Hétfői horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma már a Nyilas csillagjegyben jár, kvadrátban áll a Vénusszal és az Uránusszal. Makacsul ragaszkodhatunk a véleményünkhöz, pedig ezzel anyagi veszteséget, visszautasítást kockáztatunk.
Vágólapra másolva!

A Hold ma már a Nyilasban járja útját. Egészségügyi szempontból ez a csípő és a comb területét érinti. Óvakodjunk ma túlságosan zsíros és fűszeres ételektől, mert ma sokkal nagyobb az esély arra, hogy a zsír és a káros anyagok rosszul épülnek be a szervezetünkbe, és sokkal nehezebben tudjuk majd leadni a felesleget. A túlságosan nehéz, túlfűszerezett ételek a májunkra is rossz hatással lesznek. Együnk ma sok gyümölcsöt, különösen ananászt, ez rengeteg vitamint és jótékony hatású enzimet tartalmaz. Aki szívesen jár el tornázni vagy konditerembe, az helyezze a hangsúlyt ma a comb- és farizmok megmozgatására.

A Merkúr ma belép a Kos jegyébe, és az elkövetkező nagyjából három hétben itt fogja útját járni. Erősödik kapcsolatteremtő képességünk, jobban tudunk koncentrálni, optimistán és pozitívan tekintünk a világba. Ha nyáron vizsgázni fogunk, érdemes most elkezdeni tanulni, hiszen könnyebben értjük meg az olvasottakat és egyszerűbben látjuk át az összefüggéseket. Szellemünk, intellektusunk folyamatosan vibrálni tűnik. Eltűnhet belőlünk minden bizonytalanság, határozott véleményünk lesz a világról, amit szívesen hangoztatunk is. Ennek persze az lehet a következménye, hogy könnyebben bonyoklódunk vitába másokkal, de ebben az időszakban még ezeket a szópárbajokat is élvezni fogjuk.

A Hold ma kvadrátban áll a Vénusszal és az Uránusszal. Ez a csillagállás különösen a hölgyekre lehet rossz hatással. Önfejűség jelentkezhet az élet szinte minden területén, úgy érezhetjük, hogy mindenhez mi értünk a legjobban. Mivel mások nem mindig értenek egyet velünk, könnyedén felidegesíthetjük magunkat. Érdemes lenne nem hangoztatni olyan erőszakosan a véleményünket, mert sértődés, vita lehet az eredménye. Próbáljunk meg óvatosan közelíteni a problémákhoz, mert visszautasítás, anyagi veszteség érhet minket a makacsságunk miatt. Ha bizonytalanok vagyunk, az lehet a legjobb, ha szakértőtől kérünk tanácsot.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!