VI. Mit értünk el eddig?
Eddig azt láttuk, hogy a színfalak mögött folyik az adatbázisok integrálása. Használhat-e ebből valamit az egyszerű kutató is? Az első, és talán máig legjobb rendszert az Egyesült Államokban hozták létre. A PubMed egy mindenki számára hozzáférhető rendszer, amellyel például egy gyakorló orvos megtalálhatja az őt érdeklő cikket, annak alapján egy betegségben érintett gént, majd a gyógyszer hatóanyagát. Mindehhez nem kell más, csak szakértelem - jelen esetben orvosi vagy biológusi szakértelem -, internet és persze némi számítógépes gondolkodásmód. Azt hiszem, az élettudományokban nem is ismerek kutatót, aki ne használná nap mint nap ezt a rendszert.
Végül nézzük meg, hogy mi az, amit ezeknek a bonyolult eszközöknek, az információs hálózatoknak a segítségével eddig sikerült megtanulnunk, most, hogy több szervezet genetikai állományát is ismerjük.
Először is vannak igen fontos, általános felfedezéseink, amelyek a biológia egész szemléletmódját megváltoztatták. Még ha a legtöbb részletet nem értjük is, kezdjük látni az egyszerű és a bonyolult szervezetek közötti óriási különbségeket.