Milyen munkatársat vegyek fel magam mellé? Kivel dolgozhatnék együtt sikeresen? Ki termelné nekem a legtöbb nyereséget?
Munkahelyi grafológia: a munkahelyi kiválasztási folyamatokban, karriertervezésnél vagy éppen csapatépítésnél segíthetnek a grafológia módszerei.
Fontos: a grafológiai vizsgálathoz ebben az esetben is az érintett személy írásos beleegyezése szükséges, hiszen az eredményt harmadik személynek csak az ő hozzájárulásával adhatjuk ki. A munkáltatónak pedig nem kell a személyiség minden szegletébe betekintést engednünk, vannak a magánéletnek olyan területei, melyeknek a munkaadó elől elzárva kell maradniuk.
A kedvenc színészem vajon tényleg olyan kedves és türelmes, mint ahogy az a filmeken látszik?
Közéleti grafológia: közszereplők, ismert személyek írásának elemzése.
A vizsgálat célja általában kimerül személyes kíváncsiságunk kielégítésében. A grafológiai eredmény közléséhez természetesen ismét birtokában kell lennünk az író személy beleegyezésének.
A történelmi személyekre mindig felnéztem. Vajon tényleg olyan nagy hősök voltak?
Történelmi grafológia: régen élt történelmi személyek írásának vizsgálata, mely egyrészt történelmi csemege, másrészt segít, hogy az adott korszakot és annak híres szereplőit jobban megismerjük.