Esküvő előtti szomorúság

Már eldöntöttétek a pároddal, hogy összeházasodtok? A magazinokat bújod, hogy megtaláld a legmesésebb esküvői ruhát? Akkor már biztosan gyűrűt viselsz, és minden szingli barátnőd téged irigyel, a szüleid pedig hihetetlenül büszkék rád. És míg az idő legnagyobb részében te is velük együtt örülsz, hiszen életed legszebb pillanata közeleg, valami kis idegesség és szomorúság lopózik be a mindennapjaidba. De vajon miért?

Úgy kell néznünk a házasságra, mint egy úgynevezett átalakulási rítusra, vagyis beavatási szertartásra. Mindannyian hallottunk a beavatási szertartásokról, legtöbb esetben a tinédzser korral kapcsolatban. Egyszerűen szólva a beavatási rítus során életünk fő fordulópontja következik be, amikor tulajdonképpen identitásunk megváltozását tapasztaljuk. Ez egy átmeneti időszak, ahol a régi életformánk meghal, az új pedig még nem született meg. A tradicionális kultúrákban a beavatási rítusban az idősek segítik a fiatalokat különböző szertartásokon át, hogy azok teljesen levethessék régi életük foszlányait és új életet kezdhessenek. Ők megértik azt, hogy a régi életnek teljesen ki kell múlnia ahhoz, hogy az új identitás megjelenhessen. Miközben a régi vagy még létező öntudat foszlányait vedlik, a rituálén átesők szomorúságot és félelmet éreznek, mert hogyan is dobhatnák le magukról mindazt szomorúság nélkül, amit egész eddigi életükön keresztül viseltek, és az új élet hozadékát pedig nem is ismerik még!

Az identitásváltás valaminek az elvesztését jelenti, és a veszteség, attól függetlenül, hogy mit nyerünk általa, mindig fájdalommal és szenvedéssel jár. Hogyan vonatkoztatható ez egy menyasszonyra? Abban a percben, amikor eljegyezték, a rítus megkezdődik. Ettől a perctől kezdve a nő elkezdi elvágni eddigi kötelékeit azzal az identitásától, ami az egyedülálló nőt jelentette, és készül arra a szerepre, amit a feleség státus jelent. Hogy mit jelent a kötelékek elvágása? Azt jelenti, hogy eltöltünk egy kis időt gondolkodással azon, hogy milyen elemekből állt össze egyedülállóságunk. Rájövünk, hogy kapcsolatunk a húgunkkal, barátnőinkkel, családunkkal meg fog változni, és semmi sem lesz többé a régi. Az esküvő előtti szomorúság tehát teljesen normális jelenség. Minél inkább átengedjük magunkat ennek a félelemnek, szomorúságnak vagy rettegésnek, annál könnyebben engedjük el, hagyjuk leszakadni rólunk régi egyedülálló nő önmagunkat. És minél inkább elengedjük ezt a régi nőt, annál nagyobb az esélye annak, hogy az esküvői ceremóniára egy felhőtlenül boldog és reményekkel teli nő érkezik.