Ahogy az Origo is korábban beszámolt róla, Kína májusban sikeresen felbocsátotta a Csang'o 6 nevű holdszondáját, ami először szállít kőzetmintákat a Földet kísérő égitest túlsó, eddig nem kutatott, sötét oldaláról. A holdszonda végül közel egyhónapos küldetését sikeresen zárta a Holdon és június elején visszaindult a Földre.
A Csang'o-6 névre keresztelt kínai holdszonda kedden landolt a Belső-Mongólia sivatagban, a közel két hónapos, kockázatokkal és kihívásokkal teli küldetés után
- jelentette kedden a kínai állami média. A tudósok nagy izgalommal várták a Csang'o-6-ot, mivel a minták kulcsfontosságú kérdésekre adhatnak választ a bolygók keletkezésével kapcsolatban. Kína az egyetlen ország, amely korábban már leszállt a Hold túlsó oldalán - 2019-ben, aminek elérése technikailag nagy kihívást jelent a távolság, valamint az óriási kráterekből és kevés sík felszínből álló nehéz terep miatt.
A Csang'o 6 május elején startolt egy űrközpontból, és néhány héttel később sikeresen landolt a Hold déli pólusához közeli kráterben.
A szonda egy fúróval és egy robotkarral talaj-és kőzetminták gyűjtését végezte el, készített néhány fényképet a felszínről, és kitűzött egy kínai zászlót. Peking az elmúlt évtizedben hatalmas forrásokat ölt űrprogramjába, hogy felzárkózzon az Egyesült Államokhoz és Oroszországhoz - írja a BBC.
Korábban arról is beszámoltunk, hogy hírzárlatot vezetett be NASA, egy UFÓ-t látott egy űrhajós. Emellett azt is megírtuk, hogy Magyarország is részt vesz az űr meghódításában és május végén kiderült, ki lesz a következő magyar űrhajós. A Hunor oldalán található tájékoztatás szerint a történelmi jelentőségű küldetéshez olyan elhivatott, öntudatos és kiegyensúlyozott személyiséggel rendelkező magyar jelölteket kerestek, akik sok speciális feltételnek megfelelnek és minden helyzetben megállják a helyüket.