"Ne legyél fehér!" - világrekord és Sugarhill Gang a Petőfi Csarnokban

Szombaton este fél hét magasságában megdőlt az élő rádióműsor-vezetési világcsúcs. Jones, az Abszolút Rádió műsorvezetője 97,3 órán keresztül alvás nélkül csinálta végig a kihívást. A Pecsában rendezett Szelektív Maratonon kétórás ájult alvása után tudtunk beszélni vele, és ugyanitt sikerült a Sugarhill Ganget, a rap tulajdonképpeni megalapítóit is faggatnunk néhány percig.

Következik a The Original Sugarhill Gang, éjjel fél egy után végre elindul a buli, és nagy rutinnal kezelik a negyedházas közönséget. Esztrádműsor. A felújított, kissé korszerűbbé tett alapokra, meggyőző rutinnal pakolják a szöveget, és mindenki kicsit megtisztelve érzi magát, hogy ők itt vannak nekünk a Városligetben.

Az első néhány szám után, (talán kettő vagy három dal mehetett le) önként jelentkezőket válogatnak színpadra, akiknek egymás után rövid tánccal kell produkálniuk magukat egy igazi dedikált pólóért. A közönség a megszokott üvölts és tapsolj módon szavazhat. Elhangzik az est talán legszebb mondata, egy kissé ügyetlenkedően mozgó honfitársunknak célozva: "Don't be white!" - vagyis "Ne legyél fehér!"

A "táncprodukciók" majd félórát elvesznek a koncertből, majd a csapat eljátszik általuk csak newshitnek titulált pár számot, majd visszatapsolás és az elkerülhetetlen Rapper's Delight jön.

A közönség szereti és élvezi show-t. Táncolnak és válaszolnak minden hey-hooo közönségénekeltetésre. Mi pedig elcsípjük Jonest, aki álmosnak tűnik, de saját bevallása szerint jól van és nagyon boldog.

"Kiütöttek, az a baj"- mondja Jones, majd helyesbít: "Lefektettek aludni." Egyszerűen behívtak egy szobába, lefektettek, leoltották a villanyt, és most ébredtem, ennyire emlékszem - vallja be, miközben ki-kikacsingat a színpadra, hogy nézze az ősöket.

A harmadik nap éjszakáját érezte a legnehezebbnek - mondja, ráadásul történt egy kis baki is. Direkt nem fogyasztott koffeines italokat, mert azok csak rövid ideig pörgetnek, hanem valami algás "csodaüdítőt" ivott, ami segített. A harmadik nap azonban valaki jó szándékkal vitt neki egy pohár zöldteát, nem gondolva arra, hogy annak relaxációs hatása nem kifejezetten jó, ha az ember ébren akar maradni.

Akkor egy kicsit veszélyben volt a rekord, de valahogy mégis túltette magát rajta. Azt mondja, igazából nagyon sokat segített neki, hogy sokan mellette voltak. Persze itt sem feledkezik meg küldetéséről: sokat segített az igazi feketezene, melynek promótálásáról is szólt ez a rekord.

Jones azt vallja, hogy Magyarországra a különböző csatornákon keresztül nem az igazi, értékes feketezene jut be, hanem a marketingrap, mely hamis képet és hamis értékeket sugároz.

A jövőben mindenképp tervez még hasonló rekordkísérletet, bizakodó, de hangja azért érthető módon fátyolos. A kérdésre, hogy hány percig tud most ébren maradni, annyit válaszol, hogy azért még most simán bevállalna két napot. Ezt ugyan ellenőrizni nem tudjuk, de mikor a Sugarhill Gang levonul a színpadról, akkor még masszívnak és ébernek tűnik.

A sztárfellépők egy rövid átöltözés után a Szelektív Maraton pólóiban jelennek meg. Ők kissé fáradtan, majd néhány kérdésre válaszolnak főleg a hiphop jövőjének témakörében. Azt állítják a hiphop funkciója nem, csak az előadásmód változott az elmúlt harminc év alatt. Sub Bass zenekaros produkciója tetszett nekik, szeretik ezt az általuk hardvonalnak tartott rapet is.

Nagyon élvezik a kelet-európai közönség reakcióit, szerintük azért vagyunk mások, mert Amerikában az emberek csak koncert végén "őrülnek meg" és tapsolnak, ezen a környéken viszont elejétől a végéig tart a buli. Amikor azt firtatjuk, hogy az interneten azt lehet, olvasni, hogy nem vállanak már koncerteket, csak nevetnek, és azt mondják, ne higgyünk el mindent, amit róluk terjesztenek - talán ennek alátámasztására egyáltalán nem válaszolnak a Rapper's Delight-tal kapcsolatos, majd harmincéves plágiumvádra. (Több helyen volt olvasható, hogy a világhíres szám basszustémáját és ki tudja, még milyen részeit, más zenekaroktól vágták össze).

Azt mondják, nem állnak le soha, hiszen bírják még a színpadot. Arra hogy hol lesznek ők tíz év múlva, illetve a stílus hol fog tartnai, azt mondják fogalmuk sincs, de nem ez számít, hanem hogy az egész világon van közönsége ennek a zenének.

Ezek után kiosztanak néhány aláírást a legkülönbözőbb kiadású Sugarhill-bakelitekre, és kószálnak még egy kicsit a backstage-ben, néha ölelgetve a még mindig talpon lévő Jonest. Ezek szerint a kapcsolat tartós lesz. Szedelőzködünk, a rekorder még megkérdezi, hogy tetszett-e nekünk a koncert. Véleményünk az esztrádműsorról nem talál egyetértésre. Azt mondja, ennek ilyennek kell lennie, hiszen ez is egy része a feketezene kultúrájának. Mi elhisszük, majd átvágunk a ritkás közönséggel tarkított nagytermen, és örülünk, hogy van itthon is igazi feketezene.

Jones középen

Balogh Zsombor