Sziget: számok, adatok, vér

Vágólapra másolva!
369 ezer látogató az egy hét alatt - ennyi még nem volt soha. Az idei nézőcsúcs a 2001-es év rekordját írta felül, ebben az évben 8 ezer látogatóval több érkezett, mint akkor. Előadók 30 országból, ezer produkció, 580 liter vér - íme, egy kis összegzés a számok nagy barátainak.
Vágólapra másolva!

A Szigeten több mint 100 külföldi, illetve 350-400 hazai zenekar és előadó lépett fel: a további kulturális programokkal együtt összesen 1000-nél is több produkciót láthatott a nagyérdemű az egy hét alatt. A fesztivál nemzetköziségére jellemző, hogy az előadók több mint 30 országból érkeztek Ausztráliától Finnországig, Kubától Japánig. A Nagyszínpadon volt reggae zenekar, több pop-, rock- és metálbanda, valamint hiphop-előadó. A djuice Világzenei helyszínt is nemzetközi színvonalú programsorozat jellemezte, a világ legjobb előadóival, feltörekvő csillagaival. Telt házzal mentek a WAN2 Színpad és a HammerWorld Színpad fő zenekarainak koncertjei, és a színházrajongók is szép számmal zarándokoltak a Sziget Színház és Táncsátrához. Bár néhány várt előadó - többségük különböző balesetek miatt - az utolsó pillanatban visszamondta fellépését, programban így sem volt hiány.

Elismerően nyilatkoztak a fesztiválról a Szigetre látogató miniszterek. Hiller István kultuszminiszter szerint a Sziget már akkor európai rendezvény volt, amikor Magyarország még nem volt az EU tagja, mára pedig Európa tizen- és huszonéves fiataljai leginkább a Sziget fesztiválról ismerik Magyarországot. "A Szigetben pont az a jó, hogy senki nem emlegeti az esélyegyenlőséget, hanem pusztán a rendezvény olyan, hogy az maga az esélyegyenlőség" - fogalmazott Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter, mikor vasárnap kilátogatott az óbudai eseményre.

A fesztivál negyedik napján, este köszönthették a szervezők a fesztivál történetének hárommilliomodik látogatóját. A Nógrád megyei Rétságról, barátnőjével érkező 21 éves Görbe Renáta először volt a Szigeten. A lány elmondta: a Rasmus koncertje miatt jött a rendezvényre. A hárommilliomodik látogatót egy ingyenes belépésre jogosító örökös tagsági kártyával lepték meg a szervezők

Egyre környezettudatosabbak a Sziget látogatói. Ruscsák Béla, az FKF Rt. munkatársa elmondta, hogy a korábbi évekhez képest arányaiban nem nőtt a szemét mennyisége, sőt a Sziget látogatói egyre többször dobják a kihelyezett szeméttárolókba a szemetet, ezért tisztábbnak is tűnt a fesztivál területe. Hozzátette, hogy a korábbi éveknél 2-3 órával hamarabb be tudták fejezni az éjszaka felhalmozódott szemét feltakarítását, és tovább is tartott ez a tiszta állapot.

Működött a szelektív hulladékgyűjtés is: közel 14 tonna műanyag gyűlt össze az egy hét alatt, beleszámolva ebbe a Pepsi PET-palack gyűjtő akciója során összegyűjtött, mintegy 150 ezer darab üdítős palackot is. A Pepsi öt évvel ezelőtt hirdette meg először a Szigeten palackgyűjtő akcióját. Az elmúlt esztendők alatt annyi palack gyűlt össze, hogy ha egymás után fektetnénk őket, a sor a Szigettől a Balatonig érne.

Forrás: [origo]

Vérüket adták a Sziget látogatói. A korábbi évekhez hasonlóan idén is sokan szánták rá magukat véradásra a Szigeten. Az egy hét alatt összesen körülbelül 1500-an keresték fel a Vöröskereszt ideiglenes véradó helyét, ahol mintegy 1300 egységnyi, vagyis nagyjából 5850 deciliter vért adtak. Ez Budapest egy heti vérszükségletének 70-75 százalékának felel meg. A véradók 20 százaléka külföldi. Többségük holland, német és angol, de egy Ausztráliából érkező szigetlakó is a vérét adta. A vöröskeresztesek szerint többen vannak, akik csak a fesztiválon fekszenek be hozzájuk. Ők általában azt mondják, hogy baráti társaságban, oldottabb hangulatban könnyebben szánják rá magukat erre.

Elkelt a Nagyszínpad. Nagy házasodási kedv jellemezte a fesztivál vendégeit: az egy hét alatt körülbelül 2000-en esküdtek - ha nem is örök - hűséget egymásnak. A házasságkötő sátor előtt szinte mindig hosszú sor kanyargott. Volt, aki a párjával várt arra, hogy kimondhassa a boldogító igent, de olyan is akadt, aki a Nagyszínpadot vette el.

Nagyüzem volt abban a konténerben is, ahol a talált tárgyakat őrizték. Általában kisebb értékeket, igazolványokat vittek be oda, de egy felfújható gumicsónak is gazdáját keresi. Sok pénztárcát pénzzel együtt adtak le a megtalálók. A legnagyobb visszahozott összeg 1600 euró, a legértékesebb talált tárgy egy különleges kamera volt.

Várjuk szigetes fotóidat, a legjobbakat tálcányi Borsodi sörrel jutalmazzuk! nyar@origo.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!