A gyermektartásdíj felemelésére kerülhet sor akkor, ha a szülő életmódjából, költekezéséből a kimutatottnál lényegesen magasabb jövedelemre vonható le következtetés.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével az alperes gyermektartásdíj-fizetési kötelezettsége mértékét gyermekenként havi 5000-5000 forint határozott összegről havi 20 000-20 000 forint összegre felemelte. Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A megállapított tényállás alapján alaposnak találták a felperes felemelés iránt előterjesztett keresetét, tekintettel arra, hogy a gyermekek élelmezésével, ruházkodásával, lakásuk fenntartásával és iskoláztatásával kapcsolatos költségek jelentős összeget tettek ki. A nagyobb gyermek befejezte a gimnáziumot is, amely újabb többletkiadásokkal járt.
Az alperes pontos jövedelme a perben nem volt feltárható, ezért a teherbíró képességét csak a vagyoni helyzetéből és az életviteléből kiindulva, mérlegeléssel lehetett megállapítani. A felek közös vagyonának a megosztása óta az alperes vagyona lényegesen nem gyarapodott ugyan, a perben feltárt életvitele azonban olyan mértékben költséges, amely nem csupán az általa elismert havi 50 000 forintos, hanem az említett összeget lényegesen meghaladó mértékű jövedelem elérésére enged következtetni. A bírósági gyakorlat szerint az elvált szülőknek lehetőleg olyan megfelelő szintű tartást kell a gyermekeiknek együttes hozzájárulásukkal biztosítaniuk, amely az ő életvitelüknek megfelel, ahhoz igazodik. A felperes által kért, gyermekenként havi 20 000 forint összegű tartásdíj a gyermekek szükségleteire tekintettel eltúlzottnak nem tekinthető, és az alperes teherbíró képességének is megfelel.
A jogerős ítélet ellen az alperes apa felülvizsgálati kérelemmel élt a tartásdíj havi 10 000 forintra történő felemelését kérve. Részletesen kifejtett indokai szerint korábban gépészmérnökként dolgozott, majd munkanélküli volt, később pedig minimálbérrel foglalkoztatták. Álláspontja szerint a gyermektartásdíj fizetésére nem a vagyoni helyzete, hanem a jövedelmi viszonyai alapján köteles, a jövedelmi viszonyait azonban a perben eljárt bíróságok annak ellenére is mérlegeléssel állapították meg a valósnál lényegesen nagyobb mértékben, hogy a jövedelmét igazolta. A jövedelmét meghaladó kiadásait az élettársa finanszírozza, a több mint 100 000 forintot meghaladó bruttó jövedelem feltételezésével tehát a perben eljárt bíróságok nem őt, hanem az élettársát kötelezték gyermektartásdíj fizetésére. A felperes (anya) igazolt jövedelme többszöröse az övének. Ebből következően nem köteles ugyanolyan mértékben hozzájárulni a gyermekek eltartásához, mint a felperes.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak tekintette. Elvi éllel rögzítette, hogy sem a gyermeknek a szükségleteihez igazodó mértékű tartásra való jogát, sem pedig a szülőnek az anyagi viszonyaihoz mért tartás teljesítésére való kötelezettségét nem érinti az, hogy a szülő valós jövedelme egészben vagy részben nem tisztázható. A tartásdíj alapja - a hatályos jog szabályok szerint - elsősorban (nem pedig kizárólag!) a tartásra kötelezett személy főállásban elért jövedelme, ha azonban az ilyen módon megállapítható összeg - a gyermeket gondozó szülő jövedelmi viszonyait is figyelembe véve - a gyermek szükségletét nem fedezi, a tartásdíj megállapításához a más, munkaviszonyból, illetőleg nem munkaviszonyból származó rendszeres jövedelmet is alapul kell venni. Nem jogszabálysértéssel, hanem a hivatkozott törvényhelynek a Legfelsőbb Bíróság iránymutatásaival és a bírói gyakorlattal is összhangban álló alkalmazásával járt el tehát az első- és másodfokú bíróság is akkor, amikor az alperes tartás alapjául szolgáló jövedelmének a meghatározása során a kereseti kimutatások által igazolt jövedelmen felül az alperes lakás- és életkörülményeit, valamint a vagyoni viszonyait és életmódját is értékelési körébe vonta.
(Bírósági Határozatok 2002. 271)