Világugró Varázsszőnyeg, Csillagközi Terüljasztalkám - hallgasd és nézd a ninjákat!

Legújabb Ninja-összeállításunk öt egymástól igen eltérő lemezre koncentrál. Elsőként a Solid Steel sorozat új, Bonobo által mixelt darabját vizsgáljuk, majd a japán dj Kentaro által összerakott, mindenféle zenei stílust magába foglaló, de kizárólag ninjás számokat tartalmazó anyaga következik. A Blockhead a funkot járja körbe, míg Treva Whateva bolondos lemezén mindent megtalálunk, végül pedig a héttagú Super Numeri gondoltatja velünk újra a dalról alkotott fogalmainkat. Hallgass és nézz Blockheadet és Kentarót!

Tony Simon, aki már egy jó ideje Blockhead néven készíti a maga ötletdús és az érzelmekre sűrűn apelláló zenéjét, New York belvárosában nőtt fel. Vesztére vagy inkább szerencséjére művészcsaládba született, ahol eltűrték passzióit, így zene iránti rajongását is, tehát semmi akadálya sem volt annak, hogy rakásszámra gyűjtse össze az útjába akadó zenéket. Próbálkozott ő mc-zéssel is, azután inkább a lemezjátszók másik oldalán kötött ki.

Nem hiába, s ezt bizonyítja, hogy nem kevesebb, mint kilenc szám az övé Aesop Rock (ő, ha máshonnan nem, Evil 9 Crookedjáról tán ismerős) Labor Days című nagylemezén, a rákövetkező Daylight ep instrumentáljait pedig bárki meghallgathatja, ha beszerzi tavalyi, jelentős kritikai sikert aratott Music by Cavelight című albumának bakelitverzióját.

Ha már itt tartunk, a srác számos előadóval dolgozott együtt, ráadásul tagja a Party Fun Action Comittee nevű csapatnak is, s immár saját lemezzel is bizonyíthatják, mennyire erősek a zenés standup-comedyben. Saját bevallása szerint, mire kijött a Music by Cavelight, ő maga már egész mást gondolt a zenéről, s valóban: másodjára egy sokkal virgoncabb, elevenebb, sokszor szinte akusztikus hangzású lemez született, amely valósággal tobzódik a harmóniákban.

Rögvest az Expiration Date című, gyönyörű szomorkás - s nincs rá jobb szó - balladatöredékkel kezdi az új lemezt, benne szomorú vokál és síró gitár, hogy mindezt felváltsa a Roll Out the Red Carpet felpitchelt, archív énekhanggal operáló, sajátos rajzfilmzenéje. Azután egymást követik a formailag és ritmikában absztrakt hiphopműdarabok: mindegyik gondosan megformált és van annyira izgalmas, hogy mindvégig feszültségben tarthassa hallgatóit.

A hangzásban meghatározó a sok-sok, hetvenes évekből merített billentyűs hangminta (Hammond, Rhodes, mikor mi jön), továbbá a producertárs, Damien Paris gitárjátéka. Azután már következhet bármi: krimifunk (Stop Motion Traffic) vagy laza, lépkedős, de azért hegedűhanggal megbolondított diszkófunk (The Art of Walking), s az ember már meg is van véve, mondhatni kilóra. Az meg egészen elképesztő, ahogy a kemény rockszámokból vett idézeteket - néha az ember, már-már azt hinné: P. Mobilt hall, még 78-ból - keresztülmetszi egy-egy kis, dzsesszes fuvolamintával (lásd: Good Block Bad Block).

Van persze még szájharmonikás funk (Dough Nation), meg néhány kis, hangulatfestő szám a végére, s szinte kívánni sem akarna mást az ember. Vagy ha mégis, úgy ne habozzon, ott a második plasztikkorong. A dvd, az előző Music by Daylight című albumhoz készített videoanyagokat rejti - mármint azokét, akik az erre kiírt pályázat nyertesének bizonyultak.

Akad itt mindenféle: "hagyományos" terjedelmű, de jelentősen megborult klipek (Mini Vegas díjazott pályaművein kívül, bónuszként több mint féltucatnyi Blockhead-szám videóját nézhetjük meg, mintegy versenyen kívül), videoklipfüzér, amely követi a lemez struktúráját (Lucid House, a győztes művei) és önálló, majd egyórás, a maga módján szórakoztató rövidfilm, amely aláfestőnek használja Blockhead zenéjét (Mat Donnelly: Cycle of Days). Sok jó ötlettel és érdekes vizuális megoldással találkozhatunk - s van is miből válogatni, elvégre több, mint háromórányi anyagot kapunk kísérőnek.

-minek-