"Esélyt adok a csodáknak"

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

fotó: Hölgyfórum- Szívesen nézlek a Főtérben. Ebben a műsorban igazán elemedben vagy.

- Én is nagyon jól érzem magam benne - nekem való feladat. Van még néhány technikai és tartalmi kifogásom a műsorral kapcsolatban, de annyi élménnyel gazdagított engem és remélhetőleg sok kedves nézőt is, hogy ez bőven feledteti az apró hiányosságokat. Hogy mik ezek? Szeretném, ha kevesebb lenne benne a száraz elem, és a lexikális információkat is kicsit színesebb köntösbe burkolnánk. Talán csak ennyi.

- Mostanában a szakma krémje a kereskedelmi csatornákhoz húz. Te még nem gondoltál rá, hogy átszerződj valamelyikhez?

- Gondoltam is, hívtak is, de amíg nem tudják garantálni, hogy a műsorom tovább tart, mint a mostanában szokásos négy hónap, inkább nem teszem. Botrányos az a tendencia, amely mostanában érvényesül a kereskedelemi televíziózásban. Átcsábítják a szakembert a konkurens adótól, utána parkoló pályára teszik. Nincs szükségük rá, de ne legyen a másik csatornán sem. Kiváló szakemberektől veszik el a munka lehetőségét, miközben innen-onnan összeszedett amatőrök villognak ötödrangú műsorokban. Siralmasnak tartom, hogy például Szily Nórát, Kósa L. Adolfot, vagy Vízi Andrást nem engedik képernyőre. Már sokat gondolkodtam rajta, mit lehetne tenni ez ellen. Talán a műsorvezetőknek is szükségük volna egy érdekvédelmi szervezetre.

- A közszolgálati televíziónál milyen most a helyzeted?

- Fogalmam sincs. Még azt sem tudom, szeptembertől dolgozhatok-e tovább, vagy sem. Erről ugyanis eddig senki nem világosított fel.

- Nagyon megviselne, ha a továbbiakban nem tartanának igényt rád?

- Nem hiszem. Van egy szerencsés adottságom: nem vagyok képernyőfüggő. Ha nem televíziózhatnék, találnék valami mást. Valószínűleg a férjem új vállalkozásában segédkeznék, néhány hónapja ugyanis csodálatos, természetes anyagokból készült, erdélyi bútorokat forgalmaz. A műsorvezetésen kívül még sok minden akad, amiben örömömet lelem.

fotó: Hölgyfórum- Nagyon pozitív beállítottságú ember vagy. Sohasem éltek még vissza a nyitott, kedves természeteddel?

- Volt már, hogy visszaéltek vele, de nem érint igazán mélyen a csalódás. Ha ugyanis valaki aljasan viselkedik velem szemben, ez az illetőt minősíti, és nem engem. Más ember gyarlóságával én nem büntetem magam. Persze, engem is meg lehet bántani, de hamar értékére helyezem a dolgot, és túllépek rajta. Rossz óráim vannak, de rossz napjaim már nincsenek. Alapvetően optimista és vidám vagyok. Tudom, nagy ajándék az ilyen lelki alkat.

- Bizony. Pláne, hogy egyre több a mogorva ember.

- Én őket is szeretem. Sőt, a mufurc emberek társasága néha kifejezetten felüdít. Mókás nagy gyerekek, akik semmiségeken képesek idegeskedni és morgolódni. Sokszor fel tudom őket oldani. Ilyenkor még kedvesebb vagyok, mint általában, amitől eleinte dühösek, aztán elszégyellik magukat a disszonáns helyzet miatt. Túl rövid az élet ahhoz, hogy apróságok miatt rontsuk a minőségét. Boldog vagyok, ha valakinek sikerül örömöt csempésznem a napjába.

- Ez a belső sugárzásod talán még nagyobb adomány, mint a szépség.

- A szépségnek én nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget. A tisztaságnak, ápoltságnak már sokkal inkább. A születési adottságokon nem sokat változtathatunk, viszont a külső gondozottsága belső igény kérdése. A lelki-szellemi jólfésültség, a testi higiénia erény. A szépség nem.

- Ilyesmi csak egy csinos nő szájából hangzik jól. Zavarba is jönnek olykor az interjúalanyaid a szép tévés hölgytől...

- Ha meg is illetődnek, ezt nagyon hamar fel tudom oldani. Annyira közvetlen vagyok, mintha minden nap találkoznánk, úgyhogy perceken belül elfelejtik, hogy a "tévés hölggyel" beszélgetnek. Nem is szabad, hogy ilyesmi érződjön, mert attól tönkremegy a riport. Akkor vágni kell, én pedig nem szeretem, ha megvágják az anyagaimat. Az már nem ugyanolyan.

- És amikor nem dolgozol?

- Akkor boldogan zsebelem be a szeretet megnyilvánulásait. Nagyon kedves történeteim vannak ezzel kapcsolatban. Megsimogatnak a piacon, "Nem is hisszük el, hogy ez tényleg a Marcsi!" felkiáltással. Állandóan visszatérő mondat, hogy "Maga az egész család kedvence". Számomra ez nagyon sokat jelent. Annál is inkább, mert azt szokták mondani, a képernyős személyiségeket általában a nézők 50%-a kedveli, a másik 50% nem. Úgy érzem, az én esetemben nem ilyenek az arányok. Engem többen szeretnek.

fotó: Högyfórum- Gyönyörű fényképeket láttam rólad.

- Pedig nem nagyon szeretek a fényképezőgép elé állni. Ha tehetem, akkor hölgyet és olyan tehetséges fotóst választok, mint pl. Szabó Adél. Kifejezetten kellemetlen számomra, amikor profi modellekhez szokott férfi fotóművészek instruálnak. Sokuk ugyanis elsősorban nem mint szakember, hanem mint férfi van jelen. Mutogatnak, kacsintgatnak, pikáns megjegyzéseket tesznek. Ezt a fajta lekezelő udvarlást valahogy nem szeretem.

- Akkor hogyan lehet téged meghódítani?

- Ezt én sem tudom. Nagyon kevés kapcsolatom volt idáig, s mind olyan magától értetődően kezdődött. Amikor megismerkedtem a férjemmel, nem volt se hódítás, se hódolás, egyszerűen csak vibrált körülöttünk a levegő.

- Ezt a történetet már alaposan kivesézte a sajtó.

- Kicsit túlságosan is. Nem haragszom én az újságírókra, tudom, hogy csak a munkájukat végzik. Amikor azonban valaki a kérésem ellenére lead egy anyagot, vagy a megkérdezésem nélkül közöl egy kettétépett képet rólam és a volt páromról - az már nekem is sok. Ízléstelen és gerinctelen dolgok ezek. Felesleges fájdalmat okoztak a volt élettársamnak, csupán azért, hogy néhány példánnyal többet adhassanak el a lapból.

- Téged nem bántottak érte a nézők, olvasók? Nem sütötték rád, hogy hűtlen és csapodár vagy?

- Nem, senki. És nem is volna igaz. Tíz évig neveltem a volt párom három gyermekét, együtt voltunk jóban-rosszban. Aki ismer, tudja, hogy sem következetlen, sem csélcsap nem vagyok. A hirtelennek tűnő elhatározásaimat is sokáig érlelem magamban. Ritkán és nehezen váltok, de akkor drasztikusan. Az előző kapcsolatomban is többször adtam le vészjeleket, a magam csendes módján. Csak annyit mondtam, kérlek, ezt ne csináld többé, mert nem tudod, milyen rosszat teszel vele. Ő azonban nem vette az adást. Apróságok voltak ezek, de a kis dolgok is felgyülemlenek egy idő után. Ezért amikor megismerkedtem a jelenlegi férjemmel, és egymásba szerettünk, lényegében egy már zajló folyamat fejeződött be. Borzasztóan rossz érzés, hogy az ex-partneremnek fájdalmat okoztam, de tudom, hogy helyesen döntöttem. Ő aztán később megpróbált anyagilag ellehetetleníteni, de ez sem érdekelt. Belső vezérlésű ember vagyok.

- Úgy tudom, fogékony vagy az ezotéria iránt.

- Nem tudom, beszélhetünk-e így összegzően ezotériáról, de valóban vannak olyan tudományos módon nem bizonyítható jelenségek, módszerek, amelyekben hiszek. A reinkarnációban feltétlenül. Abban is, hogy gondolatainkkal nagyban befolyásolni tudjuk az eseményeket. 14 éves koromban elolvastam az Agykontroll című könyvet, s azóta van egy speciális technikám. Ha valamire nagyon vágyom, lefekvés előtt és felébredéskor erősen koncentrálok rá. Bíztatom, programozom magam, hogy igenis képes vagyok rá, meg fogom csinálni. Amit saját magamról el tudok hinni, az megvalósulhat. Ez esetek 90%-ban beteljesül.

- Azóta is forgatsz hasonló témájú könyveket?

- Gyakran. És érdekes, de sosem keresem őket, mindig a könyvek találnak rám. Egyszer csak megajándékoz velük valaki. Ezt sem tartom véletlennek. Mostanában sok néző is küld nekem ilyen témájú műveket, pedig kevesen tudják, hogy érdekel a dolog. Szerintem létezik valamiféle misztikus kapcsolat a hasonló, azonos hullámhosszon lévő emberek között.

- Van valami kedves babonád, amely végigkíséri az életedet?

- Van egy kis szertartásom. Ha autóban ülök és a digitális kijelző 11 óra 11 percet mutat, akkor leállok valahol, és egy percig arra koncentrálok, amit aktuálisan nagyon szeretnék megvalósítani. És milyen érdekes: ha ilyentájt kocsiban ülök, biztos, hogy egyszer sem nézek az órára, de 11 óra 11 perckor ösztönösen odapillantok. Valahogy hiszek ebben a dologban. S főleg abban, hogy ha esélyt adunk az élet kis csodáinak, azok előbb vagy utóbb bekövetkeznek.

Gutman Bea

Ajánlat
Borbás Mária az Magyar Televízió honlapján

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!