Vágólapra másolva!
A fakó haj, a kiszáradó, kipirosodó bőr, vagy a töredező köröm igazi őszi problémák, legalábbis ami a szépségápolást illeti. A "rémségek" ellen szerencsére tudunk mit tenni, és ehhez nem kell végigjárni a drogériákat, elég körbenézni a kamrában. A Női Lapozó szépítő tippjei - külső és belső fogyasztásra egyaránt.
Vágólapra másolva!

Itt az ideje elbúcsúzni a simogató nyártól, a melegtől, a hosszú nappaloktól - ezekkel együtt a megszépítő időktől is: miközben a természet pazar színekbe öltözik, egy átlagos nő azon kapja magát, hogy lekopik a nyári barnaság, fakulni kezd a haja, és a szél, a csípős hajnalok, a fűtés erősen próbára teszi a bőrét, hogy a náthától vöröslő orról már ne is beszéljünk.

Az ősszel felmerülő szépségápolási problémákkal azonban könnyedén felvehetjük a harcot: nem kell hozzá túl sok eszköz, sem hosszú, a fürdőszobában töltött órák. Sőt, az ősz legkívánatosabb gyümölcsei - mint a sütőtök, az alma -, vagy a dió és a méz, nemcsak "belsőleg" vannak igen jó hatással a szervezetünkre, hanem a bőrre, hajra kenve is kihasználhatjuk ezeket a növényeket.

Tejjel-mézzel folyó fürdő

Az őszi szépítkezést kezdhetjük rögtön egy finom, forró fürdővel - másoljuk nyugodtan a történelem egyik leghíresebb nőalakját, Kleopátrát! Mivel a sarki kisbolt valószínűleg nem tart szamártejet, elégedjünk meg a tehéntejjel, ebből viszont jöhet a zsírosabb fajta, hiszen ez külsőleg nem hizlal. Egy literre lesz szükségünk, ebben keverjünk el fél deci mézet, és már mehet is a fürdővízbe - garantáltan szebbek leszünk tőle! A méz ugyanis hidratáló, vérkeringést élénkítő és tisztító hatású, míg a tej bársonyossá és puhává varázsolja a bőrt, hiszen rengeteg fontos vitamint, és ásványi anyagot tartalmaz. Ha szépülés közben a hangulatunkat is szeretnénk fokozni, használjunk néhány csepp illóolajat, ezek a növényi kivonatok ugyanis felvidítanak vagy ellazítanak, attól függően, melyiket választjuk. A levendula például fertőtlenítő, nyugtató és fájdalomcsillapító hatású, az ylang-ylang nagyszerű az idegeskedés ellen, és a magas vérnyomásra is hasznos, míg a szantál főleg randi előtt ideális, hiszen serkenti a nemi vágyat. A fürdő akkor igazán hatásos, ha nem zuhanyozunk utána, és a hatóanyagok maradékát a bőrünkbe masszírozzuk.

Radírozás, iskolán kívül

A rendszeres bőrradírozás minden bőrtípusú embernek ajánlott, nem csak ősszel - a finom dörzsölés ugyanis eltávolítja a felesleges hámsejteket, így a bőr ragyogó és feszes lesz.

"A smink is sokkal szebben mutat egy leradírozott bőrön, és a krémekben található anyagok is sokkal jobban fel tudnak szívódni." - árulta el Gáspár Viki sminkmester. "Akiknek problémásabb, mitesszeresebb vagy vastagabb bőre, annak hetente, a kevésbé problémás bőrűeknek kéthetente érdemes radírozni. Viszont - főleg azoknak, akiknek tágabbak a pórusaik - nem ajánlatos nagy szemcsés bőrradírt használni, mert ezek a készítmények felszakíthatják a bőrt. Használjuk inkább olyan peelinget, amelyik megszárad a bőrön, és így magát a krémet masszírozzuk le."

Tea a szemre, körte az arcra

Tápláló vagy simító arcpakolásokat otthon is könnyű kikeverni: nem kell hozzá más, csak fél óra szabadidő, és valamilyen természetes anyag: méz, sütőtök vagy éppen tojás. A tápláló mézes pakoláshoz két kanál mézet keverjünk el a kedvenc arckrémünkkel, kenjük fel a bőrünkre, hagyjuk rajta egy fél órát, majd mossuk le langyos vízzel.

A mézet kutyulhatjuk tojássárgájával is, bársonyossá teszi a bőrt.

Ha inkább tisztító hatású pakolást szeretnénk, válasszuk a sütőtökös-mézes arcmaszkot. Két evőkanálnyi nyers sütőtököt turmixoljunk össze két kis kanál mézzel, egy tojássárgájával és némi joghurttal, majd kenjük az arcunkra, és hagyjuk rajta 15-20 percig. A sütőtökben található cink és A-vitamin nagyon jó hatással lesz még a kicsit problémásabb bőrtípusokra is!

Csinálhatunk pakolást gyümölcsökből is. Ez lehet alma vagy körte - ezeknek ráadásul most van szezonja! Turmixoljunk össze egy meghámozott almát vagy körtét annyi tejszínnel vagy joghurttal, hogy szépen kenhető maradjon, majd hagyjuk a bőrünkön negyed órát. A gyümölcsökben található vitaminok ennyi idő alatt remekül feszívódnak, és megfiatalítják a bőrt.

Forrás: [origo]


Duzzadt szemre rakhatunk uborkát, de használhatunk fekete teát is: a filtert áztassuk egy keveset hogy maradjanak benne hatóanyagok, langyosan tegyük a szemre és hagyjuk rajta pár percig - a karikák eltűnnek, és a szemünk különlegesen csillogó lesz.

A sminkmester a mézet az ajkakra is hasznosnak tartja: "radírozzuk le puha fogkefével az ajkunkról a bőrt, majd kenjük be mézzel éjszakára. Másnap puha és csókolnivaló ajkakkal ébredünk majd!"

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!