Anyukám szerint rosszul nevelem a lányom

Hogyan tudunk segíteni egy gyermeknek, ha félelmei vannak egy film után? Miért nem köszön mindenkinek egy ötéves kislány? Milyen hatása lehet a bölcsinek egy egészen kicsi gyerekre? Mennyire szóljon bele gyermekünk nevelésébe az anyukánk és mennyire hallgassunk ösztöneinkre? Hogyan szoktassuk le a verekedésről a gyermeket? Benda Viktória gyermekpszichológus válaszol.

26 éves vagyok, egy tündéri másfél éves kislány anyukája. A problémám a következő (ami nekem nem is annyira probléma, anyukámnak annál inkább, én csak a miértjére vagyok kíváncsi): babám pár napja felvette azt a szokást, hogy csak úgy hajlandó elaludni, délután és este is, hogy vagy a hasamon fekszik, vagy átölelem hátulról. Időnként még dúdolok is neki.
Soha nem volt ilyen. Pici kora óta a kiságyban aludt, soha nem aludt velem.
Én biztos vagyok benne, hogy ez valami életkori sajátosság, most valószínűleg jobban vágyik a közelségemre, és olvastam olyat is, hogy ez az a kor, amikor elkezd megmagyarázhatatlanul félni dolgoktól és helyzetektől. Lehet, hogy ő most esetleg fél valamitől és így érzi csak biztonságban magát?
Anyukám persze egyből azt mondta, hogy elkényeztetem a kislányomat, mert ha most "engedek " neki, akkor később sem fog békén hagyni. De amikor azt látom, hogy már 2-2 és fél órája kínlódik szegény, és hulla fáradt, nem tudom hagyni. Anyu szerint erélyesen rá kell szólni és utána otthagyni, kimenni a szobából, esetleg még rá is csukni az ajtót, majd elalszik. De én erre képtelen vagyok. Sőt!!! Ha meg odabújok mellé, max. 10 perc, és már alszik is. Gondolod, hogy valami rosszat teszek ezzel a későbbiekre nézve?
Én biztos vagyok benne, hogy nem ártok, maximum kicsit nehezebb lesz később átszoknia az egyedüli elalvásra. Eddig is mindent úgy csináltam, ahogy az ösztöneim súgták, de anyu sokszor lehurrogott, s elbizonytalanodom. Várom szíves válaszod és köszönöm a véleményed!

Még egy kérdésem lenne, azaz kettő.
Az egyik, hogy a kislányom tegnap volt 19 hónapos, de esze ágában sincs bilizni, sőt. Teljesen jól elrohangál a kakis pelusban is, egyáltalán nem zavarja. Ugye nem vagyunk még lecsúszva a szobatisztaságról? Még a doki nénink is azt mondta, hogy ráér majd tavasszal. Nem szeretném erőltetni, főleg most nem. Ugye ne is tegyem?

A másik pedig az, hogy elég akaratos, hisztis, és sikít meg csapkod, ha valami nem tetszik neki. Zavar, hogy rám is rám csap, de nem tudom, hogy lehetne leszoktatni róla anélkül, hogy ne veszítsem el a türelmem s ne csapjak a kezére. Vagy ha nagyon elfajul a csapkodása, akkor ritkán mégis lehet? Bevallom, időnként rácsapok a kezére, akkor jön a sírás, de úgy befejezi. Ha csak mondom, hogy nem szabad, meg fáj anyának, nem mindig használ, annál jobban. Nem szeretem ütni a kezét, de néha úgy érzem, ez az egyetlen megoldás.
Nagyon rosszat teszek vele? De az sem megoldás, hogy a lányom üssön engem! Segíts, kérlek, hogy rendezni tudjam ezt a helyzetet! Egy időre abbahagyta, merthogy már volt egy ilyen kb. másfél hónapja, de most megint elkezdte, minden átmenet nélkül.

Hallgass továbbra is az ösztöneidre kislányod nevelését illetően!
Sajnos 20-30 évvel ezelőtt keménységet, szigorúságot, visszafogottságot javasoltak az anyáknak gyermekeikkel szemben. Más volt a gyermeknevelés ideológiája, illetve nem jutottak el hozzájuk a korszerű pszichológiai, pedagógiai kutatások eredményei.
Manapság a kisgyermekkori szoros testi közelséget az egyik fő tényezőnek tartják a kiegyensúlyozott anya-gyermek kapcsolat kialakulásában! (Arra biztatják az anyukákat, hogy szoptassanak minél tovább, ameddig gyermekük azt igényli. Ezzel is biztosítják számukra a testkontaktus, az összebújás lehetőségét!)
Bátran altasd úgy kislányodat, ahogy az mindkettőtöknek jól esik! Biztosan mostanában különösen szüksége van arra, hogy hozzád bújhasson, ez adja neki a biztonságérzetet. Ha ezt az igényét kielégíted, sok későbbi problémát tudsz megelőzni. (Csak arra ügyelj, hogy a párodnak is legyen alkalma hozzád bújnia! :-)

A szobatisztává válás folyamata az esetek többségében 3 éves kor körül szokott lezárulni, de a mai ismereteink szerint az is normálisnak tekinthető, ha elhúzódik 4-5 éves korig. Természetesen az utóbbi ritkábban fordul elő.
Úgyhogy kislányod hozzáállása ehhez a témához teljesen megfelel az életkorának. Nem szabad sürgetni, erőltetni! Igaza van a doki néninek, ráértek tavasszal próbálkozni vele.

Ha lányodnak agresszív reakciói vannak feléd (megjegyzem, ez is természetes ebben a korban), akkor fejezd ki a nemtetszésedet! Fordítsd el őt magadtól, tedd le az öledből, tedd távolabb kicsit! Egyszóval vond ki abból a helyzetből, amelyben ez történt! Közben a mimikáddal is jelezd, hogy ezt nem engeded neki (szigorú-szomorú-megdöbbent arc), és mondd is, hogy "nem szabad bántani anyát".
A kézrácsapást (és minden egyéb fizikai bántalmazást a későbbiekben is) kerülendőnek tartom, mert:
- a példamutatásoddal (fizikai agresszió) pont megerősíted azt a viselkedést, amiről le akarod szoktatni. A gyermekek viselkedés tanulása szempontjából a mintanyújtás a leghatékonyabb!;
- lehet, hogy az aktuális viselkedést leállítja, de hosszú távon nem célravezető. Egyre inkább növelni kell az intenzitását a kívánt hatás elérése érdekében;
- a harmonikus kapcsolatotokat rombolja, bizalomvesztést idéz elő a kislányban.

Minden jót kívánok nektek!

Üdvözlettel Benda Viktória