Ritka szövődmény
Ritkán előfordul, hogy a dobüregben felszaporodott gennyes váladék a fül mögötti csontterületre is átterjed. Ez már a gennyes középfülgyulladás egyik szövődménye, a csecsnyúlvány-gyulladás, amelynek megoldása műtéti. Ez a komplikáció azonban a korszerű antibiotikumok alkalmazása mellett igen ritka.
A külső hallójárat gyulladás kezelése a hallójáratba helyezett gyulladáscsökkentő gyógyszerrel átitatott géztamponnal történik, amelyet naponta cserélnek a gyulladás megszűnéséig. Fontos a kiegészítő antibiotikus és fájdalomcsillapító kezelés is. A betegség megelőzhető a hallójárat fürdés utáni rendszeres, gondos kiszárításával. Erre megfelelően használhatóak a kereskedelemben kapható fültisztító pálcikák.
Ha a gyerek nagyothall
Az említett két kórkép mellett meg kell említeni a középfülgyulladás kisgyermekkorban igen gyakori másik formáját, a krónikus savós középfülgyulladást. Jelentőségét az adja, hogy nem jár fájdalommal, vezető, többnyire egyetlen tünete a nagyothallás, amelyet a környezet sokszor figyelmetlenségként, szórakozottságként értékel. A betegség lényege az, hogy a dobüregben, a középfül üregrendszerében a rossz fülkürt működést követően savós váladék szaporodik fel, amely hónapok alatt kötőszövetesen szervül, ennek következtében a dobhártya erősen meggyengül, funkcióját veszti. Az idejében rendezett rossz fülkürtműködés ezt a betegséget megszünteti. Ennek módszerei lehetnek a megnagyobbodott orrmandula eltávolítása, a krónikus arcüreggyulladás szanálása stb. Fontos, hogy idejében felfigyeljenek a gyermek esetleges figyelmetlenségére és forduljanak fül-orrgégészhez.
Remélem, hogy e pár sor segítségére lesz a szülőknek abban, hogy az itt említett problémával küszködő gyermekek mielőbb megfelelő ellátásban részesülhessenek.
Dr. Csákányi Zsuzsanna