Sokan nem kérnek a feltételes szeretetből

Tanácsadónk Szendi Gábor klinikai szakpszichológus. Ha szeretnéd megosztani valakivel gondjaid, tanácsot szeretnél kérni, fordulj hozzá e-mailben.

Üdvözlöm, Szendi Úr!

52 éves vagyok, 33 éve élünk házasságban, hol boldogan, hol nem. Az utóbbi időben egyre több az olyan nézeteltérés, ami nem a kettőnk kapcsolatának a problémája, hanem inkább családi, de ez ront a saját helyzetünkön is, mivel nem értünk egyet sok-sok dologban. A férjem megelégszik azzal, hogy ő mindenkit a saját polcára rak, és nem törődik vele. A gyerekek, a családi kapcsolatok felőrlik az én energiám, idegeim, amit ő úgy old meg - mondja nekem -, hogy egy-egy polcra tesz mindenkit, és leírja. Mint anyának, az érzelmeim inkább közelebb vannak a felnőtt gyerekeimhez, sokat sírok, bánkódom és tudok elsiklani a dolgok felett, mondván, éljék a saját életüket. Nekem családra, a családomra, gyerekeimre van szükségem, és főleg a felhőtlen kapcsolatra.

Az egyik fiam 32 éves, és nagy bánatomra egy szekta tagja, ahova a felesége bolondította el. Így szinte lassan már minden kötelék megszakad. Csak akkor van szükség rám, a legutolsó sorban, ha már más megoldást nem talál. Egyéves az unokám, és az első félévben csak talán kétszer láttam, vagy ha már nem bírtam ki, elmentem hozzájuk, de ott akkor forrt a levegő. Egy őszinte mondat nem hangzott el, mindenki feszélyezve érezte magát. Ha már senkire nem tudják bízni az unokát, a végső megoldás vagyok, de csak egy-két órára, nehogy megtanítsak neki valami hasznos dolgot.
A másik fiam 28 éves. Mikor a kislányuk megszületett, a boldogságunk felhőtlen volt, minden álmunk vágya egy kislány volt, ez beteljesedett. De nem sokáig élt a boldogság. Most kb. 1 hónapja született egy kisfiú. Ekkor kezdődtek a bajok. Tiltani kezdte a menyem tőlünk a kislányt. Mindenfélét ránk fogott, hogy mit csinálunk helytelenül, meg hogy a kutyák közelében ne engedjük, holott velük nőtt fel. Most már odáig jutottunk, hogy csak külön előzetes bejelentésre, kérésre hozhatom el a kislányt, maximum egy napra. Ez egy teljesen mindenki felett uralkodó domina, aki a fiamnak is csak dirigál, és űzi őt a pénzkereset felé, pedig az öt év házasságuk alatt kész lett az otthonuk, teljesen berendezve.

A mai napon végleg beütött a lelkembe a baj. Ezt az egy hónapos unokát keresztelni vinnék, és a szektában levő fiamat kérték rá, ő egyenesen elutasította, ami a másik fiamnak nagy fájdalmat okozott, de sajnos nem tudtam hatni rá.
Sőt a mai napon elmondta, hogy a karácsonyi ajándékozás is csak a kényszer szüleménye, de ezentúl még ez sem lesz.
Most nem elég, hogy velünk szülőkkel teljesen távolinak tűnik a kapcsolat, most a két fiunk között is vége a családi köteléknek.
Én most is és ilyenkor csak napokig bőgök, nincs akinek elmondjam, mert igazán egy eléggé zárt közösségben élünk, a családunk csak a két fiunk lenne.
Most úgy érzem, senkim nincs, nincs családunk. Miért érdemes így élni, mi célja lehet az embernek, önmagáért?
Nem hiszem, hogy megoldást lehet erre találni, de valakinek el kellett mondani. Ha tud valami okos segítséget mondani, szívesen fogadom.

Üdvözlettel: Ilona