Progi, otthon nélkül - bezár a Home Club

Vágólapra másolva!
Ami nemrég még csak rosszindulatú híresztelésnek tűnt, mára beigazolódott. Az öt éve töretlen népszerűségnek örvendő Home Club, melyet az ország egyik legjobb klubjaként tartanak számon, és ahol kéthetente Sander Kleinenbergtől Anthony Pappáig a legnagyobb világsztárok adták át egymásnak a kilincset, május tizenkilencedikén végleg bezárja kapuit. Az óbudai szórakozóhely területén állítólag lakópark épül, a tulajdonos szerint a hazai progihívők második otthonát ezért nem lehetett megmenteni. Erről, és hogy a nálunk is borzasztó népszerű progihangzásnak lesz-e új bázisa Budapesten, arról a Fame Promotion vezető promóterét, Rács Balázst kérdeztük - a lakóparkról pedig az önkormányzatot.
Vágólapra másolva!

Miért kell a Home Clubnak végül bezárnia?
- Maradjunk annyiban, hogy ma Magyarországon mindent lehet. Például szerződéseket felrúgni!

Mikor és milyen körülmények között búcsúztatjátok a helyet?
- Május tizenkilencedikén pénteken lesz a záróbuli, csak magyarok, a klub rezidensei játszanak majd.

Ki az, az öt év alatt a klubban fellépő sztárok közül, akinek idecsábítására a legbüszkébb vagy?
- Nem az én érdemem, de a legnagyobb dobás mindenképp a Deep Dish első magyarországi fellépése volt, Tommyboy-éktól.

A Freee.hu fórumában azt írtad: "az elválás fájdalmát enyhítse a viszontlátás öröme". Ez jelentheti azt, hogy nagy dobásra készültök a Home helyett?
- Mindenképpen szeretnénk egy hasonló kvalitású helyet!

A Home a hazai progiszcéna fellegvára lett az elmúlt években. Terveztek-e újabb progibázist kialakitani valamelyik meglévő klubból, esetleg egy vadiújból?
- Nos, a progi mint műfaj halódik, az egykori proghuszárok ma már mind elektrót, netán kicsit house-osabb hangzást tolnak, esetleg törteket. Annyi biztos, hogy a meglévő projektek 2006 szeptemberéig egyelőre a Citadellán vagy a Hajógyárin kapnak majd helyet.

Ha lesz egy új klub, mit lehet már most tudni róla?
- Még semmit.

Hallani a Hajógyári-sziget eladásáról is. Jelent ez bármilyen veszélyt az ott lévő szórakozóhelyekre nézve (Studio, Dokk, Coronita)?
- A válaszom egyértelmű nem. Ugyanis mi már az új tulajdonossal szerződtünk.

Mi a helyzet a szabadtéri helyekkel? Lesz-e esetleg valami újdonság a Hajógyárin idén nyáron?
- A Hajógyári-komplexum nyitóbulija május huszinhetedikén lesz. Egy új műfaj, mégpedig a trance, mindenképp újdonságnak számít majd itt.

Hirschl Zsuzsanna

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!