A Tűzraktár a megálmodók szándéka szerint egy befogadó hely, ahova akárki betoppanhat, ha alkotni akar. Ahogy Gyevi-Bíró mondja: nagyon szeretnék, ha ide szoknának, itt valósítanák meg elképzeléseiket különböző művészeti főiskolák növendékei, ifjú végzősei. A szomszédokkal is szeretnének jó kapcsolatot ápolni a szervezők, a nyitás előtt egyenként bekopogtak a szomszéd épületek lakóihoz, meséltek nekik elképzeléseikről. A többségnek tetszett a dolog, néhányan át is járnak, de persze vannak rossz alvók, akinek hangos a hely. Ez utóbbit erősítette meg Temesi Sándor önkormányzati sajtóreferens, mivel azonban a terület magánkézben van, a kerület nem sokat tehet.
A nagyívű ötletek közül egy internetes rádió és egy weboldal már meg is valósult, de tervben van egy újság megjelentetése is. Sok egyéb elképzelés megvalósítása folyamatban van, például egy mozi, ahol régi magyar filmeket, kortárs hazai mozikat, és főiskolás vagy éppen végzős rendezők alkotásait vetítenék. Egy kutatórészlegre is gondoltak, az ifjú szociológusoknak nem is kell jobb terep, mint a jó öreg Franzstadt. Gyevi-Bíró Eszternek szívügye még egy dráma- és színjátékiskola.
A szép tervekhez azonban szükség lenne pénzre is, ezt több forrásból kívánják előteremteni. A legelső feladat a lelkes, természetesen ingyen dolgozó ötletgazdák számára, hogy letegyenek egy olyan portfóliót a tulajdonos asztalára, amelyhez profitorientált tevékenység is tartozik. Erre valószínűleg október elején kerül sor. Egyre nagyobb az esélye annak, hogy október 31. után is itt marad a Központ.
Üzleti tevékenység egyébként már most is zajlik a Tűzraktár épületében, jelesül az imént bemutatott szabadtéri kocsma. Itt több százan szórakozhatnak egyszerre. A Tűztér alkalmaz látványfelelősöket is, akik közül a már említett rezidens, a Szabadesés Munkacsoport mellett vetítettek már a Kiégő Izzók, vagy korábban egy extrémsportos brigád fröcskölt némi adrenalint a falakra, hogy egy frappáns képzavar is ide keveredjen.
Ha elruccanunk a Tűztérbe, mindig látunk lemezlovászt és dj-pultot, így előfordul, hogy egyszerre két party is akad a Tűzoltó utcai épületben. "Nem akartunk állandó, hétről hétre ismétlődő zenei programot, azt viszont igen, hogy minden este színvonalas szettet hallhassunk az itt fellépő, általában elektronikus zenét játszó dj-ktől. Először ismerőseink közül merítettünk, közülük egyébként Kanada Káosz segített kapcsolataival a szervezésben. Van a pakliban vagy húsz-harminc dj, akik jönnek. Általában tehetséges fiatalok (ilyen a talán leggyakrabban fellépő Metha is), akiknek ez jó platform, hogy megmutassák magukat. Mivel mi üzleti tevékenységet folytatunk, a Tűzraktárral ellentétben fizetünk a nálunk fellépőknek" - ezek Kocsis Balázs szavai, aki a Tűztért üzemeltető Old Amsterdam egyik vezetője, a belvárosi Extra nevű hely is hozzá kötődik.
A Tűztér sem csak a zenére koncentrál, volt már divatbemutató is, és amint besötétedik, kezdődik a vetítés a szürke falakra. Hogy télen is lesz-e vendéglátó egység a helyen, még nem tudni, mindenesetre október végéig, ha az időjárás engedi, mindenképpen maradnának. Hőgombákat szereznének be, ha hűvösre fordul az idő, meg ugye a raktárban van tűz is. A Tűzraktár gondjait azonban, ha valamelyest enyhíti is, megoldani nem tudja ez a szemmel láthatóan prosperáló szórakozóhely.