Az esőzések miatt kritikus a helyzet Közép-Európában

Vágólapra másolva!
A heves esőzések és áradások miatt kritikus helyzet alakult ki számos Ausztria pontján, Csehországban és Lengyelországban.
Vágólapra másolva!

Vasárnap kora reggel a heves esőzések miatt St. Pölten és Tulln kerületeket katasztrófa sújtotta területté nyilvánították Alsó-Ausztriában. Mindezek előtt pedig szombaton 42 település is katasztrófa sújtotta területté vált. 

Emellett több városban polgári védelmi riasztást is kiadtak. Ez azt jelenti, hogy a lakosság önállóan indítja el a riasztást, ha őket veszély fenyegeti és a hatóságok kibővített hatáskörrel rendelkeznek.

Az ÖBB azt közölte, hogy az extrém időjárási körülmények miatt Amstetten és St. Valentin között szünetelt a vonatközlekedés. Ezt hétfő estig meghosszabbították, mivel a következő órákban is rendkívül heves esőzésekre lehet számítani. Ráadásul az elkövetkezendő 6 órában akár 60 milliméter csapadék is leeshet a térségben. Alsó- Ausztriában pedig 40 milliméter eső fog esni.

Ez azt jelenti, hogy az egész országban már most is és ezután is hatalmas áradások lesznek

- mondta Stephan Pernkopf kormányzóhelyettes, majd hozzátette, az emberek kerüljék el a felesleges utazásokat.

Az elmúlt órák rendkívül intenzív esőzései miatt vidéken is veszélyes területek alakultak ki. Sok út járhatatlan az áradások miatt, különösen Melk, St. Pölten és Tulln környékén. 

vihar, villámlás, villám
A kép illusztráció!
Fotó: AFP / RALF HIRSCHBERGER / AFP

Éjszaka 1159 tűzoltóegységet 2168 járművel, 4490 esethez hívták a tűzoltókat Alsó-Ausztriában.

 Burgenlandban is számos tűzoltói bevetést tett szükségessé a szombat esti és vasárnap reggeli heves vihar.

Azonban a heves esőzések több esetben pincéket kellett kiszivattyúzni, a bevetések többsége a viharkárokkal volt kapcsolatos.Ezeket a tartomány északi részén és Közép-Burgenlandban hajtották végre. Szombat este 6 órától vasárnap reggel 6 óráig 111 alkalommal hívták ki a tűzoltókat. Azelőrejelzések szerint az esőzés és a viharos szél enyhülni fog a vasárnap folyamán. Az eső azonban csak kedden fog teljesen megszűnni. 

Az árvízzel járó viharok továbbra is sok munkát adnak a csehországi mentőszolgálatoknak is. Emiatt az autóval való utazás sem ajánlott, főként a lengyel–cseh határnál. 

Odera egyik mellékfolyója, az Olsa gátszakadással fenyeget, ezért vasárnap este Cesky Tesin polgármestere több ezer lakos evakuálást rendelte el. Az árvízveszély Opavában sem kíméli a lakosságot, a város legnagyobb lakótelepéről és más területekről már rengeteg házat kellett elhagyniuk az embereknek. 

Az előrejelzések szerint az esőzések legkorábban hétfőig várhatóan nem hagynak alább. Lengyelországban több helyen már több eső esett, mint az 1997-es úgynevezett "millenniumi árvíz idején"

- mondta Donald Tusk miniszterelnök. 

Donald Tusk a délnyugat-lengyelországi folyók vízszintjének emelkedése miatt is felhívta a figyelmet arra, hogy időben meneküljenek biztonságba. 

A Glatzer-havasok egyik gátjánál, Lengyelország és a Cseh Köztársaság határán is kritikus a helyzet.

A Miedzygorze-i gát túlcsordult. Bár a vizet leeresztik, így is elérte a maximális szintet. A vízbeáramlás hatalmas

- írta az alsó-sziléziai Bystryca Klodzka önkormányzata az X-en. A vízügyi hatóság közlése szerint az alacsonyan fekvő falvak lakóit evakuálták.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!