Szerdán sikerrel befejeződött az ukrán evakuálási művelet második szakasza Mariupolnál. Volodimir Zelenszkij éjszakai videóüzenetében jelentette be, hogy 344 embert mentettek ki a városból és külvárosaiból, őket buszokkal szállítják Zaporizzsjába. Az ukrán elnök reméli, hogy a tárgyalások hatására újabb civileket sikerül kimenekíteni a városból és az Azovstal acélműből. Nők és gyerekek is vannak még az ostromlott területen.
"Az ukrán fél kész biztosítani az evakuáláshoz szükséges tűzszünetet. Időbe telik, hogy az embereket kiemeljük a pincékből, a föld alatti menedékekből. A jelenlegi körülmények között ugyanis nem tudunk speciális eszközöket használni a törmelék eltakarítására. Minden kézzel történik" - mondta Zelenszkij.
Oroszország tűzszünetet jelentett be csütörtöktől, hogy lehetőség legyen az Azovstal acélműben rekedt körülbelül 200 civil kimentésére. Az orosz hadsereg tájékoztatása szerint az acélműből kivezető útvonalak moszkvai idő szerint 05:00 és 15:00 óra között lesznek majd nyitva május 5-én, 6-án és 7-én. Ez idő alatt az orosz erők beszüntetik harci tevékenységüket, és biztonságos távolságba vonják vissza az egységeiket – közölte a hadsereg egy internetes bejegyzésében.
Oroszország korábbi tűzszünetígéreteinek jelentős részét nem tartotta meg.
Az AP hírügynökség új elemzése szerint az eddig becsült 300 helyett több mint 600 ember halt meg, amikor Oroszország márciusban bombázta a mariupoli drámaszínházat. Az AP 23 olyan emberrel készített mélyinterjút, akik ismerik a színház óvóhelyként való használatát, maguk is jelen voltak a támadáskor vagy részt vettek a mentési munkálatokban.
A feltételezések szerint ez a támadás követelte a legtöbb emberéletet egyetlen csapásban az invázió kezdete óta.
Az orosz csapatok hetekig ostromolták és bombázták Mariupolt, amely kulcsfontosságú Moszkva ukrajnai hadjáratában. A város teljes ellenőrzése szárazföldi hidat jelentene Oroszországból a Donbász régió szeparatisták által birtokolt részein keresztül egészen a Krím-félszigetig, amelyet Oroszország 2014-ben annektált.
Az Egyesült Államok olyan hírszerzési információkat szolgáltatott Ukrajnának, amelyek segítettek az ukrán erőknek kiiktatni több orosz tábornokot – jelentette szerdán a New York Times magas rangú amerikai tisztségviselőkre hivatkozva.
Washington állítólag részletes információkat közölt Ukrajnával az orosz csapatok várható mozgásáról, valamint az orosz mobil katonai főhadiszállás helyéről és egyéb részletekről, Ukrajna pedig saját hírszerzési adataival egyesítette a segítséget, hogy tüzérségi csapásokat és egyéb olyan támadásokat hajtson végre, amelyekben orosz tisztek haltak meg.
Ukrán tisztviselők azt mondták, hogy körülbelül 12 orosz tábornokot öltek meg a csatatéren. Azt nem voltak hajlandóak pontosítani, hogy hány tábornokot öltek meg az Egyesült Államok segítségével.
Svédország biztosítékot kapott az Egyesült Államoktól, hogy támogatást kap arra az időszakra, amíg a szövetség 30 országa elbírálja a NATO-csatlakozási kérelmét – mondta Ann Linde svéd külügyminiszter Washingtonban.
Svédország és a szomszédos Finnország a hidegháború alatt kimaradt a NATO-ból, de a Krím 2014-es annektálása és Oroszország ukrajnai inváziója arra késztette az országokat, hogy újragondolják biztonságpolitikájukat, és egyre valószínűbbnek tűnik a NATO-tagság. Mindkét ország aggódik amiatt, hogy sebezhetővé válnak a jelentkezési folyamat során, amely akár egy évig is eltarthat, amíg a NATO összes tagja jóváhagyja azt.
Az orosz hadsereg helikoptere megsértette Finnország légterét – közölte a finn védelmi minisztérium. "Egy orosz Mi-17-es helikopter körülbelül 4-5 kilométeres mélységig hatolt be a finn légtérbe" - mondta a minisztérium szóvivője az AFP-nek. Az incidens szerdán történt, délelőtt 10:40-kor.
Idén ez a második orosz légtérsértés Finnországban. Az orosz hadsereg polgári szállítógépe április 8-án lépett be rövid időre a finn légtérbe.
Kisida Fumio japán miniszterelnök „teljesen elfogadhatatlannak" nevezte a japán tisztviselőkre vonatkozó orosz beutazási tilalmat.
„Oroszország támadása Ukrajnában a nemzetközi jog egyértelmű megsértése, a nagyszámú ártatlan civil megölése a nemzetközi humanitárius jog súlyos megsértése és háborús bűn" – mondta Kisida. „Az orosz fél az, amelyik katonai eszközökhöz folyamodott, és előidézte ezt a helyzetet. Az orosz fél teljes mértékben felelős a japán-orosz kapcsolatok megromlásáért."
Oroszország „határozatlan időre" megtiltotta 63 japán állampolgárnak, köztük Kisida miniszterelnöknek a belépést az országba – jelentette korábban a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség.
Az Egyesült Királyság 45 millió font segélyt nyújt az ukrán menekülteket ellátó szervezeteknek, ezzel az Egyesült Királyság teljes, 220 millió font értékű humanitárius segélycsomagját kiosztották Ukrajnának.
15 millió fontot az ENSZ Ukrajnai Humanitárius Alapja kap, amely élelmiszert, vizet és más alapvető szükségleti cikkeket oszt el, valamint dolgozik a szexuális erőszak megelőzésén. 15 milliót az Unicef gyermekvédelmi ügynökség kap, amely a terhes nők élelmezését és a gyermekek mentális egészségügyi támogatását biztosítja. A moldovai és más szomszédos országok segélyszervezetei 10 millió fontot kapnak a háború elől menekülők védelmére, 5 milliót pedig az ukrajnai Vöröskereszt kap.
Az Egyesült Királyság a pénzadományon felül gyógyszereket és sebkezelő csomagokat is küld.
Az ENSZ szerint közel 16 millió ember szorul humanitárius segítségre Ukrajnán belül. Körülbelül hétmillióan kényszerültek lakóhelyüket elhagyni, míg 5,5 millió menekült ment a szomszédos országokba.
Az ukrán védők sikeres fellépése miatt az orosz erők több település felett elvesztették az irányítást Mikolajiv és Herszon régiók határán – áll az ukrán fegyveres erők vezérkarának legfrissebb jelentésében.
Mariupolban továbbra is heves harcok folynak, ahol az oroszok az Azovstal acélgyár területén lévő ukrán egységek megsemmisítésére összpontosítanak.
Oroszország „feszültséget gerjeszt" Moldova Dnyeszteren túli régiójában is – állította Ukrajna.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5490, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 6067-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
A beléptetettek közül a rendőrség 239 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Az ukrajnai háború elől szerdán 404 ember, köztük 112 gyermek érkezett Budapestre vonattal - tájékoztatott a rendőrség.
25 ember sérült meg, amikor légicsapás érte a donyecki Kramatorszkot - írta a Kyev Independent. A sérültek közül hatan kerültek kórházba. A támadás az éjszaka történt, több emeletes házat, iskolát, óvodát is találat ért - számolt be a város polgármestere.
A Donyecki Népköztársaság belügyminisztériuma tette közzé azt a videót, ahol az Azovstal acélgyár bombázása látható - írta a Sky News. A portál megjegyzi, az nem tisztázott, mikor készült a felvétel:
Telefonon hívta fel tegnap este az ukrán elnök Antonio Guterres ENSZ-főtitkárt, hogy segítséget kérjen az Azovstal acélgyárban csapdába esett sebesültek kimentésében - írta a BBC. A portál azt írja, hozzávetőlegesen
kétszáz civil lehet még az ostromlott gyárban.
Bevetésben az orosz hadsereg D-20-as tarackjai a mariupoli Azovstal ellen:
A budapesti BOK Csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton szerdán 389 menekülőnek segítettek az ott dolgozó munkatársak. Az éjszakát 124 ember töltötte a létesítményben - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala.
A mintegy 4400 négyzetméter alapterületű BOK Csarnokban kulturált körülmények között várakozhatnak a menekülők. Az éjjel-nappal nyitva tartó tranzitponton
ételt, italt, orvosi ellátást, tisztálkodási lehetőséget, utazásszervezést, gyereksarkot, internetelérhetőséget
biztosít nekik a kormány a karitatív szervezetekkel és önkéntesekkel együttműködve - tájékoztatott a kormányhivatal.
A MÁV kihelyezett nemzetközi jegypénztárat üzemeltet a tranzitponton, ahol a menekülők átvehetik szolidaritási jegyüket.
A tranzitpontról továbbutazókat a Keleti és a Nyugati pályaudvarra, valamint a Liszt Ferenc-repülőtérre buszokkal viszik,
a Magyarországon maradóknak pedig segítenek a szállás biztosításában - áll a közleményben.
Orosz bejelentés szerint 600 ukrán katona halt meg a tegnap esti tüzérségi csapásokban - írta a The Guardian.
Az orosz védelmi minisztérium jelentése szerint rakétái megsemmisítettek légi eszközöket az ukrajnai központi Kirovohrad régióban lévő Kanatovo repülőterén, valamint egy nagy lőszerraktárt a déli Mikolaivban.
Németország hét darab Panzerhaubitze 2000-es tarackot (páncélos tarack) készül szállítani Ukrajnának - írta a The Guardian a Die Welt napilapra hivatkozva. Korábban Kijev olyan nehézfegyvereket kért, amelyek nagy, akár 40 kilométeres távolságból is képesek a célpontokat megsemmisíteni.
A Bild viszont úgy tudja, a tarackokat legfeljebb június végén kaphatja meg Ukrajna, részben mert javítás alatt állnak, és azért is, mert a döntés ellenkezik a német hadsereg tanácsával.
Két orosz települést, Zsuravlevkát és Nyekhotejevkát ért tüzérségi támadás ukrán területről, írta a The Guardian Vjacseszlav Gladkovra, a régió kormányzójára hivatkozva.
A kormányzó azt mondta, a támadásnak nem voltak áldozatai, de több épületet, egy házat és egy garázst is találat ért.
Moszkva tagadja, hogy megrohamozta volna a mariupoli Azovstal acélgyárat, és Dmitrij Peszkov szóvivő szerint ennek megfelelően az sem igaz, hogy orosz csapatok bejutottak volna az üzembe - írta a BBC.
A gyár ukrán védői ezzel szemben korábban azt állították, hogy az orosz csapatok betörtek a gyárba, és a megsemmisítésükre törnek.
Peszkov megismételte, hogy Vlagyimir Putyin a múlt hónapban hivatalosan lemondta az Azovstal megtámadásának tervét, és ehelyett utasította védelmi miniszterét, hogy zárják le az üzemet, "hogy egy légy se tudjon átmenni rajta".
A lépést az oroszok azzal indokolták, hogy Dánia katonai segítséget nyújt Ukrajnának, egyúttal válaszlépés arra, hogy a múlt hónapban Dánia 15 orosz diplomatát utasított ki - írta a Sky News.
Az Ukrajnában zajló háború kitörése óta az egyösszegű legnagyobb, mintegy félmilliárd forint értékű vállalati adománnyal segíti a KiK Textil és Non-Food Kft. a Magyarországra érkező menekülteket.
A KiK magyarországi vállalata ajándékutalványokkal kínál azonnali segítséget. A 106 üzletével a hazai kiskereskedelmi forgalom jelentős szereplőjének számító vállalat 60 ezer, egyenként 8000 forint értékű ajándékkártyát adományozott, amelyet ruházati vagy egyéb termékekre válthatnak be a rászorulók a KiK bármelyik magyarországi áruházában július 31-ig.
A kártyákat csütörtökön a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak adták át. Ezek egy részét a segélyszervezet közvetlenül adja át a menekülőknek, más részét pedig további segítő szervezeteken keresztül juttatja el az Ukrajnából érkező családoknak.
Az oroszok kontroll alatt tartják a megszállt várost, sem be sem kijutni nem lehet - közölte Jurij Szobolevszkij, a Herszon terület tanácsának helyettes vezetője.
Újabb főpróbát tartott az orosz hadsereg a Vörös téren, a május 9-i, győzelem napi felvonulásra készülve. Korábbi hírek szerint Putyin ezen a napon jelentheti be a "nácik" elleni hadüzenetet, illetve az általános mozgósítást.
Ellentámadást indítottak az ukrán csapatok a harkovi régióban, az offenzíva Harkov, valamint Izium városok közelében zajlanak - jelentette be Valerij Zsaluzsníj főparancsnok.
Az Európai Unió további 200 millió eurót szán az Ukrajnán belül menekülő emberek támogatására - jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke csütörtökön Varsóban, az ott rendezett nemzetközi donorkonferencián.
A háború kezdete óta az Európai Unió 4 milliárd eurót szánt Ukrajna támogatására, ezen belül az Európába menekültek érdekében 3,5 milliárd eurót mozgósított, az Ukrajnán belül áttelepülők megsegítésére pedig eddig 1,8 milliárd euró továbbítására kötelezte el magát - idézte fel von der Leyen.
Bejelentette: a varsói donor-konferencia keretében az EU újabb, 200 millió eurót érő támogatást ajánl fel az ukrajnai belső menekültek megsegítésére.
Ukrajna háború utáni felépítéséről az EB elnöke elmondta: "amennyiben képesek leszünk beruházni több százezer milliárd eurót, végrehajtani a reformokat, akkor nemcsak újjáépítjük Ukrajnát, hanem utat is törünk neki az EU-ba".
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság az orosz-ukrán háború kitörése óta - 2022. május 5. 6.00 órai adatok alapján - eddig 20 060 menedékeskénti elismerés iránti kérelmet regisztrált. A kérelmek elbírálása folyamatos, határidőn belül történik, eddig 9 844 fő esetében született elismerő döntés. A kérelmet benyújtók több mint fele, 10 447 fő 18 év alatti kérelmező volt - közölte az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság.
Egyre többen használják az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság "Menedekes" elnevezésű ingyenes mobil applikációját, amely az orosz-ukrán háború elől menekülőknek segít a menedékes kérelem előzetes feltöltésben, adataik elektronikus rögzítésében.
Az applikáció segítségével gyorsul az ügyintézési folyamat, ugyanakkor az adatok elektronikus rögzítése még nem minősül a kérelem benyújtásának, az elektronikus adatrögzítést követően továbbra is szükséges személyesen megjelenni a fénykép és ujjnyomat rögzítése céljából. A mobil applikáció mellett az Enter Hungary felületen keresztül is lehetőség van a menedékes kérelem előzetes benyújtására, a kérelmező adatainak rögzítésére.
Baranyai kistelepülések nyolctonnányi adományt gyűjtöttek az Ukrajnából menekülőknek, a fagyasztott, tartós élelmiszerekből és vegyiáruból álló felajánlást csütörtökön adták át a Katolikus Karitásznak Budapesten.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az eseményen hangsúlyozta: a Híd Kárpátaljáért program már két hónapja segíti a Kárpátaljából, Belső-Ukrajnából és Kelet-Ukrajnából menekülőket.
Ennek a segítségnyújtásnak a kezdetek óta két célja volt: a Kárpátalján rekedt, illetve az ott tömegével megjelent ukrajnai menekültek és az ott élők, továbbá a Magyarországon menedéket keresők segítése.
Kiemelte: a hat karitatív szervezet - Katolikus Karitász, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Magyar Vöröskereszt, Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, Baptista Szeretetszolgálat, Magyar Református Szeretetszolgálat - a kormányzattal együttműködve hatalmas segítséget nyújtott a menekülteknek. A segítségpontokon - amelyeket elsősorban a határ menti településeken és a határállomások közelében állítottak fel - és kezdetben a budapesti pályaudvarokon, majd a BOK csarnokban több mint 320 ezer embernek segítettek, több mint 840 millió forint értékben adtak nekik egyebek mellett élelmiszereket, ruhákat, gyógyszereket.
Arról is beszélt, hogy Magyarországra több mint 600 ezren érkeztek Ukrajnából, és a segélyszervezetek a továbbutazóknak is segítséget nyújtottak.
Az államtitkár külön köszönetet mondott azoknak, akik a segélyszervezetek munkáját támogatták, az adományvonalra és a számlaszámra összesen már több mint 1 milliárd 40 millió forintnyi összeg érkezett.
A mostani adománnyal kapcsolatban Soltész Miklós közölte, hét baranyai kistelepülés - Birján, Pécsudvard, Szemely, Egerág, Szőkéd, Áta és Kisherend - fogott össze és gyűjtött 8 tonnányi adományt, 8 millió forint értékben.