Vágólapra másolva!
A szürke hajnalok és a reggeli hidegek idején még a szokásosnál is kisebb kedvünk lehet kibújni a takaró alól: mindenki szeretne még egy-két órácskát alvással tölteni. Sajnos legtöbbünknek nemcsak a kényelem számít. A nők háromnegyede jóval kevesebbet alszik, mint az egészségesnek tartott nyolc óra. A kevesebb alvástól pedig nemcsak fáradtabbak leszünk, hanem kövérebbek, öregebbek és ingerlékenyebbek is.
Vágólapra másolva!

Bár a legtöbb tudós szerint legalább nyolc órát kellene aludnia mindenkinek, csak keveseknek adatik meg, hogy ténylegesen ennyit pihenjenek minden éjjel. A legtöbben csak 6-7 órát töltenek alvással egy átlagos hétköznap. Természetesen csak néhányan vannak, akiknek ez elegendő: a legtöbben egész nap fáradtak, ingerlékenyek és lassúak vagyunk. Ha pedig hosszú távon nem alszunk eleget, akkor figyelemre méltó negatív hatásoknak tesszük ki a szervezetünket, még akkor is, ha ezt nem érzékeljük azonnal. Ha valaki tizenhét-tizennyolc órát van fent egy nap, szervezetében olyan változások zajlanak le, mintha alkoholt ivott volna: figyelmetlenebb és lassabban reagál a környezetére. Ezért természetesen kevésbé hatékony és kreatív a munkavégzés vagy a tanulás, de például autóvezetés közben baleseteket is okozhat.

Kevesebb alvás - rosszabb memória, gyengébb immunrendszer
A kevesebb alvás rosszabb memóriához is vezethet: fáradtan nehezebben jegyzünk meg dolgokat és könnyebben el is felejtjük azokat. Amerikai kutatók azt is kimutatták, hogy az alváshiány hasonló változásokat okoz a szervezetben, mint az öregedés: kevesebb termelődik olyan létfontosságú hormonokból, mint az inzulin, így megnő a cukorbetegség és a magas vérnyomás veszélye. Ugyanakkor nő a stresszhormon, a kortizol termelődése.

Minél kevesebbet alszunk, annál nagyobb az esélye annak is, hogy kövérebbek leszünk. Ha nem pihenünk eleget, a test két, kiegyensúlyozott anyagcseréért felelős hormonjának, a leptinnek és az inzulinnek a szintje is csökken. Az előbbi a test teltségérzetéért felelős, így ha nem termelődik belőle elegendő, éhesebbnek érezzük magunkat. Az alacsonyabb inzulintermelés pedig ahhoz vezethet, hogy a test több zsírt raktároz el. A túlfeszített tempónak következménye az is, hogy kevésbé vagyunk ellenállóak a betegségekkel szemben, és a gyógyulási folyamatok is lelassulnak. Érdemes tehát betartani az orvosi utasításokat, ha betegek vagyunk, ágyban maradni és minél többet aludni.

Tippek szunyókáláshoz
Ha lehetőségünk van rá, mindenképpen érdemes beiktatni egy félórás sziesztát napközben, ettől felfrissül és megnyugszik a szervezetünk. Ne szundikáljunk azonban ennél többet, hiszen akkor már egy mélyebb alvási fázisba merülünk és az ebből való ébredés hatására zavartak és nyűgösek lehetünk. Albert Einstein a következő trükköt alkalmazta: egy kulcscsomót szorított a kezébe, és amikor annyira elaludt, hogy elejtse, fel is ébredt a zajra. Így soha nem szunyókált a kelleténél többet. Ha nem is tudunk délutánonként aludni, negyedórát akkor is érdemes relaxálni, hiszen ez felkészít minket a nap további részére.

Mennyiség és minőség


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!