Mondja el virágnyelven!

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A virágszimbolika története

A történet több ezer évre nyúlik vissza. A Bibliában, a görög és római mitológiában, az egyiptomi írásokban és keleti történetekben is egyértelmű utalások vannak rá, hogy a virágoknak és sajátos üzenetüknek fontos szerepük volt már azokban az időkben is.

A "virágnyelv"-ről szóló első ismert dokumentum a 17. századi Konstantinápolyból származik. A törökök olyan speciális virágnyelvet alakítottak ki, amellyel akár titkos üzeneteket, híreket vagy szerelmes vallomásokat küldhettek, sőt a kémek is gyakran használták az üzenet ezen módját. A virágnyelv rendkívül kifinomult volt, minden apró dolognak volt jelentése; sok mindent elárult küldőjéről és annak vágyairól.

A virágnyelv eljutott Európába is, és 1818-ban megszületett az első virágnyelv-szótár. Ez a szótár - Le Languages des Fleurs - több mint 800 virág és növény jelentését magyarázza. A virágnyelv jelentőségét igazából a viktoriánus korban ismerték fel. Ebben a prűd, visszafogott, kifelé szigorúan szabályozott társadalomban a virágküldés hamarosan a romantikus és kevésbé romantikus, de célratörő üzenetek közvetítőjévé vált.

Virágok minden korban

A virágok minden korban a nőkhöz, szépséghez, költészethez, érzékiséghez kapcsolódtak. Buddha egy hajnalban nyíló lótuszvirágból született, ami az életet szimbolizálta. A lótuszvirág az életet adó víz felszínén lebeg, míg gyökerei a földbe kapaszkodnak. Szirmai a nap első sugaraival kinyílnak, hisz a lótusz az örök szerelem jelképének, a napnak kedvese.

Üzenj virágnyelven!

A reneszánsz időkben a szegfű volt a hűség szimbóluma, éppen ezért sok korabeli festményen láthatunk kezükben szegfűcsokrot szorongató dámákat. Flandriában a lányok menyegzőjük napján rózsaszín szegfűbokrétát rejtettek el ruháik redőiben, és a vőlegénynek a nászéjszakán oly óvatosan kellett levetkőztetni asszonykáját, hogy a virágok meg ne sérüljenek. A csokor a tapasztalatlan szerelmesek játékosságának fokozására szolgált.

A még érintetlen lánykáknak szüzességet, tisztaságot jelképező fehér vagy lilás liliomot küldtek a szívükre pályázó ifjak. A lila szín édes romantikát hirdetett, a fehér a becsületességre utalt, míg a pirosas árnyalatok a gyanúról árulkodtak. Így váltottak üzeneteket a párocskák. Ha a megbeszélt találka alkalmával a lány ibolyaszín jácintot tűzött ruhájára, azt jelentette, szívesen fogadja a fiatalember közeledését. Ha piros tulipánt tartott kezében, őszinte szerelmét fejezte ki. A hortenzia egyet jelentetett a váddal, hogy az ifjú csapodár természetű. A kapucinus virág pedig egyenes ostobának titulálta a törekvő legényt.

A virágnyelv azonban nem volt egységes minden tájon, ezért, ha idegen országból érkező legény beszélő csokorral próbált egy szép leány kegyeibe férkőzni, jobban tette, ha utánanézett a helyi "virágdialektusnak". Például a hóvirág az angolszász vidéken az "Én várok" üzenetet közvetítette, míg Franciaországban a vigaszra utalt.

A szerelem klasszikus virága a rózsa, ami az érzéki vágyaktól kezdve a hűtlenségig számtalan dolgot jelenthet színétől, típusától függően. Ha a rózsacsokrot egyéb virágokkal is díszítették, egész összetett üzeneteket tudtak váltani. A pontosság érdekében apró füzetek, könyvek jelentek meg, melyekből a kezdők megtanulhatták a virágnyelv kifejezéseit.

A virág átadásának körülményei is sokat elárultak két ember kapcsolatáról; ha valaki fejjel lefelé adta át a virágot, akkor a virág ismert jelentésének ellenkezőjét üzente a megajándékozottnak, így ha valaki rózsát kapott virágával lefelé, az a visszautasítás szomorú jele volt.

Virágszimbolika manapság

A virágok szimbolikus jelentése nem teljesen felejtődött el. Sok virágárus és virágkötő jól ismeri a leggyakoribb virágok jelentését, és ha eláruljuk nekik ajándékozásunk célját, akkor tudnak olyan virágcsokrokat kötni, amelyekben benne rejtezik a különleges üzenet.

Dália Elegancia; magasztosság
Fehér krizantém Igaz szívvel
Fehér rózsa Báj; ártatlanság; tisztaság; diszkréció. Méltó vagyok önhöz!
Fehér szegfű Tiszta és rajongó szerelemmel; Sok szerencsét; egyes esetekben pedig a megvetés jele is lehet
Gardénia Titkos szerelem; öröm
Gyöngyvirág Újra boldogan; tisztaság; szerénység
Írisz Barátság; bátorság; hit; remény; bölcsesség
Kamélia Kedvessége elbűvöl; Csodálattal
Kardvirág Erő; pompa; gyönyörűség
Krókusz Fiatalosan jókedvű, derűs
Liliom Odaadás, rajongás; tisztaság
Margaréta Ártatlanság; finomság; tisztaság
Mélyvörös (bordós) rózsa Szégyenlősség; gyász
Muskátli Finomság, felsőbbség; béke
Nárcisz Üdvözlet; és lehet színlelt kedvesség is
Nefelejcs Igaz szerelemmel; Sose felejts el
Orchidea Egy gyönyörű hölgynek; Szerelemmel
Orgona Első szerelem
Petúnia Harag és neheztelés; Tartsd meg, amit ígértél!
Pünkösdi rózsa Szégyenlősség; félénkség; Sok boldogságot! (házasságkötéskor)

Könyvajánló

Asztali díszek virágokból

Az eredeti Bach-virágterápia

Kerti virágok

Ikebana - a virágrendezés ősi japán művészete

Ünnepi díszek virágokból

Ajánlat

Milyen virág illik az otthonunkba?

Szeretne megismerkedni a növényekkel, amelyek szobáját díszítik? Itt megteheti: Hajni szobanövényei

Fórum: Neked melyik a kedvenc virágod, és miért?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!