aggasztó ez?
Brüsszel nyugati bürokratái nekünk, közép-európaiak számára a kommunistákat idézik: a technokraták lélektelen, háborús propagandája ma kezdi eluralni a mindennapokat, és Európa békére való törekvése helyett,
a Brüsszel és az amerikai demokraták által egyre csak gerjesztett háborús lélektani állapot nyilvánvalóan nem fog véget érni június 9-ét követően sem, ha nem küldünk elegendő békepárti képviselőt az Európai Parlamentbe (EP).
A progresszív, baloldali propaganda különös gondot fordított, és fordít most is arra, hogy nyomást gyakoroljon az európai polgárokra azáltal, hogy – amint azt már előbb említettük – folyamatosan felkeltse bennünk a közelgő orosz agressziótól való félelmet.
A Manfred Weber által 2022 óta elnökölt Európai Néppárt egybeforrt a progresszív baloldallal, liberálisokkal és a zöldekkel, és amit ők képviselnek, az egy sajátos, nyilvánvalóan kóros politikai lelkiállapotot mutat, ahol az EP-képviselők nem az országuk, hanem Brüsszel érdekét, Brüsszel pedig nem Európa, hanem az USA egyes érdekeit képviseli.
Figyelemre méltó fejlemény, hogy május 8-án, a II. világháború európai lezárulásának évfordulóján a progresszív nyugati média egyik zászlóshajója, a Politico portál azzal a címmel közölt cikket, hogy: „Az, ahogyan a Nyugat segíti Ukrajnát, nem lesz elég a győzelemhez – az autokraták a visszafogottságot és az óvatosságot a gyengeség jelének tekintik, és erőt látnak az elhatározásban”.
Ez elhozhatja a háború eszkalációját?
A nyugati liberális sajtó és az ottani politikusok – a Soros-hálózat szervezeteinek és médiájának támogatásával – már évek óta elárasztják az embereket a pszichológiai hadviselésben való megedzéssel, és most a háborús eszkalációtól sem tartva, felelőtlen módon azt is sugallják Európának, hogy amennyiben fegyveres szembenállásra kerül sor a Nyugat és Oroszország között, ahhoz nekünk robusztus hadi eszköztárunk lesz. Az eddigi számok megdöbbentőek: az ukrajnai háború 2022. februári kezdete óta az Európai Unió, illetve tagállamai
közel 107 milliárd dollárnyi támogatást bocsátottak Ukrajna rendelkezésére pénzügyi, katonai, humanitárius és menekültügyi segítségnyújtásként, ebből közel 35 milliárd dollár értékű támogatást katonai segítségnyújtás formájában, amely ráadásul egyre növekvő mértéket mutat a lőszerektől a légvédelmi rendszereken át a Leopard tankokig és a vadászrepülőgépekig terjedően.
Miért félelmetes, hogy a kötelező sorkatonaságot erőltetik, be is vezetnék és nőket is a frontra vinnének?
A legtöbb európai országban az elmúlt évtizedekben épp ellentétes folyamat volt megfigyelhető: az országok békére rendezkedtek be, ennek megfelelően a legtöbb EU-tagállam kivezette a kötelező sorkatonaságot (a most a sorkatonaság visszaállítását szorgalmazó Németország például 2011-ben).
Most azonban a háborús pszichózisban élő nyugati vezetők körében erősödik a háborús készültség, ami azért félelmetes és veszélyes, mert európai hadsereg az elmúlt bő 200 évben nem tudott nyerni Oroszországgal szemben – sem Napóleonnak, sem az I. és a II. világháborúban az oroszokkal szembenálló feleknek nem sikerült térdre kényszeríteniük Moszkvát.
Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke május elején javasolta, hogy minden EU-tagállamban hozzák vissza a kötelező sorkatonai szolgálatot. Daniel Günther (CDU), Schleswig-Holstein tartomány miniszterelnöke és Eva Högl (SPD), a Bundestag védelmi biztosa május 20-án nyilatkoztak arról, hogy be kellene vezetni a nők számára is a kötelező katonai szolgálatot. Ez több okból is félelmetes.
Egyrészt, mert rámutat arra, hogy annyira kis lélekszámúak és gyengék az európai hadseregek a nagyhatalmakkal szemben, hogy mindenki, így még a nők bevetésére is szükség van – már amennyiben valaki a háborúskodást szükségesnek ítéli, másrészt, mert a nők frontra küldése harcképzett férfiakkal együtt elvitathatatlan emberveszteséget okozna, ezen túlmenően pedig a fentiekből is látszik, hogy a háborúpárti vezetők mindent és mindenkit – akár még az anyákat és lányokat is – feláldoznának Ukrajna (vélt) győzelmének oltárán.
Kötelező női katonai szolgálat jelenleg egy országban van érvényben az EU-ban, ez Svédország (2017 óta). Dánia 2026-tól tervezi bevezetni a nők vonatkozásában is a sorkatonaságot. A szolgálati idő a mostani 4 hónapról 11 hónapra emelkedik majd, mind a férfiak, mind a nők esetében. Troles Lund Poulsen dán védelmi miniszter márciusban egyébként e körben úgy fogalmazott, hogy „a határozottabb sorkatonai szolgálatnak, beleértve a nemek közötti teljes egyenlőséget is, hozzá kell járulnia a védelmi kihívások megoldásához, a nemzeti mozgósításhoz és a fegyveres erőink létszámának növeléséhez.”
Mi lesz hosszútávon a családokkal, ha elviszik a fiatalokat Ukrajnáért harcolni a frontra?
A németek szemmel láthatóan készülnek a háború eszkalációjára, Bettina Stark-Watzinger (FDP) szövetségi oktatási miniszter például fel akarja készíteni Németország diákjait egy esetleges háborúra. Ennek érdekében ifjúsági tisztek látogatnak majd el az iskolákba, akiknek közvetlenül kell beszélniük a diákokkal, hiszen – ahogy a miniszter fogalmazott – „a fiataloknak ismerniük kell a szabadságot fenyegető veszélyeket, és tudniuk kell kezelni a veszélyeket”.
Európa és Magyarország is megtapasztalhatta, hogy a háborúk a történelem során szétszakították a családokat, és ezek a konfliktusok soha nem voltak olyan hatalmas hatással az emberek életére, mint a XX. század két pusztító, véres világháborúja idején, amelyek minden addigi konfliktusnál halálosabbak voltak.
A mai nyugati politikusok felelőtlensége, illetve az empátia náluk tapasztalható teljes hiánya azért is érthetetlen, mert a családok szétesése drámai módon tükröződik a háborús filmekben, művészeti alkotásokban is: a férfiak legtöbbször hiányoznak, a nőket sokszor férfi foglalkozásúként ábrázolják, és az árva vagy félárva létbe kényszerült gyermekek nemegyszer magukra maradnak a sorscsapások közepette; de még akkor is, ha a háborúba kiküldött fiatalok, a férfiak visszatérhettek a csatatérről, és a családok végre újra egyesülhettek, a háború hosszú utóhatásai révén alakuló mindennapok ritkán lehettek stressz- és feszültségmentesek.
A II. világháború hat évig tartott, és a közvetlenül a háború okozta halálesetek (beleértve a katonai és polgári haláleseteket is) számát 50–55 millióra is becsülik, de a becslések szerint további nagyjából 10–20 millió haláleset az előidézett betegségek és az éhínség miatt következett be.
Európa a II. világháborúban elveszített több tízmillió férfit – és előtte az I. világháború során legalább tízmilliót –, akik ma nagyon hiányoznak, jórészt ez okozza a földrész egyre súlyosabb demográfiai krízisét, és őket – a világháború halottjait – akarják Nyugaton migránsokkal pótolni, ezért támogatják a további biztonsági kihívást, veszélyt jelentő tömeges migrációt.
Ezért is rendkívül felelőtlen dolog az, hogy ma számos nyugati politikus, brüsszeli vezető képes lenne európai fiatalokat küldeni Keletre, Ukrajnáért harcolni a frontra,
ez a megszállott, háborúpárti baloldali politika – amelyet a hazai dollárbaloldali erők is támogatnak – csak további tragédiákat hozna Európa és az európai családok életébe, ehelyett békére volna szükség Ukrajnában is, ez pedig (részben) úgy érhető el, ha fölerősítjük a békepártiként és szuverenistaként elkötelezett politika hangját Brüsszelben a június 9-én leadott szavazatainkkal.
Mi vethet véget ennek az őrületnek?
Számos brüsszeli politikus és a mag-Európához tartozó vezető már a háború 2022-es kitörése óta Ukrajna fegyverekkel történő támogatása és az oroszok minden áron történő legyőzése mellett foglal állást, míg békepárti hangokat csak Magyarországról, a Vatikánból és Szlovákiából lehet hallani – utóbbi miniszterelnökét 2024. május 15-én ezért le is lőtték. Ahogy a háborús pszichózis egyre inkább úrrá lesz a baloldali politikusokon, úgy nő folyamatosan a háború idő- és térbeli eszkalációjának veszélye.
Ahogy erre Orbán Viktor számtalanszor rámutatott, a tűzszünetet, majd a békét a nagyhatalmaknak is akarniuk kell, az Egyesült Államok kulcsszereplő, nélküle nem érhet véget a háború. Tavaly októberben Gerhard Schröder a Berliner Zeitungnak kijelentette: az ukrajnai béke elérhető közelségben volt már, de mivel Washington érdekei úgy kívánták, az nem jöhetett létre. A Schröder által elmondottak szerint a 2022 márciusában az amerikaiak által nem engedélyezett békekötés keretében Ukrajna hajlandó lett volna lemondani a NATO-csatlakozási szándékáról, eltörölni az orosz nyelvhasználatot korlátozó intézkedéseket, a Donyeck-medence pedig (Ukrajna részeként) autonóm terület lett volna. Ez gyakorlatilag azt jelentette volna, hogy Oroszország egy hónap alatt „megnyerte” a háborút, hiszen számos követelésének eleget tett volna Ukrajna.
Tehát a nagyhatalmak érdeke a háború folytatása?
Wu Ken, Kína németországi nagykövete szintén a Berliner Zeitungnak adott interjúban fejtette ki tavaly nyáron: „az amerikaiak nem igazán érdekeltek a gyors politikai megoldásban”. Ács Zoltán közgazdász pedig, a George Mason Egyetem professzora szerint az Egyesült Államok fegyveriparának előnyös a háborús helyzet: „A jelenlegi háborúban ismét két komoly ellenfél feszül egymásnak. Az egyik Oroszország a magasan fejlett fegyverzetével, ami valójában a NATO-val áll szemben, és proxyként Ukrajna szolgál a harc megvívására.”
2023. február 24-én, a háború kitörésének első évfordulóján Kína tizenkét pontos béketerv-vázlatot adott ki, amelyben tűzszünetre és béketárgyalásokra szólított fel, és ugyanezen a napon Zelenszkij ukrán elnök jelezte, hogy hajlandóak megfontolni a kínai javaslat egyes szempontjait, de még az orosz külügyminisztérium is üdvözölte a kínai javaslatot.
Mindez rávilágít a háborúpárti, transzatlanti Nyugat, így a Biden elnök és a demokraták vezette Egyesült Államok és a jelenleg komoly, fajsúlyos vezetők nélküli Európai Unió kritikus felelősségére a tekintetben, hogy a felek a konfliktusban továbbra sem kerülhettek közelebb a békéhez; érdemi fordulatra van szükség Brüsszelben és a novemberi elnökválasztás nyomán Washingtonban is, hogy a béketörekvések valóban célt érhessenek.
Ha Brüsszelben bekövetkezik a változás most vasárnap, és békepárti politikusok kerülnek az Európai Parlamentbe, az csökkentheti az eszkaláció veszélyét, illetve biztonságot jelenthet az európai fiatalok számára, illetve közelebb vihet minket a békéhez, azonban a legfontosabb döntést e tekintetben az amerikai választók hozhatják meg 2024. november 5-én. Ha újra megválasztják Donald Trumpot, az elhozhatja a békét. A korábbi elnök többször kijelentette, hogy megválasztása esetén – élve a mindenkori amerikai elnök diplomáciai erejével – véget vetne az ukrajnai vérengzésnek. Mindez azért bír kiemelt jelentőséggel, mert legfőbb európai szövetégeséhez, Orbán Viktorhoz hasonlóan, Donald Trump is békepárti politikus.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK
