Maradandó értékek - az új Prodigy-albumon

Miközben az egyre jobban felpuffadó elektronikus zenei szcéna képviselői a zenei technológia végletes kihasználására és megalomán koncepcionális albumok összeállítására koncentrálnak, talán elfelejtetik a legfontosabbat: a jó számok írását. Ehhez persze szükség lenne kicsit elfordulni a szintetizátorhegyektől és a vibráló számítógép-monitoroktól, hogy visszaemlékezhessenek a régmúlt rock'n'roll-időszakra, amikor is a számokat még egyszem gitárral komponálták és a zeneíráskor eszükbe sem jutott, hogy a végleges korongra ez milyen stúdiótechnológiával fog felkerülni, milyen koncepcionális körítésben. E megközelítést zúzta szét az essexi The Prodigy, amikor egy darab Roland W-30-as szemplerrel készítette el 1992-es első, Experience című albumát és teszi ezt legújabb Always Outnumbered, Never Outgunned című várva-várt "csodájával".

Alig tesszük vissza a fülünket a helyére, máris újabb meglepetés ér minket, amikor a második, Girls című szám nyolcvanas évekbeli dancehall-hangzásának helyét keressük a lemezen, ami néhány másodperc alatt meg is lesz.

Egy világháborús szójátékkal emlékezünk a híres Memphis Belle-re, de a szám igazi érdekessége az r'n'b-alapritmus használata, amivel ismét kibillenünk eddigi zenei egyensúlyunkból. Hiába, a csinos feka böndörihajú énekesnőcskék sincsenek biztonságban. Az album következő csúcspontja a pörgős Hotride, mely fülbemászó rock- és popelemei révén várhatóan sokszor fog előfordulni a menő mozifilmek környékén.

A Wake Up Callnál nemcsak akkor kapja fel az ember a fejét, amikor a fantasztikus túlvezérelt fúvósriffet hallja meg, hanem amikor a Pink Floyd Time című számára egyértelműen emlékeztető csörgés eljut a füléig. A nyolcadik Medusa's Path már címében is zseniális, de a kiváló hangszerelése kiemelkedő elektronikus zenei művé teszik. A szám egyébként két verzióban készült el, mely csupán egy kiállásban tér el (várhatóan a boltokba ez utóbbi verzió kerül majd).

Forrás: EPA

Utolsóként az utolsó előtti számot érdemes kiemelni, mely Michael Jackson 1982-es Thrillerjének alapritmusából szemezget, de oly zseniális módon, hogy csak az avatottabb fülek hallják meg (illetve a két rajongótábor igen kisszámú közös metszete).

Az albumot Liam szinte egyedül készítette el Dirtchamber nevű stúdiójában, ahol az évek alatt számtalan digitális és analóg szintetizátort halmozott fel, köztük természetesen a Moog Prodigyt is. Az egyszerű komponálás laptopon vált lehetővé számára, melyre rátette hangszereit, így utazgatás közben is tudott a számokon dolgozni. Az album hangzásán érezhető, hogy kicsit több klasszikus stúdiómunkával még jobb eredményt lehetett volna elérni, de így is megfelel a kor követelményeinek.

A "fehér", a "fejes" és a "rákos" borítók után popartosra vették a figurát, ezzel is száz méterről kitűnve az aktuális cédéborítók közül. Az angol Rock Star dizájncég által készített borító és website méltó a The Prodigy Always Outnumbered, Never Outgunned albumához, ezzel tökéletessé téve a katarzist, amit majd hét évnyi várakozást követően nyújtanak nekünk.

rvn