Elszálló csibék az Üllőin

Vágólapra másolva!
A Psybaba ezúttal speciális húsvéti partyval készül a pszichedelikus zenék rajongóinak, ezúttal ugyanis a hellén Orestist köszönthetjük a Király utcai lemezbolt partyjának placcán. A vasárnapi bulin a K2-ben minden adott, hogy sonka és főtt tojás nélkül is kellőképpen ünnepeljünk.
Vágólapra másolva!

Ezúttal az Orestis név nem felvett művésznév, hanem egy, a húszas évei közepét taposó görög fiatalember valódi neve, akit a psytrance-szcéna már jól ismer. Messziről érkezik, nemcsak származását, hanem zenei múltját tekintve is.

Eleinte teljesen más stílusokkal foglalkozott, metál-, gothic- és hardcore-zenéket készített. 1996-ban ismerkedett meg a pszichedélikus zenékkel, ám új dimenziókat csak akkor fedezett föl bennük, amikor 2001-ben dj-zni kezdett.

Az utóbbi években sötét, atmoszferikus hangzású dalokat kezdett írni, jelenleg a Trantrumm kiadó terjeszti zenéit, ahol ez a hangzás védjegyévé is vált.

Önálló, teljes hosszúságú szerzői albuma még nincsen, egyelőre csak válogatásalbumokon jelentek meg szerzeményei. Zenéi sötétek, misztikusak és gyorsak, ritkán megy 155 bpm alá az ifjú görög darkpsy-os.

Több projektet is futtat, köztük az Alitia, a Ravenous Minds és a Zikore alteregók alatt működik együtt másokkal. A Psybaba húsvétvasárnapi partyján a görög psy-dj-n kívül liveacttel készül a Para Halu-s Pondesz szólóprojektje, a Mindflow is.

Rajtuk kívül Trippyhippies, Chemical Spoon, Venom Sense, Irgum Burgum, Jirzij és Paya is fellép. A fullonról a kisteremben Hruscsov, Transabi és Dolphin gondoskodik, éjfélig ezerötszáz, utána kétezer forint a belépő.

party.[origo].hu

Zik vs Orestis liveact

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!