S ha még ennyi sem lenne elég, úgy jöhetnek a vendégek: felbukkan még az összetéveszthetetlenül karibi orgánumú Kemon, a Ram The Session című tombolós skaőrületben Krsa (PASO), továbbá olyan nemzetközi ragga/reggae-legendák, mint Genereal Levy (elképesztő, amit a Bomboklaatban művel) és Jah Turban (a Couldn't Get No Sleep is odatesz, de alaposan).
A kompozíciók többségét a harsonás-zenekarvezető Élő Marci (Dermot) illetve a Hammond-játékával az egész Irie-hangzást döntően meghatározó Horváth Gáspár (Jumurjack) szerzette, de azért Havas Miklós basszusgitáros és Szekér Ádám gitáros is rendre hozzáteszik a magukét.
A sok-sok muzsikusnak pedig rendre alkalma adódik arra, hogy tisztességgel megdolgoztassa a maga hangszerét: a magabiztosan funkoló Too Much Soul Music igazi jammelős örömzene, s még az Interlude Rockhoz hasonlatos kvázi átkötőszámok is tartogatnak némi meglepetést - ez utóbbi például egy dögös gitárszólót.
Ha pedig radikális/odamondós, társadalomkritikus mondanivalóra vágyna a kedves hallgató, elég ha a B*szd Fel A Kéket című szókimondó szerzeményhez lapoz, mely a maga módján finoman árnyalja rendőrségünk lakossági megítélését. Összességében az első Irie-album kellemes hallgatnivaló, üdítően változatos zenei témákkal, vérpezsdítő ritmusokkal és markáns vokális produkciókkal - s csak csendben tesszük hozzá: élőben még ennél is sokkal erősebb a társulat.
Irie Maffia: Fel a kezekkel!, szerzői kiadás, 2007