A februári rém: bizonyítványosztás

Vajon meglennénk osztályzatok nélkül is? Bizony, meg. De ehhez az kellene, hogy a tanár és a szülő is alaposan oda tudjon figyelni a gyerekre, jól ismerje, és őszinte, bizalmas kapcsolatba kerüljön vele. Ez lenne az ideális "nevelési környezet". Sajnos ettől távol vagyunk. A tanár a szülővel számokban kommunikál. A gyerekkel való viszonyon múlik, hogy a szülő megtudja-e, mi van a jegyek mögött. Mert mit fedhet egy rossz jegy? Meglepően sok mindent. Azt, hogy otthon hagyta a gyerek a vonalzóját. Azt, hogy nem csinált házi feladatot. Azt, hogy rendetlenkedett órán. Azt, hogy annyira izgult, hogy alig jött ki hang a torkán felelésnél. Esetleg azt, hogy nem készült föl az adott anyagból, és valóban rosszul teljesített. Természetesen csak az utóbbi esetben érvényesül az osztályzás valódi célja.
Ha a szülő "jóban van" a gyerekkel, az összes jegynek tudja a hátterét, és úgy irányítgatja porontyát, hogy javuljon a helyzet: figyelmezteti a vonalzóra, rákérdez, hogy kész-e a lecke, és leül vele tanulni, ha a gyerek valamit nem ért, vagy érdekességeket mesél, mutat, ha a gyerek unalmasnak tartja az adott anyagot. Ha a gyerek fél a szülőtől, vagy, ha úgy érzi, hogy a szülőnek nem fontos, hogy mi történik vele, akkor biztosan nem beszél otthon a jegyeiről, vagy - még az is előfordulhat - nem mond igazat. Ekképpen érheti a családot egy rossz félévi bizonyítvány úgy, mint derült égből a villámcsapás. És ebben az esetben tud a szülő a legkevésbé segíteni a gyerekének, hiszen fogalma nincs róla, hogy mi az oka a lehangoló eredményeknek. Mégis úgy érzi: tennie kell valamit. Mivel nincs nagy választék a nevelési eszköztárban, többnyire büntet.

Mit ér a büntetés?

Nem sokat. Azzal, hogy bizonyítványosztás után a gyereket eltiltjuk a mozitól, megvonjuk a zsebpénzét vagy felpofozzuk, nem érünk el mást, mint azt, hogy fokozzuk a bizalmatlanságát, félelmét, és csökkentjük az önértékelését. Lehet, hogy néhány hétig többet fog tanulni, legalábbis többet ül majd az íróasztal mellett, de ez nem sokat segít. Ráadásul a gyerek úgy éli meg a dolgot, hogy a büntetést nem a fél éven át tartó lógásért, hanyagságért, gyenge teljesítményért kapta, hanem azért, mert a tanár rossz jegyet adott neki. Egy kis szerencsével megúszhatta volna.

Büntetni tehát nem érdemes. Más kérdés, ha a gyereket olyan tevékenységben korlátozzuk bizonyos mértékig, ami valóban a tanulástól vette el az időt (számítógépes játék, tévézés). Itt sem kell szélsőségekbe esni: éppen csak annyira avatkozzunk be, hogy biztosítva lássuk a tanuláshoz szükséges időt. Ezt a gyereknek is el kell fogadnia.
Tűzzünk ki jutalmat a jobb bizonyítványért? Én ezt sem tenném. Jobb, ha a gyereket belső cél vezérli, belső jutalmat kap, vagyis megnő az önértékelése. Ez egy egész életre szóló ajándék.