A tudomány már a stressz fogalmának
megalkotásakor tisztázta: létezik jó
stressz (eustressz), ami az aktivitáshoz
szükséges izgalmi állapotot biztosítja
testnek és léleknek, és létezik rossz
stressz (distressz), ami olyan fokú feszültséget
gerjeszt, ami már romboló hatású. A
köznyelvben a stressz fogalma teljesen negatív
értékű (ugyanúgy, ahogy nagyon nehéz a
köztudatba lopni a jó hatású koleszterin
létezésének elfogadását). Maradjunk
abban, hogy a stressz az alábbiakban azonos lesz azzal,
amit a tudósok a distresszen értenek.
A stressz tehát az a helyzet, amikor az ember fizikai vagy
pszichikai jólétét veszélyeztető
eseménnyel szembesül. Az esemény maga a
stresszor, az ember válasza a stresszreakció. Itt egy
újabb fordulatot kell elviselnie olvasóimnak: a
stresszreakció ugyanis nem mindig negatív válasz
(betegség, depresszió, összeomlás,
kimerülés). Embertársaink egy része a
stresszre éppen hogy pozitívan reagál - az
első megdöbbenés után -, és a helyzet
megoldása nem a tehetetlenség érzését,
hanem éppen kihívást jelent
számára.
Miért stresszkeltő egy helyzet?
Ha egy eseményt
befolyásolhatatlannak
tartunk, akkor tehetetlennek érezzük magunkat.
Pusztán ez az egy tényező elég ahhoz, hogy
komoly stresszreakciót vagyis negatív testi vagy
lelki választ váltson ki egy emberből. Ennek
gyakorlati jelentőségét ismerték fel az
orvosok nemrégiben, amikor sok helyen megnyitották a
szülők előtt a koraszülött
osztályokat, és bevonták az anyát a gyermek
gondozásába, szoptatásába,
etetésébe. Amint az anya úgy érzi, hogy
gyermeke gyógyulásához szükség van
rá is, hogy tehet valamit a kicsiért, sokkal
könnyebben vészeli át azt az időszakot,
amíg a gyermeke kórházi kezelésre szorul.
A másik nagyon fontos stresszkeltő tényező a
bejósolhatatlanság
. Maradjunk a koraszülötteknél: az ikres
mamák, ha tájékozottak, jól tudják,
hogy nagy esélyük van arra, hogy gyermekeik idő
előtt megszülessenek. Ők könnyebben
fogadják a koraszülés bekövetkeztét,
mint azok a kismamák, akiket úgy ér a baba korai
megszületése, mint derült égből a
villámcsapás.
Erős stresszor a
bizonytalanság
is. Szinte mindenki volt már olyan helyzetben, amikor
sejtette, egy rossz dolog bekövetkezését, de nem
volt biztos benne, hogy az tényleg megtörtént.
Gyakran hallani, hogy valakiben a remény tartja a lelket,
szinte kilátástalan helyzetben is. A kutatók
szerint azonban ennek az ellenkezője igaz: nagyobb stresszt
él át az a személy, aki bizonytalan (pl. egy
katasztrófa során hozzátartozója az
eltűntek és nem az elhunytak listáján
szerepel), mint aki biztos a rosszban. Többnyire, ha
elfogadjuk és megtörténtnek tekintjük a
bajt, megkezdhetjük a gyászmunkát, és ha
elgyászoltuk a szeretett személyt, az elvesztett
munkahelyet stb. akkor újult erővel teremthetjük
meg a feltételeket további életünkhöz.
A negyedik erősen stresszelő helyzet a
próbatétel
. Amikor az élet vizsgáztatja tudásunkat,
szépségünket, becsületességünket,
rátermettségünket. Ilyen helyzet szinte nap nap
után adódik. Akkor van gond, amikor az eredmény
nem felel meg az elvárásainknak, és
kiderül, hogy nem is vagyunk olyan okosak, szépek,
rátermettek stb. A valódi stresszor az a helyzet,
amikor nagyon meg akarunk felelni a követelményeknek,
bár tudjuk, a képességeink nincsenek a
megkívánt szinten.
Hatalmas testi-lelki romboló hatása lehet annak, ha valaki olyan munkahelyet vagy iskolát választ magának vagy gyermekének, ahol még lábujjhegyre állva sem üti meg a mércét. Ugyanígy stresszhatás éri azt a személyt, akinek komoly belső konfliktus kell megoldania (pl. társra is, függetlenségre is vágyik), aki egymással összeegyeztethetetlen célokat jelöl ki magának. Így jár szinte mindenki, aki az összes szerepében tökéletes szeretne lenni: pl. kívánatos feleség, következetes, szerető anya, jó munkatárs, rendes háziasszony, és emellett még magának is szeretne fenntartani némi időt szórakozásra, pihenésre, önmaga épülésére.
Van olyan napunk, amikor már reggel a nyakunkba kapjuk mind a négy stresszort: nem csörög az óra, előbb elmegy a busz (befolyásolhatatlan, bejósolhatatlan), nem tudjuk, jó kedvében lesz-e a főnök (bizonytalanság), aki előtt naponta bizonyítanunk kell szakmai tudásunkat (próbatétel). És akkor még nem is beszéltünk a délutáni dugóról, a gyerek intőjéről, a látszólag "magától ürülő" bankszámlánkról és az otthoni rendetlenségről.