Az ELTE régészei Borhy László vezetésével - Harsányi Eszter és Kurovszky Zsófia festő-restaurátor művészek közreműködésével - Komárom-Szőnyben (római nevén Brigetióban) a kétezer évvel ezelőtti kozmológiai elképzelések ritka teljességű relikviáját rekonstruálták. A római kor falfestményeinek szakértői az elmúlt alig tíz év feltáró és értelmező munkája nyomán a komáromi Klapka Múzeumot a nemzetközi jelentőségű anyaggal rendelkező gyűjtemények közé sorolták. A tudománytörténeti érdeklődésű amatőr is tanulságos látogatást tehet itt.
A különböző kozmikus korszakok relikviáinak tanulmányozásával mi az Univerzum folyamatosan változó szerkezetét meghatározó fizikai hatások történetét kívánjuk rekonstruálni. A csillagászat és az asztrofizika eszközeivel három, jól megkülönböztethető korszakban keletkezett "kozmikus relikvia" tanulmányozása folyik:
Az elmúlt bő évtizedben az első két területen értek el kiemelkedő eredményeket, ezért alább ezekkel foglalkozom.