A háromnapos fényfreskó

Az elmúlt hétvégén ismét felbukkant Budapesten a Berkes Dóra és Kozma Péter alkotta Dorkandkozma. A Raypaintinggel, másnéven fényfestészettel foglalkozó páros ezúttal a közelmúltban lebontott Károly körúti bazársor mögötti eleddig láthatatlan teret változtatta át 20 000 négyzetméteres fénymezővé. A Városháza előtti térség vetített üvegfestmények általi teljes transzformációja gazdag programkínálattal járt együtt; a multikulturális fesztiválon volt sok minden, 'mi szemnek, szájnak, fülnek ingere.

Belépve a "játéktérbe" az emberben tudatosul, hogy szinte lehetetlen egy nézőpontból, egy szögből befogni az egész látványt. Érzi, látja, hogy a művészek szándéka szerint nincs érintetlenül kihagyott felület; de azt is tudja, ebből - a mű természetéből fakadóan - valami mindig a háta mögött van. És a Fénymezők ebben a vonásában is maximálisan kortárs, aktuális alkotás. Ugyanis, a befogadónak szemléletes, de nem könnyen magáévá tehető élményt nyújt. A szemlélő, ha teljes képet akar, kénytelen bebarangolni a kompozíciót, megváltoztatni helyzetét: egyszóval energiát ráfordítani. (Korábbi, például romantikus korokban a műalkotás a teljes megismerhetőség illúziójával hitegette az embert.)

A riporter tehát elindul, hogy a legközelebbi pecsenyesütőtől felé szállongó illatokat figyelmen kívül hagyva alaposan körülnézzen. A zavarbaejtő összhatás első meglepetésének múltával kénytelen beismerni magának, hogy az új tér tulajdonképpen nem is egy tér. A lebontott bazársor mögött ugyanis építkezéseken látható otromba palánk húzódik, amit igyekeztek ugyan pofásabbá kozmetikázni, azonban a dolog természetéből adódóan roppant kevés sikerrel. Az illetékesek valószínűleg úgy gondolkodtak, az önkormányzati parkolót elkerítő, a teret kettéosztó "spanyolfalat" mégsem lehet egy-két millió városlakó puszta hóbortja miatt elbontani, kockáztatva a parkoló nyugalmát.

Az alkotók minden esetre kész helyzet elé kerültek, amire sikerült is áthidaló megoldást találniuk. Az általuk felépített mobil híd segítségével a szemlélők felülemelkedhettek a kettéválasztottság - egyébként jelképesen is értelmezhető - kínos állapotán, még ha ehhez sorba is kellett állniuk. Az ekképp saját magát túlélő korlátoltságot kijátszani és legyőzni: végtére erről is szól ez a mi kelet-európai létünk.

Az igazság viszont nem odaát volt, mert a tér "felénk eső" részén érezhetően különleges hangulat uralkodott. Az emberek csoportokba verődve ráérősen sütkéreztek, a Fénymezőn. Akik eljöttek ide, órákig maradtak; és folyton újabb és újabb arcok bukkantak föl.

Az érdeklődők lehető legteljesebb kiszolgálása érdekében ideiglenesen újabb bazársor jött létre, kényszerűségből a teret kettéválasztó fal tövében. A vendéglátóipari egységek felhúzása egyébként teljes mértékben helyeselhető, tekintettel a hideg időben tapasztalható fokozott forraltbor-, sültkolbász- és pálinkaigényre. A sütödék sátrai előtti padokon kívül állandónak szánt térbútorokra is letelepedhetünk; egyéb szükségleteink kielégítésére pedig jelentősebb mobilvécéflotta áll rendelkezésünkre (ingyen).

A projektorok számára épített vetítőtornyok tövében még éjfél felé is jónéhányan lebzselnek, amikor már a büfé is bezárt, a zene is elhallgatott. A multikulturalitás, sokféleség jegyében összegyűlő emberek ezen a hétvégén végre birtokukba vették a teret, remélhetőleg véglegesen. A sokszínűségnek nyitott térre szükség van, de nem csak háromnapos rendezvényeken. Reméljük, a következő néhány évtizedben tényleg miénk lesz itt a tér - remélhetőleg korlátok nélkül.

Major András