Más gondjaid vannak a pasikkal II.

 

Kedves Facér Pasi!

Mindenekelőtt szeretném elmondani, hogy nagyon tetszik a rovatod! :-)

Az imént olvastam két levelet és a válaszaidat, amik többé-kevésbé engem is érintenek. 28 éves, diplomás, vonzó nő vagyok, és az élet úgy hozta, hogy pár éve született egy gyerekem, akit egyedül vállaltam. Azt hiszem, a fiam az egyik legklasszabb kétéves és nagyon büszke vagyok rá. :-)

Elég kiterjedt a baráti társaságom és sok hasonló korú, facér lányt ismerek. A kérdésem az lenne, hogy szerinted egy nőnek mikor kell gyereket vállalnia, ha már elmúlt 22 éves?

Általában hetente egyszer elmegyünk táncolni, jól érezzük magunkat, nagyokat viháncolunk és szinte mindig kötünk újabb ismeretségeket Ha én megismerkedem valakivel, már az első tíz percben elmondom, hogy egyedülálló anya vagyok. Az általános reakció ilyenkor az, hogy kihúny a fény a szemükben, lehervad a mosoly, az udvarlós szövegből áttérünk valami teljesen semlegesre, stb., stb. Az első időkben kicsit megviselt, de most már csak nevetek ezeken a pasikon.

Viszont a(z egyelőre) gyermektelen barátnőimnél meg az a gond, hogy túl önállóak vagy ha már komolyabbra fordul a kapcsolat, akkor derül ki, hogy a 30-as pasasok még nem akarnának családot.

Kedves Facér Pasi, szerinted mi a megoldás? Várni kell, hogy majd egyszer talán eljön az igazi, és akkor vállalni családot, gyereket, és felvállalni, hogy akkor már kifutunk az időből? Vagy egyedül nevelni egy kicsit, és reménykedni, hátha betoppan a királyfi, aki felvállalja a gyerkőcöt is? Végigolvasva a levelet, hát ez távolról sem a teljes kép, de azért a kérdést, remélem, jól körvonalaztam...

Köszönöm és puszillak:-)

Drága Emese,

Nem is tudom, hogy merjek-e állításokat tenni ilyen nagy horderejű kérdésben.

Rengeteg későhuszonéves, de későharmincas nőismerősöm is van - facér pasiként kénytelen vagyok viszonylag nagy egyedülálló női körrel dolgozni -, akik ugyanezt a kérdést szokták feltenni nekem. Sajnos azokra nehéz őszintén válaszolnom, mert sosem tudom, hogy nem célzatosan kérdezik-e, de neked szívesen válaszolok.

Csak a biológia szab határt annak, hogy mikor szabad vagy érdemes gyereket vállalni egy nőnek, akár egyedül akár hagyományos formák között. Nincsen szabály arra, hogy miért ne lenne szabad későn vagy korán vállalni: a lényeg akkor jön, amikor már megszületett. Ahogy nagyszüleink mondták volna, megcsinálni könnyű, de aztán fel is kell nevelni.

Mit akarok ezzel mondani? Azt, hogy nem a kor számít, hanem a lelki harmónia és az, hogy fel legyen készülve a nő. Hogy mire? Hangzatos szavak (az anyaság magasztos küldetése, stb.) helyett inkább néhány konkrétumot mondanék:
- a gyerekneveléssel kapcsolatos napi, mechanikus teendőkre
- a teljes, felelőtlen önállóságról való végleges lemondásra
- az egyedüllétről való lemondásra

És természetesen, ha a gyermeknek nincs apja, akkor még jön néhány nehézség. Rengeteg gyönyörűsége is van persze a gyermeknevelésnek (határozottan állítom: több, mint nehézsége), de most nem ez a téma.

Lehet, hogy elégedetlen leszel a válasszal, de csak azt tudom írni: nem a naptárt vagy az évek múlását kell nézni. Akkor kell gyereket vállalni, amikor a nő úgy érzi, hogy gyereket szeretne. Akkor fogja úgy érezni, amikor fel van rá készülve. (Szerencsére ez ösztönösen belénk van építve, különben már kihalt volna az emberiség). 22 évesen vagy 45 évesen, az mindegy.

Az én harmincas éveikben járó nőismerőseimen, akit komolyan foglalkoztat ez a gondolat, úgy látom, hogy ők nem elsősorban gyereket szeretnének, hanem a hozzájuk tartozó apát, de korukból és a konvenciókból fakadóan ezt már így fejezik ki. A legtöbbjük nincs felkészülve a szerepre. Nem tudom, hogy a te barátnőid így vannak-e, de lehet, hogy ők is inkább férfira vágyunk. Kétségbeesni még mindegyiknek van vagy tíz éve.

Csókollak benneteket, a Facér Pasi

* * *

Hello,

Nem írtam még ilyen helyre, de most éppen nem köt le a munkám, és egyre kevésbé bírom ezt a helyzetet...

Nevezetesen, egyedül vagyok lassan 2 éve, semmilyen szexuális kapcsolatom nem volt kb. másfél éve, és nem tudok rajta változtatni.
26 éves vagyok, közgazdász, sokak szerint jó csaj, meg vagyok elégedve magammal és nem találok egy értelmes pasit. Nem vagyok egyedül ezzel a problémával, lakótársam dettó, hasonló paraméterekkel rendelkező diplomás leányzó, ő már elmúlt 27.

Az újévi fogadalmunk az volt, hogy eljárunk ide-oda szórakozni, egy darabig működött is a dolog, voltunk néhány helyen, de nem éreztük túl jól magunkat, aztán mindig marad az, hogy nincs kedvünk, inkább nézzük a tévét otthon.
Nem tudom, hova kellene menni ahhoz, hogy korunkbeli facér pasikat találjunk, ha egyáltalán vannak még olyanok. A baráti társaságunk alig néhány főből áll évek óta, velük is elég ritkán találkozunk, új ember nemigen keveredik oda.
Kaptunk már annyiféle tanácsot, járjunk pub-ba, bulizni, társaságba, de ugyan honnan szedjünk társaságot?

Nagyon szomorúak az estéink, amikor egymás alá adjuk a lovat, hogy mi úgyis vénlányok maradunk és ezen nem lehet változtatni, de ezt én magam sem akarom elhinni, mert minden este azzal fekszem és ébredek, hogy talán ma...
Most igazán nem is tudom, mit kérdezzek, kérjek-e tanácsot, vagy csak valljam be, hogy jó volt ezt leírni, mert már senki nem hallgat meg, mert unják a nyávogásomat, és nem értik, miért kezdem mindig ugyanazt amikor megkérdezik: na, és pasid van? Nincs ugyan, honnan lenne!

Drága Eliza,

Hidd el, egy facér pasinak nincs kínzóbb gondolat, mint hogy huszonéves csinos és kvalifikált csajok hevernek parlagon, úgyhogy jó helyre fordultál :-)

Sajnos, sok nő van hasonlóan mostanában. Egyszerű volna azt mondani, hogy néhány millióval több nő él a Földön, mint férfi, és te sajnos beleestél a szórásba - de ez hülyeség.

Őszintén szólva, nem tudom, hogy ennek az általános jelenségnek mi az oka, pedig esküszöm, hogy sokat gondolkodom rajta. Gyanítom, hogy valahogy a kollektív frusztráció, enerváltság és begörcsölés környékén kell keresni az igazságot, de ezt most ne oldjuk meg, oldjuk meg inkább a Te ügyedet.

Azt már nem mondhatom, hogy járj bulizni, menj emberek közé: írtad, hogy ez megvolt és nem jött be. Nem is az számít azonban, hogy az ember hol van, hanem hogy mit sugároz magából.

A lényeg az, hogy átlendülj a lélektani holtponton, hogy az látszódjon rajtad: atyaég, ez a csaj másfél éve nem volt pasival - ez az állapot leolvasható néhány alig látható alattomos ráncból a száj környékén, vagy a tekintetből.

Azt tanácsolom, sőt, kérem: vedd egy picit félvállról a dolgot. Flörtölj, vedd hülyére a pasikat, légy kacér, menj bele ártatlan "kurválkodásokba". Mindegy is hol csinálod, akár szórakozóhelyekre sem kell menned: egy magabiztos nő tudja, hogy lehet a közértben is hódolókat szerezni. Ez segít, hogy ismét nőnek érezd magad, az pedig magával hozza a pasikat is - a kérdés már csak az, hogy olyanokat-e, akik neked is bejönnek, ez benne a lutri :-)

Drukkolok, írj ha sikerült!

Csókol, a facér pasi

* * *

Kedves Facér Pasi!

Én egy 37 éves, főiskolát végzett nő vagyok. Együtt élek egy nálam 25 évvel idősebb férfival, akivel eltartási szerződésem van. Szex már több éve nincs köztünk, de kapcsolatunk jó. Az, hogy nincs szex, a betegsége miatt van. Több éve leszázalékolták, de szerencsére ez nem okoz problémát az életvitelében.

A problémám az, hogy 14 éve viszonyom van egy nős férfivel, aki most múlt 60 éves, a felesége nála 3 évvel idősebb. Öt évvel ezelőtt fény derült a viszonyunkra, ami akkor nagy viszályt okozott, de ennek ellenére kapcsolatunk, mégha ritkább lett is, megmaradt.

Tavaly megpróbálta a feleségének elmondani, hogy engem is szeret, és nem akar elveszíteni. Ebből megint nagyon nagy veszekedés lett. Kiderült, hogy a feleségének is viszonya van egy férfival, már több éve, de rólam hallani sem akar. A kedvesemet, és engem is megviselt az egész dolog. Az egészsége megromlott. Ekkor bejelentette a feleségnek, hogy tőlem semmiképp nem válik meg, de tőle sem akar elválni. Ők egyébként több mint 20 éve vannak együtt.

Én őrlődöm, mert nagyon szeretem őt, ugyanakkor én soha nem voltam senki ellen, és nem akartam mindenáron elvenni a nejétől. Lényegesen fiatalabb vagyok, és nyilván nincs jogom ilyet tenni.

Kedvesem testileg és lelkileg is nagyon szeretem. Naponta többször beszélünk, ha nincs ott a feleség. Szoktunk találkozni is hetente-kéthetente. Sajnos valószínűleg műteni is kell betegsége miatt.

Nem tudom mit tegyek. Rettenetesen sajnálom őt. Szeretném, ha a társam lenne, de megértem az ő helyzetüket is. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a feleség továbbra is fenntartja a külső kapcsolatát. Én viszont felelős vagyok a meglévő kapcsolatomért is. Én, mint látod, az idősebb korosztályt kedvelem, de soha nem gondoltam, hogy ez ekkora problémát tud okozni. Kérlek, írd meg a véleményed, hátha segít a problémám megoldásában.

Drága Dóri,

nem kimondottan az én korosztályomról van szó a történetedben, de szerencsére bizonyos emberi viselkedési formák a kortól függetlenek. Ne haragudj, ha mégis túlságosan fiatalos vehemenciára valló tanácsot adok. Nem vállalok garanciát nyugdíjaskori románcra, és ezt egyáltalán nem gúnyosan mondom, nehogy megsértődj! Pusztán arról van szó, hogy mielőtt tanácsot adok mindig megpróbálom beleélni magam a férfi helyzetébe és ez ebben az esetben nem egyszerű.

Facér pasiként azt a vezérfonalat követem, hogy a szerelemnek akkor van értelme, ha mindent-elsöprő. Ha jól látom, a ti ötszögötökben senki sem azzal él, akibe szerelmes, kivéve talán a te 25 évvel idősebb élettársadat, akit viszont nem zavar, hogy te mással is vagy.

Én azt hiszem, ha hatvan felé járnék, és szerelmes lennék egy 37 éves nőbe, aki viszontszeret, akkor minden erőmmel azon lennék, hogy vele éljek, vele töltsek minél több időt. Persze nem tudom, mert nem írtad, hogy vannak-e a szerelmednek gyermekei és unokái a feleségétől, ez rengeteget számít egy ilyen esetben. Azt sem tudom, hogy te szeretnél-e tőle gyereket, elvégre ez sem zárható ki, bár azt hiszem, akkor írtad volna. (Most látom a következő leveledet, amelyben írod, hogy egyik kapcsolatban sincs gyerek, úgyhogy ez akkor megoldódott; már csak azt nem tudom, hogy te szeretnél-e).

A tanácsom tehát az, hogy igyekezzetek minél többet együtt lenni, akár úgy, hogy együtt éltek. Éljen mindenki azzal kit szeret: a felesége az Ő szeretőjével, Ő veled. A te jelenlegi élettársad, akivel eltartási szerződésed van, ebben az esetben hoppon maradna, de - mivel ő nem féltékeny - biztosan van olyan megoldás, ami egyszerre jó neki és kettőtöknek is.

Nem tudom mekkora ennek a realitása, de más olyan megoldást, ami hosszú távon mindenki számára kielégítő nem látok. Ebben a felállásban mindenki lehetne boldog, és a szerelmed jó baráti kapcsolata is megmaradhatna a jelenlegi feleségével.

Lehet, hogy a válasz naiv, de erre vagyok hitelesítve.

Sok boldogságot kíván mind az öt szereplőnek, a Facér Pasi

Vissza, a Facér Pasi oldalára