Maja is a közösséghez akart tartozni akkor, amikor lényegében tönkretette a vadonatúj farmerjét. "Az osztály vezéregyénisége koptatott farmert viselt, úgyhogy én azt akartam. Ezért addig ügyeskedtem, amíg a drága, márkás farmerem hasonló nem lett."
Az iskola viszont nem maradt maradéktalanul kellemes élmény a számára: "Alsó tagozatban azért cikiztek, mert kapa fogam volt, a felsőben meg azért, mert fogszabályzóm. Emiatt aztán gátlásos voltam, és csókolózni se mertem. A szüleim azzal bíztattak, hogy hálás leszek a fogszabályzóért, de nekem nagyon rossz volt az egész. Egyszer annyira megbántottak, hogy kitéptem az egészet, pedig iszonyúan fájt."
Maja szerint egyébként az is fontos, hogy ki az, aki csúfolja az embert. "A gúny attól fáj igazán, akinek számít a véleménye." -mondja.
Ezt Szendi Gábor is megerősíti: "aki a hierarchiában az áldozat alatt van, annak nem számít a véleménye - magyarázza." "De a vezéregyéniség szavának súlya van, hiszen mögötte áll az egész csoport."
Az otthon védőburka
A pszichológus szerint nem ritka, hogy a gyerekkori kiközösítés az oka a felnőttkori lelki bajoknak. Természetesen nem kizárólag, de nagy mértékben közrejátszhat, mondja, majd felidézi egy volt páciensét, aki nagyon csinos nő volt, mégsem tudta elfogadni a dicséretet, olyan erősen rögzült benne a tinédzserkori csúfolódás, vagyis az, hogy "deszka vagy".
"Ez szimbolizálta a vélt alkalmatlanságát, szerethetetlenségét." - fejtette ki a szakember, aki szerint persze az is nagyon fontos, hogy a kigúnyolt mit hall otthon. Ha ugyanis, a szülő maga is becsmérlő megjegyzésekkel illeti a gyereket, akkor nagyobb kárt okoz a társak gúnyos, kiközösítő magatartása. A megértő, elfogadó, odafigyelő szülői magatartás viszont képes védőburkot vonni a gyerek köré.
Szigor helyett tükröt tartani
Bálintot ugyan szerető légkör vette körül otthon, de ennek ellenére nehéz volt megbirkóznia az osztálytársak "gonoszságával". "Nem vettem részt a hülyeségekben, nem bosszantottam a tanárokat, szóltam be, nem ittam, nem füveztem." - sorolja "bűneit" a ma gimnazista fiú. "Úgyhogy teljesen kiközösítettek. Anya mindig csak azt kérdezte, miért nem kértem a tanár segítségét, és nem értette, hogy gáz lett volna, ha szólok az osztályfőnöknek, mert akkor még árulónak is kikiáltanak. Aztán végül addig rágtam a fülét, amíg átíratott egy másik osztályba.
Szendi Gábor mondatai Bálintnak adnak igazat: "nem lehet hatalmi szóval megállítani a csúfolást" - mondja a szakértő. Ha látszólag be is fogja a száját a hangadó, sokszor folytatódik, alattomosan, a rágalmazás.
Ezzel együtt több szülő is megpróbál, szinte erőszakosan a gyereke védelmére kelni. Erika például nagyon határozott, ha a lányáról van szó. Az ő lányát egy időben rendszeresen azzal piszkálták, hogy megjátsza magát, egészen addig, amíg, egyszer zokogva jött haza, teljesen kiborulva. Erika úgy érzete, itt az idő közbeavatkozni: felhívta az osztályfőnököt, a napközis tanárt, az igazgatót, és az ö segítségükkel felelősségre vonták a bűnösöket.
A másik eset lényegesen durvább volt: egy fiú, nem egyszerűen csúfolódott, hanem bántotta, rugdosta, a kislányt. "A játszótéren pedig kiírta a gyerek nevét, és telefonszámát, azzal, hogy ez a lány mindenre hajlandó." A zaklatás vége az lett, hogy Erika férje telefont ragadott, felhívta Tomi szüleit, és a felirathoz hasonló nyers, keresetlen modorban közölte a véleményét az esetről. A fiú innentől kezdve "leszállt" a kislányról, és a feliratot is levakarta.
Bár a tanár, vagy a szülő - a felnőtt, nem feltétlenül tudja megállítani a csúfolódást, van olyan módszer, ami elég hatásos, és emlékezetes. Egy tanár egy alkalommal arra figyelt fel, hogy két kislány úgy űz gúnyt egy harmadikból, hogy a nevéből csinál viccet. Mire a pedagógus hasonló módon kifordította a csúfolódók nevét, és egész délután így kiabált utánuk a játszótéren. A gyerekek pár óra alatt megértették, hogy a másikat cikizni mégsem annyira vicces.