Diane Keaton a kamerák előtt szeret szerelmes lenni

Vágólapra másolva!
Az amerikai színésznő bevallotta, hogy sokkal jobban kedveli a filmes szerepekben átélt szerelmet, mint a valódi magánéletet, mert itt sokkal könnyebb tudni, hogy mi lesz a történet vége.
Vágólapra másolva!

Diane Keaton pedig egyáltalán nem panaszkodhat, hiszen egész életében híres férfiakkal hozta össze a sors, többek közt Woody Allennel, Al Pacinóval és Warren Beattyvel is. Nemrégiben még Keanu Reevesszel is összeboronálta a sajtó, de ezt az értesülést határozottan cáfolta a még mindig vonzó Keaton. A színésznő mindenesetre sok férfiszívet megdobogtatott már, mégis úgy gondolja, hogy a szerelemből a kamerák előtt bőven elég. "Véleményem szerint a valódi életben a szerelem néha túlságosan bonyolult" - mondta nemrégiben egy újságírónak nyilatkozva. "A filmekben mindenki tudja a dolgát, nem hibázik, az ember tudja, hogy mi lesz a történet vége, a magánéletben viszont ez nem működik. Bevallom, gyakran gondolom azt, hogy a kamerák előtt sokkal jobb érzés szerelmesnek lenni, mert itt legalább nem érthet meglepetés."

Forrás: Red Dot
Diane és Jack Nicholson a Minden végzet nehéz című film forgatásán


Az Annie Hall szerepével befutott színésznő sok hírességgel való kapcsolatáról csak ennyit mondott: "Nehogy azt gondolják, hogy megütöttem a főnyereményt. Persze egy ideig nagyon jó partner voltam, de aztán elkezdtek unalmasak lenni, és már nem tudtam megfelelő hallgatóság lenni a híres férfiak mellett."
A színésznő legújabb filmjében egyébként Sarah Jessica Parker anyját alakítja, de elmondta, hogy még szívesen játszana szexis hősnő szerepeket, persze tudja, hogy 59 évesen már nem nagyon szánnak neki ilyen karaktert. "Ha valaki írna egy ilyesfajta forgatókönyvet, akkor benne lennék, de ki foglalkozik ilyesmivel? Talán George Lucas? Nála biztos egy szexis koros földönkívüli lennék."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!