A tenger sós íze

Vágólapra másolva!
Talán ez a hónap az, amikor kísérletezgethetünk a tenger gyümölcsei elkészítésével. A tengeri halak fogyasztása egészséges is, ezért ezekben a vitaminhiányos időszakokban kifejezetten hasznos olykor a tenger ízét az asztalunkra varázsolni. Már könnyen beszerethetünk fekete kagylót, vagy akár főtt garnélát is.
Vágólapra másolva!

Lazac burgonyás articsókapürével

Hozzávalók: 4 szelet lazac (darabja 20 dkg), 4 db articsóka (darabja 25 dkg), 1 kg burgonya (lisztes), 15 dkg vaj, 1,5 dl tejszín, 3 evőkanál liszt, 3 evőkanál olívaolaj, 0,5 dl citromlé, 1 narancs reszelt héja, 2 evőkanál narancslé, 2 evőkanál zsálya (morzsolt), só, fehérbors, szerecsendió, zsálya-, vagy petrezselyemlevelek a díszítéshez

Az articsókák szárait letörjük, a tövet azonnal bekenjük citromlével, nehogy a húsa elszíneződjön. Majd az articsókákat a maradék citromlével forró, sós vízben 20-25 percig lefedve lassan főzzük. Közben a burgonyát meghámozzuk, kockákra vágva enyhén sós vízben kb. 15 perc alatt puhára főzzük. A vaj felét a reszelt narancshéjjal habosra keverjük, narancslével, sóval, borssal ízesítjük. Habzsákba tesszük, közép nagy csillagcsővel négy egyforma csillagot nyomunk, amelyet hidegre állítunk.
A megfőtt burgonyát leszűrjük, lefedve melegen tartjuk. Az articsókát, ha megpuhult, leszűrjük, a leveleit egyenként leszedjük. A "szívét" kanállal kikaparjuk, a talpat kockákra vágjuk, egy evőkanál kockát félreteszünk a díszítéshez. A tejszínt lábosban 5 dkg vajjal megmelegítjük.
A burgonyát összezúzzuk, a tejszín-vaj keveréket, majd az articsóka kockákat, és a morzsolt zsályát is a burgonyához keverjük. Sózzuk, borsozzuk, szerecsendiót is reszelünk hozzá, lefedve melegen tartjuk.
A halszeleteket megmossuk, leszárítjuk, lisztbe mártjuk. A felesleges lisztet lerázzuk róla, sózzuk, borsozzuk. Az olajat felforrósítjuk, a halszeleteket mindkét oldalukon 4-4 percig sütjük. Az articsóka leveleket a maradék vajon hirtelen átsütjük. Tálaláskor a levelekre helyezzük a halszeleteket, rájuk a vaj rozettákat, és a hal mellé a tört burgonyát. Zöld levelekkel díszítjük.

Elkészítési idő: 50 perc
Egy adag: 3809 kJ/910 kcal
Ajánlott ital: Balatonaligai Sauvignon Blanc 2002


Garnélák Tandoori módon

Hozzávalók: 2 db zöldcitrom, 20 db garnélarák (fej és páncél nélkül), 0,5 liter joghurt, 2 evőkanál Tandoori fűszerkrém, 0,5 kávéskanál erőspaprikakrém, 1 gerezd fokhagyma, 0,5 teáskanál őrölt koriander, 0,5 teáskanál vörös bors, 30 dkg salátauborka, 40 dkg paradicsom, 0,5 dl olaj, 1 kis csokor korianderzöld (vagy petrezselyem), só, őrölt feketebors

Forrás: Magyar KonyhaEgy zöldcitrom levét kinyomjuk. A garnélákat zsigereljük, hideg vízzel átmossuk, leitatjuk, a citromlé felével meglocsoljuk. 1,5 dl joghurtot a Tandoori fűszerpasztával elkeverünk, beleforgatjuk a garnélákat, és 4-5 órára lefedve a hűtőben érni hagyjuk.
A megmaradt joghurtot a citromlé másik felével, a zúzott fokhagymával, az erőspaprikakrémmel, korianderrel és az őrölt vörös borssal összekeverjük, ezt a mártást is hűtőbe tesszük.
Röviddel a tálalás előtt a sütőt 180 fokra előmelegítjük. Közben az uborkát és a paradicsomot megmossuk, megszárítjuk, vékony szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk. A második zöldcitromot hosszában nyolcfelé vágjuk.
A garnélákat kivesszük a pácból, lecsöpögtetjük. Serpenyőben, forró olajon mindkét oldalukat megsütjük (1-1 percig). Ezután valamennyit tepsibe tesszük, a pác átszűrt levével lelocsoljuk, sütőbe tesszük, és alsó hővel 6 percig, felső hővel 5 percig készre pároljuk.
Forrón, az uborka és paradicsomszeletekre öntött mártással, zöld levélkékkel díszítve tálaljuk.

Elkészítési idő: 50 perc
Egy adag: 2167 kJ/519 kcal
Ajánlott ital: száraz fehérbor - Badacsonyi Szemeltrizling 2002


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!