Maradandó értékek - az új Prodigy-albumon

Miközben az egyre jobban felpuffadó elektronikus zenei szcéna képviselői a zenei technológia végletes kihasználására és megalomán koncepcionális albumok összeállítására koncentrálnak, talán elfelejtetik a legfontosabbat: a jó számok írását. Ehhez persze szükség lenne kicsit elfordulni a szintetizátorhegyektől és a vibráló számítógép-monitoroktól, hogy visszaemlékezhessenek a régmúlt rock'n'roll-időszakra, amikor is a számokat még egyszem gitárral komponálták és a zeneíráskor eszükbe sem jutott, hogy a végleges korongra ez milyen stúdiótechnológiával fog felkerülni, milyen koncepcionális körítésben. E megközelítést zúzta szét az essexi The Prodigy, amikor egy darab Roland W-30-as szemplerrel készítette el 1992-es első, Experience című albumát és teszi ezt legújabb Always Outnumbered, Never Outgunned című várva-várt "csodájával".

Az elszálltnak és őrültnek titulált Prodigy-mag, a frontember Keith Flint és elsősorban a producer Liam Howlett sem elszálltak, sem őrültek, hanem józan, sokat dolgozó művészek, akik egyenességükkel és nem erőltetett mivoltukkal képesek voltak az együttest a kilencvenes évek óta ismertségben tartani anélkül, hogy a mainstream kompromisszumaiba belementek volna. A punk címkét sem Keith extravagáns frizurái miatt érdemlik meg, hanem mind zeneileg, mind hangzásában egyszerű, de ütős kompozícióik révén.

A 2002-ben megjelent Baby's Got a Temper című maxit leszámítva 1997 óta csöndben volt a The Prodigy, azaz majd hét évet kellett várnunk az új albumra. Az efféle legendás visszatérések óriási elvárásokat támasztanak az olyan együttesekkel szemben, kiknek számait egyből megjelenésüket követően folyamatosan játsszák a rádiók, a mozik és a dj-k éveken keresztül.

Mi több, a keményebb hangzású elektronikus zene megteremtését is erősen köthetjük hozzájuk: az 1997-es The Fat of the Land óta valóban létezik a "prodidzsis" hangzás. Szerencsére a fiúk nem találtak ki semmi "ez-az-album-teljesen-más-lesz-mint-az-eddigiek"-jellegű őrültséget, csak annyit tettek hozzá eddigi hangzásukhoz, amennyit a hallgatóság el tud viselni és meg tud érteni.

Tizenkét új számot tartalmaz az új korong (58 perc) és hál'istennek mentes a bónusztrackektől, remixektől és rádióverziókból, melyekért bűntetőadókat kellene kivetni a zenészekre, kiadókra és cédégyártókra. Nincs átmenetes szám, reprise, interlude és egyéb sallang, ahogy kell, klasszikus módon egymás után pakolták az elmúlt évek termését.

Egyből a sláger, a Spitfire-rel kapja le Liam mindenkinek a haját, azonnal nevetségessé téve az elmúlt öt év összes dobgroove-ját és odamondós szövegét. Simán elhisszük neki, hogy a második világháborúban a híres angol repülőgéppel azonos lenne a neve.