Kiderült, mi Oroszország következő célpontja
2022. október 20. 04:46
Éjszakai videóüzenetében rejtélyes dolgot jelentett be az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij miután részletezte, hogy hány drónt és rakétát semlegesített az ukrán légvédelem ebben a hónapban, és azon belül is a legutóbbi napon, bejelentette, hogy újabb károk keletkeztek a kritikus infrastruktúrában. Csak szerdán három energetikai létesítményt semmisítettek meg az oroszok.
"Természetesen mindent megteszünk annak érdekében, hogy helyreállítsuk országunk normális energetikai képességeit. De ehhez idő kell. Ehhez pedig közös erőfeszítéseinkre van szükség. Csütörtökön még nagyobb szükség lesz rá, mint korábban. A területi adminisztrációs vezetők és a kormánytisztviselők pontosítása várható, de általánosságban elmondható, hogy reggel 7 órától különösen figyelni kell az áramfogyasztásra. Kérjük, ne kapcsolja be a nem feltétlenül szükséges elektromos készülékeket! Kérjük, korlátozza áramfogyasztását, és ne használja azokat a készülékeket, amelyek sok energiát fogyasztanak. Csütörtökön nagyon fontos, hogy a fogyasztás minél tudatosabb legyen, így a stabilizációs áramszünetek ütemezése is rövidebb lesz!" - mondta Volodimir Zelenszkij.
Az ukrán elnök szerint az, hogy Oroszország hadiállapotot hirdetett a négy, részben vagy egészben megszállt ukrán régióban, azt is jelenti, hogy a közeljövőben az orosz erők megpróbálnak férfiakat toborozni vagy besorozni a seregükbe. Volodimir Zelenszkij arra kérte az érintett területen élőket, hogy igyekezzenek ezt elkerülni, és próbálják meg elhagyni a megszállt zónákat. Akinek ez nem sikerül és az orosz katonai struktúrákban találja magát, az első adandó alkalommal próbálja meg letenni a fegyvert, és átjutni az ukrán oldalra. "Ami a legfontosabb, hogy védje meg az életét! És mindenképpen segítsen a többi emberünknek! Közös feladatunk a kitartás!" - mondta az ukrán elnök.
Oroszország azzal fenyegetőzött, hogy újraértékeli az ENSZ-szel való együttműködését, ha a szervezet szakértőket küld Ukrajnába, hogy megvizsgálják a nyugati hatalmak szerint Iránban készült lelőtt drónokat. Dmitrij Poljanszkij orosz ENSZ-nagykövet-helyettes nem részletezte, hogy ez milyen együttműködést érinthet, ugyanakkor azt mondta újságíróknak, hogy nem optimista az ENSZ által közvetített megállapodás megújításával kapcsolatban, amely újraindította Ukrajna fekete-tengeri gabona- és műtrágyaexportját.
Az ukrán nemzeti energiavállalat arra szólította fel a polgárokat, hogy csütörtök reggel 7 óráig "töltsenek fel mindent", mert az orosz rakétacsapások miatt áramkimaradások várhatók. Egyszerre akár négyórás kiesések is lehetnek, amik az egész országot érintik – közölte az Ukrenergo hálózatüzemeltető. A cég arra is felkérte az ukránokat, hogy töltsenek meg edényeket vízzel, és biztosítsanak "meleg zoknit, takarót és ölelést a családnak és a barátoknak".
„Ellenőrzött, kiszámított fogyasztási korlátozásokat alkalmazunk, amit meg kell tennünk, hogy a rendszer kiegyensúlyozottan működjön" – áll a közösségi médiában közzétett közleményben. A hatóságok arra szólították fel az ukránokat, hogy csökkentsék az esti áramfogyasztásukat.
Az Ukrenergo szerint az elmúlt tíz napban több támadás érte az ukrán erőműveket, mint a február 24-i orosz invázió óta összesen.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Twitteren azt írta: „Oroszország polgári infrastruktúra, különösen az áramszolgáltatás elleni támadásai háborús bűnök. Férfiak, nők, gyermekek víz, villany és fűtés nélkül a tél közeledtével – ezek merő terrorcselekmények."
Orosz tisztviselők arra figyelmeztetnek, hogy Ukrajna hamarosan megtámadja Herszont, miközben még zajlik a civilek evakuálása. Vlagyimir Saldo, a kulcsfontosságú déli város oroszok által beiktatott vezetője arról beszélt, hogy az elkövetkező hat nap során akár 60 000 embert is átköltöztetnek a Dnyeper folyón Oroszországba, tartva az ukrán ellentámadástól.
Ukrán tisztviselők „propaganda show-nak" minősítették Oroszország herszoni bejelentéseit, és felszólították az embereket, hogy ne tegyenek eleget az evakuálási kérésnek. Többen arról számoltak be, hogy tömeges szöveges üzeneteket kaptak, amelyek arra figyelmeztettek, hogy bombázzák a várost, és arról tájékoztatták őket, hogy csütörtök reggel 7 órától buszok indulnak a kikötőből. Andrij Jermak, az ukrán elnök kabinetfőnöke „propaganda show-nak" minősítette az orosz bejelentéseket, mivel Kijev szerint a lakosságáthelyezések „deportálásnak" minősülnek, ami háborús bűn.
Vlagyimir Putyin orosz elnök „gazdasági mozgósítást" is elrendelt hat Ukrajnával határos tartományban, valamint a Krímben és Szevasztopolban, amelyeket Oroszország 2014-ben illegálisan annektált. Televíziós beszédében azt mondta, hogy további felhatalmazást ad az összes orosz tartomány regionális vezetőinek a közrend fenntartására és a termelés növelésére Moszkva háborújának támogatására. A törvény korlátozza a nyolc tartományba való be- és kiköltözés szabadságát is.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5207-en léptek be szerdán Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4279-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-t.
A beléptetettek közül a rendőrség 191 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik ezen időtartamon belül fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért.
Vonattal 40-en - köztük 19 gyermek - érkeztek Budapestre az ukrajnai háború elől menekülve - tudatta az ORFK.
A brooklyni szövetségi ügyészség öt orosz állampolgár ellen emelt vádat szankciók kijátszása és egyéb vádak miatt, mert egy német céget amerikai gyártóktól vásárolt katonai technológiák, valamint venezuelai olaj szállítására használtak orosz megbízóiknak. Az így beszerzett elektronikai alkatrészek egy részét az ukrajnai csatatéren lefoglalt orosz fegyverplatformokon találták meg.
Az egyik vádlottat hétfőn tartóztatták le Németországban, egy másikat Olaszországban fogtak el, az Egyesült Államok már kérte a kiadatásukat – közölte az ügyész.
Az amerikai bűnüldöző szervek prioritásként kívánják kezelni az Oroszországgal szembeni szankciók végrehajtását, hogy nyomást gyakoroljanak a Kremlre az Ukrajna elleni invázió leállítására.
Az internetkapcsolat a szokásos szint 81%-ára esett vissza Kijev városában, miután az ukrán állami tulajdonú Ukrenergo hálózatüzemeltető tervezett áramszüneteket kezdett a régióban – jelentette a Netblocks internetes megfigyelőcsoport.
Az ukrán fegyveres erők hat csapást mértek az orosz Buk, Tor és Pantsir föld-levegő rakétarendszerekre Ukrajna déli részén – jelentette a Déli Műveleti Parancsnokság.
Egy friss elemzés szerint a „kamikaze" drónok lelövésének költsége jóval meghaladja az Oroszország által az olcsó iráni technológia beszerzéséért fizetett összegeket. Az elmúlt hetekben Ukrajna ellen indított dróntámadások teljes orosz költségét katonai elemzők 11,6 és 17,9 millió dollár közöttire becsülik.
Összesen 161 db Shahed-136 drónt, egy nagyobb Shahed-129-et és négy még nagyobb, Mohajer-6 néven ismert pilóta nélküli támadójárművet lőtt le az ukrán légvédelem az elmúlt hónapban. Ukrajna számos fegyvert vetett be a drónok semlegesítésére, köztük MiG-29-es repülőgépeket, C-300-as cirkálórakétákat, NASAMS földi védelmi rendszereket és kézi lőfegyvereket. A nyílt forrásokon alapuló elemzés szerint a drónelhárítás Ukrajnának eddig több mint 28,1 millió dollárjába került.
Az EU azt tervezi, hogy szankciókat szab ki három magas rangú iráni katonai parancsnokra és a Shahed-drónokat fejlesztő cégre. A Guardian által látott szankciólista-tervezetről várhatóan napokon belül megállapodnak, ami azt jelzi, hogy az uniós miniszterek nem hiszik el Irán cáfolatát az Oroszországnak szállított alacsonyan repülő halálos fegyverekről.
A brit védelmi minisztérium legfrissebb jelentése szerint szokatlan, hogy Oroszország bevallotta, hogy problémái adódtak az "ukrajnai különleges hadművelet" során. Szerintük ez azt jelentheti, hogy visszavonulást terveznek a Dnyipro folyó nyugati partvidékéről. Mivel a legtöbb hidat már megsemmisítették, ezért az orosz csapatoknak valószínűleg a Herszon közelében felépített átmeneti hidakra, illetve kompokra lesz szükségük.
Madagaszkár elnökének, Andry Rajoelina adminisztrációjának két magas rangú tisztviselője megerősítette a Reutersnek, hogy elbocsátották Richard Randriamandrato gazdasági és pénzügyminisztert, mert megszavazta azt az ENSZ-határozatot, amely elítélte négy ukrán megye Oroszország általi annektálását. A közgyűlés 193 tagországából 143 szavazott a határozat mellett.
Zaporizzsja régióban egy iskolát is eltalált egy orosz rakéta csütörtök reggel. Ezt Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője jelentette be. Áldozatokról egyelőre nem közöltek információt.
Vlagyimir Putiyn ma reggel újabb elnöki rendeletet írt alá, amelynek értelmében megszüntetik a Rostourismot - számolt be róla az Izvesztija.
Az ukrán sajtó szerint több városban is robbanások voltak hallhatóak, és majdnem az ország teljes területén szólnak a légvédelmi szirénák.
Az ukrán főváros lakosait arra kérik, hogy drasztikusan csökkentsék az áramhasználatot reggel 7 és este 23:00 között. Felszólították őket, hogy kapcsolják ki az internetet és a hűtőszekrényt, ne használják a tévékészüléket és ne vasaljanak. Mint ismert, a célzott orosz támadások miatt komoly áramhiány alakult ki az országban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is arról beszélt, hogy az elektromos infrastruktúra 30-40 százaléka megsemmisülhetett, így egyre hosszabb áramkimaradásokra kell számítani a fővárosban is.
Németország nem támogatja az importált földgáz árának európai uniós szintű hatósági korlátozását - jelentette ki Olaf Scholz kancellár csütörtökön a szövetségi parlamentben (Bundestag).
A kancellár az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács délután kezdődő tanácskozására kidolgozott német álláspontot ismertető beszédében kiemelte, hogy a földgáz árának piaci mechanizmusoktól független, politikai korlátozása kockázatos, azzal a veszéllyel jár, hogy a szállítók inkább máshol adják el földgázt, ahol több pénzt kapnak érte, és az EU így végül pórul jár, nem tudja fedezni szükségletét.
Szergej Szurovkin tábornok szerint - akit a nyugati sajtóban csak Armageddon tábornokként emlegetnek - a Herszon melletti helyzet egyre feszültebb. Az orosz különleges hadművelet vezetője szerint az ukrán csapatok HIMARS-rakétarendszerekkel támadják a város infrastruktúráját. Hozzátette, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lakosságot biztonságos helyre evakuálják.
Alekszander Lukashenko fehérorosz elnök szerint az embereknek össze kell szorítaniuk a fogukat az elkövetkező időszakban. Szerinte ha meleg vízben akarják fürdetni a gyermekeiket, akkor követniük kell az elnök utasításait. Emellett szintén kitért a 2024-es elnöki választásokra is, amelyek szerinte rendkívül nehezek lesznek az új szabályok miatt - írja a Lenta Telegram-csatornája.
Mint megírtuk, Ukrajna megtámadta Oroszországot, a nemrég annektált Herszont. Az orosz védelmi minisztérium szerint egyenlőre sikerült visszaverni a támadásokat, az ukránok visszavonultak. Aláhúzták, hogy ugyan az ukrán erők egy ponton áttörték a védelmi vonalakat, de miután az orosz csapatok rajtuk ütöttek, visszavonultak.
Lemondott Liz Truss brit kormányfő. A folyamatosan frissülő cikkünket ITT olvashatja.
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint abszurdak azok a nyugati állítások, amelyek szerint az oroszok iráni készítésű kamikaze drónokat használnak Ukrajnába. Zaharova úgy véli, hogy az ilyen kijelentésekkel a nyugati hatalmak Iránra akarnak nyomást helyezni.
A briteknek még sosem volt ilyen miniszterelnöke. Liz Truss-ra a tankos-sisakos képéről, a katasztrofális műveletlenségéről és arról fogok emlékezni, hogy a királynőt egyből el kellett temetni, miután találkozott vele - mondta Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.
Az Izvesztija haditudósítója arról számolt be, hogy Artyomovszk irányában az orosz erők megsemmisítettek egy ukrán radarállomást.
Belgorod kormányzója arról számolt be, hogy Murum falut súlyos rakétacsapás érte. A határmenti településen a támadásban senki sem sérült meg, de a kulturális központ, egy iskola és egy óvoda találatot kapott.
A dél-ukrajnai Herszon megyében tovább folytatódnak a harcok, az orosz erők ismét lőtték Beriszlav térségét, a táamdásoknak halálos áldozatai és sebesültjei is vannak a polgári lakosság körében - számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál a régiók kormányzóinak közléseiből készített csütörtöki összefoglalójában.
Az áldozatok számát nem hozták nyilvánosságra. A jelentés szerint komoly károk keletkeztek a polgári infrastruktúrában.
Az ukrán déli műveleti parancsnokság szerint az orosz erők védekezésbe mentek át és próbálják tartani a megszállt vonalakat. Továbbra is tüzérségi és légi eszközökkel támadják az ukrán állásokat a déli frontvonal mentén, és csapásokat mérnek a már felszabadított településekre. Az orosz megszállás alól nemrég felszabadult Petropavlivka és Trofonyivka falvakat Grad és Uragan típusú rakéta-sorozatvetőkkel lőtték. Davigyiv Bridre az orosz légierő három csapást mért.
Andrej Klimov, az orosz Szövetségi Tanács elnökhelyettese szerint a brit miniszterelnök gyors lemondása egy természetes folyamat része. Szerinte minden jel arra utal, hogy a Nyugaton, ezen belül Nagy-Britanniában a politikai kultúra történelmi mélységekbe zuhant. Klimov szerint Truss a demokrácia karikatúrája, de hozzátette, hogy a következő brit miniszterelnöktől sem vár mást.
Terrorizmus támogatása miatt indul újabb eljárás a bebörtönzött orosz ellenzéki aktivista, Alekszej Navalnij ellen, így a rá kiszabott büntetés akár meg is duplázódhat.
A jelenleg tizenegy és fél év börtönbüntetését töltő aktivista csütörtökön közölte, hogy a hatóságok újabb eljárást indítottak ellene.
Navalnij elmondta, hogy ügyvédei becslése szerint 30 év körüli büntetés várhat rá.
Az új vád valószínűleg a Popular Politics Youtube-csatorna videóihoz köthető, azonban azt szövetségesei az után indították, hogy ő börtönbe került - közölte a politikus szóvivője.
"Az alvilág géniusza vagyok. Moriarty professzor a nyomomba sem ér" - írta Navalnij a Twitteren, ahol ügyvédjei és szövetségesei segítségével továbbra is aktív tud maradni.
"Mindannyian azt hittétek, hogy két évig el voltam szigetelve a börtönben, de kiderült, hogy további bűncselekményeket követtem el. Szerencsére a Nyomozó Bizottság éber volt, és észrevette" - tette hozzá.
A Putyin-rendszert bíráló aktivistát csalásért, a bíróság és a feltételes szabadlábra helyezés feltételeinek megsértéséért ítélték börtönbüntetésre.
Az ukrán vezérkar úgy véli, hogy egyre nagyobb a veszélye egy második orosz offenzívának Fehéroroszország területéről Ukrajna ellen, a támadás iránya azonban a fehérorosz-ukrán határ nyugat részére módosulhat - mondta Olekszij Hromov dandártábornok, az ukrán vezérkar műveleti igazgatóságának főnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.
"Növekszik annak a veszélye, hogy az orosz fegyveres erők újraindítják az offenzívát az északi fronton.
Ezúttal a partnerországokból Ukrajnába szállított fegyverek és katonai felszerelések fő logisztikai artériáinak elvágása érdekében az offenzíva irányát a fehérorosz-ukrán határ nyugati részére változtathatják" - fejtette ki a katonai vezető.
Hromov szavai szerint előkészületek látszanak orosz légi erők és más egységek Fehéroroszországba telepítésére. Ezenkívül Fehéroroszország területén titkos mozgósítás is zajlik. Fehéroroszország továbbra is biztosítja a területét orosz ballisztikus rakéták és drónok kilövéséhez - tette hozzá.
Kijelentette, hogy a fehérorosz repülőtereken MiG-31-es repülőgépek tartózkodnak, amelyek Kinzsal típusú rakétákkal felszerelhetők.
A vezérkar képviselője elmondta, Ukrajna folyamatosan figyelemmel kíséri a fehéroroszországi helyzetet, és intézkedéseket tesz a határok északi irányú megbízható lefedésére.
Az Egyesült Államok szerint iráni katonai személyzet segít a Krímben az orosz hadseregnek az Ukrajna elleni dróntámadásoknál - közölte Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivője és a Fehér Ház csütörtökön.
"Ma már meg tudjuk erősíteni, hogy a Krímben állomásozó orosz katonák iráni drónokat irányítottak, Ukrajna - egyebek mellett az elmúlt napokban Kijev - elleni légicsapásokra felhasználva őket" - jelentette ki John Kirby, az amerikai elnöki hivatal nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője.
Hozzátette: úgy vélik, iráni katonák tartózkodtak a helyszínen és segítettek Oroszországnak ezekben a műveletekben.
Oroszország több tucatnyi drónt kapott eddig, és továbbiakat is kapni fog - tette hozzá a szóvivő.
Hangsúlyozta: az Egyesült Államok attól tart: Oroszország más iráni fegyvereket, például föld-föld rakétákat is be akar szerezni, hogy Ukrajnában bevesse őket.