Május 19.
A rendezvénysorozat egy fotókiállítással nyílik Törökbálinton, az Óvoda u. 3. szám alatt, majd Rist Lilla és Koós Tamás Csecsemőszerelem című könyvével ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Ezután, 16 órától kerekasztal-beszélgetést hallhatnak az újszülött- és csecsemőkorról, miközben a gyermekeknek manótornát tartanak az óvoda tornatermében.
Törökbálint megközelíthető a 172-es busszal, mely a Kosztolányi térről indul.
Május 22-24.
Rendhagyó nemzetközi bábakonferencia
Május 23.
Otthon született gyerekek 4. országos találkozója
Május 24.
19.30-kor kezdődik a jótékonysági gálaest a Millenáris Park B csarnokában (Budapest II. kerület, Kisrókus utca 16-20.) az első szabad születésház javára, mely A születés hete című országos rendezvénysorozat ünnepélyes záróeseménye. A házigazda Sándor Erzsi, újságíró, a Magyar Rádió szerkesztőriportere lesz.
A közreműködők és fellépők között köszönthetjük többek között Gáll Arielle-t és Gregort, Gryllus Vilmost, M. Kecskés Andrást, Kiss Erzsit, Kokas Katát és Kelemen Barnabást, Kovács Gábort (Bran), Laár Andrást, Langer Ágit, Lovász Irént, Méhes Csabát, Móré Irént, az ECO Társulatot, a Goabolot, a Még 1 Mozdulatszínházat és a Szintézis Szabadegyetem Taiko dobosait.
Támogatói jegyek 10 000 Ft-os áron kaphatók a fővárosi jegyirodákban. További információ a 1/320-7842 telefonszámon kérhető.
E-mail: angyalt@netaktiv.hu
"Nem mehetünk el a mellett a tény mellett, hogy Európában az otthon szülések az össz-szüléseknek mintegy 10-30%-át teszik ki. A Magyar Orvosi Kamara, ha az EU-ba való csatlakozás megtörténik, felül fogja bírálni azt az álláspontot, amelyet most képvisel, és előbb-utóbb meg fog történni az a várva-várt esemény, hogy a szakmai kollégiumok ki fogják dolgozni a megfelelő protokollokat." |