Szintén csütörtökön kezdődik a háromnapos Batta Dem 2007, azaz a Pécsi Nemzetközi Reggae-fesztivál, az első napon az elnyűhetetlen Ladánybene 27 koncertje lesz a csúcspont. Pénteken a svájci dj Primo teszi nemzetközivé a programot, szombaton meg a brit General Levy. Ott lesz Pécsen, aki csak számít a hazai reggae-életben, de olyanok is, akik még nem annyira. Szombaton napközben ugyanis a feltörekvő rastabandák és -banditák produkálhatják magukat, egy tehetségkutató verseny keretében.
Tehetségeket Budapesten is keresgélnek, a pénteki Art Party ugyanis egy háromnapos workshopot zár le, ahol stílszerűen az ifjak mutogatják magukat március idusán. Az A38-on tartandó záróbuli három sztárja az electrót drum'n'bass-szel és breakkel vegyítő brit trió, a Visionary Underground és a honfitárs Asian Dub Foundation egyik alapítója, Dr. Das, valamint a hazai Anima Sound System lesz.
Budapest heti reggae-adagja szintén finomabb a szokásosnál. Ezen a pénteken is a Dancehall Fever Premium csigázza a fanokat, de ezúttal az osztrák Bassrunner Soundtribe és a chilei El Condorsito riddimjei lesznek a főszereplők a Trafó Bár Tangóban.
A péntekre rendelt fesztivál az Underground Revolution. A múlt heti d'n'b-etap után most a breakes felvonás következik, az Üllői úti K2-ben. A brit Plump Djs zenél (Meat Katie után a második eheti pesti Breakspoll-díjasként), de szóhoz jut dj Palotai, Marvin, TB Gon és Erká is.
A Lick The Click is durrant, de a pénteki szokástól eltérően nem a Monóban, hanem a Merlinben. Isu, Crimson és Chrom bulija azért is különleges ezúttal, mert egy tengerentúli zenész, Konrad Black szettjével erősödik a leginkább minimálban játszó buli egyébként is magas színvonala.
Egerbe, az immár második Dub Sessionre Hollandiából érkeznek dj-k. A helyi Egál Klubban Icicle és Nimfo dobálja majd a dobbasszus-lemezeket.
Hosszabb idő után tér vissza Magyarországra Anthony Pappa, aki játszott már idehaza szinte az összes nemzeti ünnepen, továbbá szilveszterkor, de talán még karácsonykor és húsvétkor is. A mostani turnét a tiszakécskei Club New Nightban kezdi, hogy szombaton a budapesti Spring Fesztivál egyik csillaga lehessen.
A másik húzónév Danny Howells lesz a szombati, Hajógyári-szigeti Festen. Danny a decemberi Winterfest idején Dubajban ragadt, ezért nem játszott a BNV-n, most a Studio közönségének törleszthet.
Danny Howells
A Soroksári úti Studio 4 publikuma viszont drum'n'bassre ropja szombaton. A Bladerunnaz a Freak kiadó labelturnéját hozza el Budapestre, a Therapy Sessionsre, olyan ismert angolokkal, mint a Technical Itch, Limewax, SPL és Robyn Chaos.
A K2 szombaton is kinyit, és a francia psyer, Polaris aka dj Arno szettjével csalogatja a közönséget a Dolphin-féle Futurefolk újabb bulijára. A Szociál és az Afrozsiráf meghívására pedig a brit breaker, Paul Murphy zenél a korábbi Közraktár épületében.