Egy áradás miatt újra meg kellett menteni a barlangban rekedt thaiföldi focicsapat edzőjének életét

Vágólapra másolva!
A thaiföldi focicsapat edzője hat év után ismét csapdába került a tájfun okozta áradások miatt. 2018-ban közel három hetet töltött a föld alatt, most pedig arra kényszerült, hogy az éjszakát a háza tetején töltse.
Vágólapra másolva!

Ekkapol Chantawong akkor keltette fel a világ figyelmét, amikor közel három hétig egy barlangban rekedt a csapatával együtt. A férfi most újra vizes kényszerhelyzetbe került, ugyanis a tetőn ragadt a Jagi tájfun okozta villámárvíz miatt - írta a The Guardian. 

Az eset kedd reggel történt, amikor

 a hirtelen árvíz miatt neki és családjának nem maradt ideje elmenekülni és a ház tetején kerestek menedéket. 

 

Áradás Thaiföldön - Fotó: Lilian Suwanrumpha/AFP

Az edző azt mondta, az akkori tapasztalataiból merített, hogy átvészelje a helyzetet. 

Megijedtem, de azt mondtam magamnak, hogy nyugodtnak kell lennem. Várni és felmérni a helyzetet."

 A víz később visszahúzódott, így a család megmenekült. A férfi azt mondta, a barlangi tapasztalatok hasznos tanulságokkal szolgáltak számára. „Nem hiszem, hogy ez másképp lenne. Először is összpontosítanunk kell, és el kell kezdenünk megoldani a problémát, amellyel szembenézünk” - mondta. 

Arra a kérdésre, hogy el tudna-e képzelni egy harmadik ilyen élményt, azt mondta, nem tudja mi lesz, de reméli, hogy nem kell újra felmennie a tetőre.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!