Szijjártó Péter üdvözölte az ukrajnai rendezésről szóló brazil-kínai nyilatkozatot

Szijjártó Péter.
Fotó: Facebook / Szijjártó Péter
Vágólapra másolva!
Magyarország üdvözli az ukrajnai rendezésről szóló brazil-kínai nyilatkozatot, miután az arról szól, hogy miként lehet békét teremteni az országban, ami hazánknak maximális érdeke - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szentpéterváron.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető újságírói kérdésre válaszolva üdvözölte a Vang Ji kínai külügyminiszter és Celso Amorim brazil elnöki tanácsadó által május 23-án közzétett közös nyilatkozatot az ukrajnai rendezésről.

Rámutatott, ez már pusztán azért is előremutató lépés, mert a kezdeményezés arról szól, hogy miként lehetne Ukrajnában békét teremteni.

Szijjártó Péter Szentpéterváron.
Szijjártó Péter Szentpéterváron.
Fotó: Facebook / Szijjártó Péter

Az ukrajnai béketeremtés maximális érdekünk, ezért üdvözöljük, értékeljük ezt a közös nyilatkozatot

- mondta.
 

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a magyar kormány egyetért azzal a megközelítéssel, miszerint nincsen megoldás a harctéren, ott kizárólag halottak vannak és pusztítás, ennek megfelelően pedig egyedül a tárgyalások hozhatják el a rendezést.    

Illetve rendkívül aggasztónak tartjuk egyes európai vezetők nyilatkozatait az atomfegyverek esetleges bevetéséről. Reméljük, hogy senki nem fog erről komolyan gondolkodni. Egyetértünk azzal is, hogy a nukleáris energetikai létesítményeket meg kell óvni

- tette hozzá.

Végül kifejtette, hogy Magyarország osztja a világ ismételt blokkosodásával kapcsolatos aggodalmakat is, ez ugyanis sokat ártana hazánknak, a kormány ezért inkább a konnektivitásban érdekelt.

A miniszter további kérdések kapcsán hangsúlyozta, hogy az atomenergiai együttműködés nem esik az európai uniós szankciók hatálya alá, és a magyar kormány nem is fog soha támogatni korlátozásokat e téren.

Szijjártó Péter Szentpéterváron.
Fotó: Facebook / Szijjártó Péter

Kiemelte, hogy Magyarország évtizedek óta együttműködik az atomenergia terén Oroszországgal, és elégedett is a közös munka eredményével. Rámutatott: 

Hazánk áramellátása nem lenne kielégíthető nukleáris energia nélkül, és a paksi erőművet orosz fűtőanyaggal látják el, így enélkül nem lenne lehetséges a biztonságos energiaellátás.

Majd hozzátette, hogy a kormány nem csupán ellenzi a szankciókat, hanem a nukleáris együttműködés további fejlesztésében érdekelt Oroszországgal.

A tárcavezető ezután arra emlékeztetett egy másik kérdésre reagálva, hogy Magyarország megtiltotta az ukrán gabonaimportot, miután az Közép-Európában nehéz helyzetbe hozta a helyi gazdákat, és nem is tervez a kormány változtatni az álláspontján.

Illetve kitért arra is, hogy a tudomány és az oktatás területét nem szabad érinteniük a szankcióknak, az e téren folytatott együttműködés ugyanis a legjobb eszköz az emberek közti kapcsolatok fejlesztésére, ahogy a sport is.

Végül leszögezte, hogy Magyarország fejleszteni kívánja a gazdasági együttműködését Oroszországgal a szankciók által nem érintett területeken, ahogy mindenki mással is a jó gazdasági együttműködésben érdekelt.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Szijjártó Péter Oroszországba ment, hogy a béke mellett szólaljon fel. 

Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háborúról itt olvashatja.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!