A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország

Színek és égtájak

Vágólapra másolva!
Melyik égtájat kell kicsit átrendezni, ha az ember csak dolgozik egyfolytában, mégsem jut egyről a kettőre? Mit tehetek, ha vettem egy panellakást, ahol semmi nem ott van, ahogyan a vaszati előírja, én mégsem akarok másik lakást venni? Mire kell ügyelni, ha telket vásárolunk? Lakatos Edit vaszati-tanácsadó válaszol.
Vágólapra másolva!

Kedves Edit!

Nagy-nagy érdeklődéssel és örömmel olvastam a cikkét! Már régóta érdekelnek engem is ezek a kérdések. Rokonaimtól, barátaimtól újabban sok kedves dolgot kaptam, amiknek igazán nem találtam még meg a helyét a lakásban. Ilyen például egy 20 cm-es, fából készült türkiz zöld hal, egy 15 cm-es fából faragott ló, egy szintén fából faragott, felfelé görbülő ormányú elefánt valamint egy 6 cm-es fekete hematit elefánt-fejtetőre hajló ormánnyal.

Kérem, ha tud, adjon nekem tanácsot, hogyan helyezzem el ezeket a tárgyakat, hogy minél inkább segítsenek.

A munkaasztalom északkeleti fekvésű helyiségben van, az ablak nekem jobb kéz felől. A hálószobám a keleti oldalon van az (ablak is) az ágyam az ablakkal szemközti oldalon van.

Magas vérnyomásban szenvedek, használhatom-e a hematitból készült gyűrűmet és a karkötőt, és melyik kezemen?

Segítségét ezúton is köszönöm!

Kedves Adrienn!

Általában az állatokat, mint mozgó dolgokat a lakásunk vagy a kertünk (vagy egy szoba) északnyugati részén szoktuk elhelyezni. A türkisz zöld hal kerülhet északra is, mivel északon a Merkúr uralkodása miatt kedvező a zöld a szín jelenéte. A fekete állatkákat azonban nem tenném északnyugatra. A sötét színű tárgyaknak inkább délnyugaton, esetleg nyugaton van a helyük. Annak ellenére, hogy az elefánt a védikus kultúra szerint nagyon "előkelő" állatnak számít, azt nem ígérhetem, hogy ezek az állatkák bármiben is segíteni fognak, de minden bizonnyal szép díszei lesznek a lakásának.

Azt, hogy a keleti, illetve az északkeleti szobák megfelelnek-e önnek, csak akkor tudnám biztosra megmondani, ha kiszámolnám az egyéni égtáját. (Ez a szaktanácsadás része szokott lenni.) Általános Vaszati elvek szerint az északkeleti dolgozószoba nagyon kedvező, különösen, ha munka közben keletre, északkeletre vagy északra tekint. Ha új házat tervezünk, általában nem szoktuk keletre tenni a hálót. Nem kell azonban megijednie, mert a kelet nem "tiltott" égtáj a háló számára. (A délkelet már az lenne, mert ott nagyon intenzíven van jelen a tűz elem.)

A magas vérnyomást általában a Nap, a Mars, illetve a Rahu nevű bolygó rendellenességei okozzák. Ha jól sejtem, a hematit az egy fekete színű kő. A fekete pedig Rahunak a színe, tehát én nem hordanék semmilyen fekete színű ékszert. Ez vonatkozik fekete színű ruhára is! Nem ajánlott továbbá pirosat, vöröset, túl erős sárgát sem hordani, mert ezek is tovább erősíthetik a már egyébként is magas vérnyomását. A magas vérnyomás leküzdésére inkább világos színeket ajánlanék: fehéret, pasztel színeket, valamint "hűvösebb" színeket: kéket, zöldet. Ez vonatkozik a ruhatárára, és a körmyezetére is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!