Sajtos muffin

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
10 dkg sovány bacon, 5 dkg eidami sajt, 18 dkg liszt, 1 teáskanál sütőpor, 1 teáskanál erős mustár, 2 dl tej, 2 db tojás, 9 dkg olvasztott vaj, 1 csokor metélőhagyma, darált bors

Elkészítése:
Vágjuk apró kockákra a szalonnát, tegyük egy serpenyőbe, majd kis lángon addig pirítsuk, míg a szalonna ropogós nem lesz.

Szórjuk a lisztet egy keverőtálba, tegyük hozzá a sütőport, ízesítsük csipetnyi sóval és darált borssal. Egy másik edényben keverjük össze a mustárt, a tojást, a tejet, és az olvasztott vajat.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Öntsük a vajas keveréket a liszteshez, alaposan dolgozzuk össze, utána tegyük hozzá a kiolvasztott szalonnát (zsírját is hozzá tehetjük), az összevágott metélőhagymát és a felkockázott sajtot.

Keverjük jól össze, majd töltsük meg a tésztával a muffin formákat háromnegyedig. Tegyük előmelegített sütőbe, ahol 160 fokon 20-25 perc alatt készre sülnek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!