Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

Provokatív kampány a katolikus egyház óvszertilalma ellen

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A plakátokkal azt szeretnék elérni, hogy a katolikus egyház vezetői ne tiltsák tovább a hívőknek az óvszer használatát, mivel így több millió embert tesznek ki az AIDS-fertőzés veszélyének.
Ez az üzenete az Óvszer az életért elnevezésű provokatív kampánynak, amit a Katolikusok a döntés jogáért nevű nemzetközi szervezet indított az Egyesült Államokban, Kanadában, Afrikában, Mexikóban, Bolíviában, Chilében és most Európában is.

- A püspökök hozzáállása romboló hatással van Latin-Amerikára és Afrikára, mert befolyásolják a közvéleményt, valamint akadályozzák a kormányokat abban, hogy lépéseket tegyenek az egészségügy és a szexuális nevelés kérdésében - magyarázta Elfriede Harth, az európai kampány koordinátora.

Igaz, hogy Európában az egyháznak a közvéleményre gyakorolt hatása jóval kisebb, a kampányt itt is folytatják, mivel a katolikus vallási közösség is jelentősen hozzájárul a fejlődő országokban dúló szegénység elleni harchoz, valamint segíti a HIV vírussal fertőzött embereket. Viszont sok püspök tiltja hívei számára az óvszer használatát, sőt azzal riogatják őket, hogy a kondom használatával terjed a fertőzés.

Ajánlat
Condoms4life.org - A kampány oldala.

Korábban
Papok szerint az óvszernek köszönhető az AIDS elterjedése
Jön az új AIDS-változat?
Futballal a biztonságos szexért
Meglepetések egy forró éjszaka után

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről