Hogy jött a Kozma Orsival közös dal ötlete?
Chriss: A Jazz+Az óta követem a hangját, és most hozta úgy a sors, hogy beszéljünk egy közös dalról, aminek mindketten örülünk, és kihívásnak vettük. De sokat nem szeretnék még erről a dalról mondani, annyit azonban elárulhatok, hogy egy nagyon kellemes nyári house-os dal lesz, amit Orsi ez esetben angolul fog felénekelni.
Legutóbb Japánban játszottál, milyen volt a fellépés, és milyen a japán közönség, illetve klub- és partykultúra?
Chriss: Ez volt a negyedik alkalom, hogy kint játszhattam, de nekem minden évben más arcát mutatja az ország. Iszonyatos hightech-ország, olyan mintha előre mennék húsz évet. Bízom benne, hogy egyszer mi is itt fogunk tartani. Nagyon szeretek Japánban játszani, mert a közönség értékeli a minőségi produkciót, és elég sajátos atmoszférája van a kinti partykultúrának. Idén egy ötszáz fős vippartyn játszottam, ahol az üzleti életből és a modellvilágból jöttek el partyzni, ebből adódik, hogy a helyszín is igazán exkluzív volt, Shibuya egyik klubjában, a tizenötödik emeleten, üvegablakokkal körülvéve, igazi tokiói körpanorámában buliztunk.
A World Beach megítélésed szerint minek köszönheti hatalmas sikerét?
Chriss: Annak, hogy ez egy minőségi, jó dal lett, jó vokállal. Ez egy Quasar-szám, ami kizárólag a mi ötletünk alapján készült, mindemellett tizenöt éves tapasztalattal rendelkező zenészek rakták össze, akik külön-külön is nagyon sikeresek.
A mix másik slágere a Without You - ez miért lett ennyire népszerű?
Moonline: Ez egy közös produkció két barátommal, Shootie-val és Add2Basket-el. A nóta már jóval az album előtt elkészült, így volt időm tesztelni. Egyértelműen Váczi Eszter gyönyörű hangja miatt szereti a közönség, valamint Shootie varázslatos dallamokat rakott mellé, s ezek magával ragadják az embert. Még az elsőszámú japán houser, Satoshi Tommie is játszotta ezt a dalt.
Eddig, a Debut oszlopos tagja voltál, de köztudott, hogy nemrég kiváltál. Hogyan tovább?
Moonline: Igen, öt év sikeres együttműködés után harag nélkül kiváltam a csapatból. Most szeretnék a Live-ra koncentrálni. Produceri oldalamra is nagy hangsúlyt fektetek a közeljövőben, valamint tervbe van véve egy dj-menedzsment kialakítása, ami nem kis feladatnak tűnik.
Gyakorlatilag a legnépszerűbb, legegységesebben pozitívan megítélt (house-)dj vagy Magyarországon, mit gondolsz, minek köszönheted ezt?
Chriss: Ezt nagyon jó hallani, köszönöm szépen. Immár tizenegyedik éve zenélek, a pályám során olyan emberek mellé vetett a sors, akik kiemelkedőek ebben a szakmában. Ez nem önteltséggel, hanem inkább szerénységgel töltött el, mindig is megbecsültem, amit adott a sors. A mai napig ugyanolyan szerénységgel igyekszem tenni a dolgomat, minden apró momentumot újabb kihívásként kezelek. Szeretek magamnak bizonyítani, szinte ugyanolyan inspirálóan hat rám minden fellépés, mint annak idején, egész egyszerűen a "zenének élek".