III. kerület

 

A III. kerület közel 40 négyzetkilométeren terül el. Városrészei a következők: Aquincum, Aranyhegy, Békásmegyer, Csillaghegy, Csúcshegy, Filatorigát, Hármashatár-hegy, Kaszásdűlő, Mátyáshegy, Mocsárosdűlő, Óbuda, Óbudai-sziget, Remetehegy, Rómaifürdő, Solymárvölgy, Táborhegy, Testvérhegy, Törökkő, Újlak, Ürömhegy.

Óbuda az őskor óta lakott település. A vidék korai benépesülésének oka, a kedvező földrajzi fekvés volt. Ezen a vidéken kinálkoztak a legjobb átkelési lehetőségek a Dunán. A terület először a római korban tett szert nagy jelentőségre, amikor a rómaiak a Dunántúlon szervezett provincia központjává tették Aquincumot. A város az V. században a hunok kezébe került - ekkor kapta az Attila városa elnevezést - de laktak itt a honfoglalás előtt germán, szláv és avar törzsek is.

A terület a honfoglalás után fejedelmi birtok, környéke pedig fejedelmi szálláshely lett. A X. század után a terület politikai jelentősége folyamatosan csökkent, mert Esztergom lépett előtérbe a Duna menti települések közül. A XI. századtól királyi udvarház volt Óbudán, ekkor épült ki a mai település magja is. A város délnyugati részén dunai átkelőhely jött létre, így az erre haladó kereskedelmi utak növelték a település gazdasági jelentőségét.

Az első Óbudáról szóló oklevél 1148-ban jelent meg. A XII. század végén a város már a Dalmáciától Oroszországig húzódó kereskedelmi útvonal egyik legfontosabb településének számított és a század végén királyi kiváltságlevelet kapott. A tatárjárás során az erődítés nélküli város végképp elveszetette jelentőségét az erődített várral rendelkező Buda mögött.

A település mai neve először egy 1261-es dokumentumban jelent meg, de a királyi oklevelekben továbbra is a Buda elnevezéssel illeték a várost. Bár a XIII. században még mindig volt királyi udvartartási funciója Óbudának, azoban a XIV. században ez is megszűnt, amikor Károly Róbert Visegrádra tette át székhelyét. Nagy Lajos a területet 1343-ban édesanyjának adományozta, Óbuda királynéi vár lett. Ekkoriban kezdődtek a jelentősebb építkezések a városban. A birtokjogi viták miatt a XIV. század végén Óbudát felosztották a királyné és az egyház között. A terület északi része erősen egyházi befolyás alá került, Zsigmond király itt alapította meg az Óbudai Egyetemet 1389-ben.

A XV. században előtrbe került a város mezőgazdasági jellege. Egyre inkább tért hódított a környező hegyekben a szőlőtermesztés. A város 1526-ban ismét elpusztult. Bár lakói ekkor még visszatértek, a török uralom alatt a település fokozatosan elnéptelenedett. A visszaköltözés 1608-ban indult meg, a régi városból jobbágyfalu lett, amit 1659-ben a Zichy család kapott meg. Ekkoriban nagyobb számú telepescsoportok is érkeztek a területre Ausztriából és Morvaországból.

1767-ben ismét királyi birtok lett Óbuda és környéke, majd 1840-ben a mezővárosi rangot is megkapta, 1871-ben pedig rendezett tanácsú várossá nyilvánították. Első - 1990-ig egyetlen - polgármesterévé Harrer Pált választották. A XIX. század végén fellendült a kereskedelem és a kézművesség, több gyár is települt a városba.

A terület mezőgazdasági jellege az 1880-as években változott meg, amikor a filoxéra a helyi szőlők nagy részét kipusztította. A város 1873-ban egyesült Budával, Pesttel és Újlakkal és a főváros III. kerülete lett. Az I. világháborút megelőző időszakot az ipar gyors fejlődése jellemezte. Ekkoriban jött létre az óbudai hajógyár. 1904-ben alakult meg az első helyi gimnázium, az Árpád.

Óbuda 1950-ben egyesült Békásmegyerrel és Csillagheggyel. 1958-64 között épült meg a kísérleti lakótelep. Az 1950-es évek második felétől itt is az iparosítás dominált, de az 1980-as évekre a kifulladó szocialista gazdaság már nem tudta fenntartani a korábban ide telepítette nehéz- és könnyűipari gyárakat, melyek nagy része tönkrement és megszűnt.