Mikor házasodjunk?

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A lányok általában hamarabb érnek, mint a férfiak. A 14 éves kamasz, már kis hölgy, üde arcocskájával, ifjonti bájával az idősebb férfiakat is leveszi a lábáról, míg a vele egykorú fiú még gyermek, mind alkatilag, mind érdeklődéskörét tekintve. Az évek haladtával ezek a különbségek elmosódnak, de házasság szempontjából ennek ellenére ajánlott, ha a vőlegény és a menyasszony között van öt-hat év korkülönbség. A nők ugyanis nem csupán korábban érnek, de gyorsabban is öregszenek. Egy negyvenes éveiben járó nő már a klímax felé közeledik, míg a vele egyidős férfi még élete második virágzását éli, egzisztenciájával, érett férfias megjelenésével még mindig megdobogtatja az ifjú szíveket.

Az ideális életkor

A pszichológiai és biológiai faktorokat figyelembe véve a lányok számára a 22-25 éves kor a legmegfelelőbb a házasságkötésre, míg a fiúk jobb, ha várnak 28-33 éves korig. Ezek a javasolt korhatárok az elmúlt évtizedben kintebb tolódtak, mivel az adott társadalmi körülmények között az egzisztenciateremtés időszaka hosszabbra nyúlhat. A húszas éveinek közepén járó lány már gyermekről ábrándozik, családot szeretne, és biológiailag ez a legalkalmasabb kor a terhességre. Az ilyen idős férfi azonban még kalandokat keres, karrierjét egyengeti, megpróbálja előteremteni a családalapításhoz szükséges tárgyi feltételeket. Először legyen lakás, legyen kocsi, utazgassunk külföldön, legyen pozíció, és akkor jöhet az asszony meg a gyerek.

A túl fiatalon kötött házasságok a legritkább esetben vezetnek harmonikus, hosszú együttéléshez. A szabadabb erkölcsű világban a lányok könnyen ismerkednek, hamar szerelemre gyúlnak, és a lila köd nem kifejezetten jó tanácsadó. A házasság, jó esetben, egy életre szól, és meg kell tapasztalni, hogy a valóságot elhomályosító szerelem megkopása után a két ember képes-e elfogadni és szeretni egymást a hibáikkal együtt.

Ismerjük meg a másikat

A mai világban elfogadott, hogy a párok házasság nélkül is együtt laknak, aminek megvan az előnye. Nem hiába tartja a mondás, hogy lakva ismeri meg ember a társát, hisz ekkor kivillan az érem másik oldala. "A Pista mindig a padlóra dobálja a koszos zoknit." "A Jutka ezeket a mócsingokat nézi a tévében." Ha Pista képtelen elfogadni a "mócsingot", és Jutka nem tud egyezségre jutni a zoknik ügyében, akkor érdemes megfontolni, hogy egy esetleges házasság elbírná-e az ilyen és ehhez hasonló nézeteltéréseket.

Hogy ezek az esetleges hibák felszínre kerüljenek, a házasság előtt érdemes legalább egy évig feltérképezni a kiválasztott kedves jellemét, értékrendjét, szeszélyeit, családját. Az eljegyzés már egyfajta fogadalom, de még van visszaút. Egy féléves eljegyzési időszak az ideális; ekkor a pár már a család és a társadalom előtt is összetartozik, és kiderül, hogy képesek-e megbirkózni az új szerepekkel.

Korábban
Esküvőre készülünk című cikkünkben olvashatnak a házasság jogi vonatkozásairól és a menyasszonyi sminkről, ezenkívül rengeteg magyar és külföldi esküvői oldal linkjét is megtalálják.
A facér pasi a férfiakról
Az esküvő története
Tudod, kit veszel férjedül?

Ajánlat
Nász-net.hu
Esküvő.hu
Mindenamiesküvő.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!